126136. lajstromszámú szabadalom • Elosztótolattyú áramló folyadékok mérőihez

2 126136. kulisszák közepén lévő kivágásba a —20'— forgattyú kapaszkodik, mely a du­gattyúk egyenes vonalú mozgását a —7— tengely és ezzel együtt az —1— tolattyű-5 forgó mozgásává alakítja át. E forgó moz­gást azután a —21— tengely a mérőesz­köz számlálóművéhez továbbítja. Mint az 1. és 3. ábrán látható, a tolaty­tyú —D— felülete egyenlő a 2. ábra sze­lő rmti felfekvési (ülés-) felülettel és éppen csak oly nagyra van méretezve, hogy e köralakú felületen a megfelelő kereszt­metszetű négy —15— be- és kiömlőcsa­lorna s a szükséges tömítési felületek el-15 helyezhetők legyenek. • Ily módon az el­oszlótolattyú lehető legkisebb keresztmet­szetét és legkisebb súrlódási ellenállását érjük el. Az el osztó tol attyú felső része 20 az alsónál kisebb átmérőjű, mimellelt ez a —d— átmérő kb. 0.55 D-vel egyenlő. A kis átmérő ilyen aránya mellett az elosz­tótól ally ú részben tehermentesül, anélkül, hogy attól kellene tartani, hogy az alsó rész üléséről felemelkedik. 25 Az 1. ábra a találmány szerinti elosz­tótolattyúnak oly elvi elrendezését szem­lélteti, mely szerint a tolattyút kivitelez­nünk kell, hogy lehetőleg csekély átmérőt és részleges tehermentesítést érjünk el. A 30 további ábrák a szerkezeti kivitelezés há­rom példáját szemléltetik. A 4. ábra sze­rint a tolattyú kisebb átmérőjű és elfor­gás ellen biztosított —22— felső része hosszirányban eltolható és kívül tömsze-35 lenceszerű tömítéssel van ellátva. A fel­ső részt a —22'— agy és a —23— tolaty­tyúkamra hengeres része vezeti és a —24— tekercsrúgó szorítja a tolattyú alsó ré­széhez. A tolattyú felső részének henge-40 res kerületét a —26— karima és a —27— rúgöstárcsa tömítik (1. a 6. ábrát is). A —26— és, —27 részeket a —28— gyűrű és —29— csavarok rögzítik a tolattyú­kamra fedeléhez. A tolattyú felső részé-45 nek elforgását a —30— ütközők és a —31— toldat akadályozzák. A 7. ábra további kiviteli példát szem­léltet. A tolattyii —22"— felső része együtt mozog az alsó résszel, abban hosszten-50 gelyének irányában eltolhatóan van elren­dezve és a két részt a 4. ábra szerinti módon perem és rugós tárcsa tömíti egy­máson. A —24'— rúgó a tolattyú két ré­szét egymástól eltolni törekszik. 55 A 8. ábra a tolattyú oly további kikép­zését szemlélteti, mely bizonyos szempont­ból eltér a 4. és 7. ábra szerinti kivi­teltől. A tolattyú —1"— részét a helytálló —33—, —34 , —35— ketrec veszi körül. E kalitka úgy zárja körül a tolatlyút, hogy 60 ez az egyes csatornák be- és kiömlési nyílásaival ellátott alsó felfekvési felület és a —33—. —34—, —35— kalitka kö­zött, igen csekély mértékű játékkal el­foroghat. A —33—, —34—, —35— ketrec 65 felső részén a —23"— felső tolattyúkam­rafedél központos, hengeres nyílásába nyúló és ebben a —38— tömítőgyűrűvel, —39— tömszelencekarikával és —40— te­kercsrugóval tömített, hengeralakú szer- 70 kezeti rész van elrendezve. A tolattyú —1"— alsó része ez esetben hidraulikusan teljesen tehermentesített lehet anélkül, hogy a tolattyút az üléséről való feleme­lés veszélye fenyegetné. A —33—, —34—, 75 —35— ketrec, mely a felfekvés felületéhez erősen odaszorul, lehetővé teszi ugyan a súrlódásmentes elforgást, de nem az —1"— tolattyúrész megemelését. Az üzem köz­beni térköz (játék) oly csekély mértékű, 80 hogy az érintkezési felületeknél folyadék gyakorlatilag nem hatói át. A —33—•, —34—, —35— ketrecet elforgás ellen a —41— pecek biztosítja. Szabadalmi igénypontok: 85 1. Áramló folyadékokat mérő eszköz füg­gőleges tengelye körül elforgatható, e tengelyre merőleges, két egymással pár­huzamos síkkal határolt, forgási test ala­kú elosztótolattyú dugattyús folyadék- 90 mérőkhöz, melyet a tolattyú kúpalakú, alsó (1) részének nagyobbik (D) átmérő­• jű alsó munkafelületében kiképzett két nyílás jellemez, melyek közül az egyik (2), amelyen át a folyadék a mérőhenger 95 rekhez áramlik, a kúpalakú köpeny (4) nyílásába torkoló s a tolattyúban el­különítetten elrendezett (3) csatornával közlekedik, míg a másik (5), melyen át a lemért folyadékmennyiség a mérőhen- 1°& gerekből kilép, a felső tolattyúrész fel­ső (9) futófelületében kiképzett, körala­kú, felső (6) nyílásán át közlekedik a tolattyú belső üregével, mimellett a to­lattyú felső részének külső (d) átmérő- 105 je az alsó munkafelület (D) átmérőjé­nek kb. 0.55-szerese. 2. Az 1. igénypont szerinti elosztótolaty­tvú kiviteli alakja, m elvet a tolattyúkam- no ra (23) • fedelében, az (1') tolattyú fölött elrendezett, a hossztengely irányában el­tolható, de elforgás ellen rögzített, hen­geralakú, közbenső (22) alkatrész jelle­mez, melynek az (1) tolattyú felső mim- 115 kafelületének megfelelő, tőmítetten il­leszkedő, alsó munkafelülete van, mi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom