126430. lajstromszámú szabadalom • Óraműves készülék villamos áramköröknek előre meghatározott időpontokban való önműködő be- és kikapcsolására

Megjelent 1941. évi március hó 1-én. MAÖTAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 126430. szám. VII/j., (VII/c.) osztály. — N. 3534. alapszám. óraműves készülék, villamos áramköröknek előre meghatározott időpontokban való önműködő be- és kikapcsolására. Neumann György igazgató, Kecskemét. A bejelentés napja: 1940. évi április hó 27. Ismeretesek már óraműves készülé­kek, világító áramkörnek, csengő áram­körnek, rádióvevőkészülék áramköré­nek előre meghatározott időpontokban 5 való önműködő be- és kikapcsolására. Az ismert megoldásoknak az a hátrá­nyuk, hogy bonyolultak, az előállítási költségük nagy, könnyen romlanak, a beállításuk körülményes és amellett io nem pontos, kisebb-nagyobb késések­kel kapcsolnak be, illetve ki, a be- és kikapcsolási műveleteket erős csattaná­sok, kattogások kísérik. Az ismert megoldások további hát-15 ránya, hogy a beállított bekapcsolási, illetve megszakítási időpont megköze­lítésekor villamos szikrákat, rádióvé­telnél a kikapcsolás előtt hangerőcsök­kenést idéznek elő. A legnagyobb hát-20 rányuk, hogy gyenge áramú és erős . áramú hálózatokba való egyidejű be­kapcsolás esetén a rövidzárlat, követ­kezésképpen a lakástűz veszélye nagy. A lapokban közölt rádióműsorban 25 megadott időpontok a leadásnál nem mindig tarthatók be pontosan. Rendkí­vüli közlések vagy más okok miatt a műsor a tervezettnél gyakran hosszabb, úgy, hogy az óraműves készülék az 30 előre beállított kikapcsolási időpontok következtében a leadást gyakran idő előtt szakítja meg. Az ismert készülé­keknél ez újbóli soronkívüli bekapcso­lás körülményes, időt rabló és csak a beállításnál foganatosítható változtatá- 35 sokkal érhető el. A találmány szerinti készülékkel az előzőkben felsorolt hátrányokat kikü­szöböljük, a ki- és bekapcsolási időpon­tokat viszonylag rövid időszakaszokon 40 belül pontosan beállíthatjuk, a műkö­dés teljesen zajtalan, a rövidzárlat ve­szélye kizárt és a rádióvevőkészülék áramkörének idő előtti kikapcsolása esetén pillanatok alatt nagyobb távol- 45 ságból, pl. lefekvés után az ágyból az áramkör újból bekapcsolható anélkül, hogy a beállításon bármit is változtatni kellene. Azonos módon az óraműves készülék beállításainak változtatása nél- 50 kül az önműködően bekapcsolt csengő­áramkör vagy az önműködően bekap­csolt világítási áramkör is kikapcsol­ható. A készülék kezeléséhez, beállításához 55 szakértelemre nincsen szükség. A beál­lítás könnyen áttekinthető, pillanatok alatt ellenőrizhető és az esetleges beál­lítási hibák a többi beállítások változta­tása nélkül kiküszöbölhetők. 60 A találmány óraműves készülék vil­lamos áramköröknek előre meghatáro­zott időpontokban való önműködő be-és kikapcsolására, melynél a kismutató­tengelyre vagy a kismutató tengelyével 65 kényszermozgásúan kapcsolt tengelyre

Next

/
Oldalképek
Tartalom