126114. lajstromszámú szabadalom • Szeg fémszerűen kemény testek összekötésére

Megjelent 1Ä41. évi február hó 1 én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 126114. szám. XVI/a. szám. — K. 15035. alapszám. Szeg fémszerűen kemény testek összekötésére. Kerb-Konus-Gesellschaft Dr. Carl Eibes & Co cég, Dresden. A bejelentés napja: 1927. évi június hó 24. A találmány tárgya fémek számára való szeg. Szeg alatt eddigelé fémszárat értet­tek fejjel, melyet fába vagy egyéb szö-5 gelhető testekbe lehetett behajtani, a célból, hogy azokat egymással össze­kössék. Szegelhetők csak olyan anya­gok voltak, amelyek oly tulajdonsá­gúak, hogy a behatoló szeggel szemben 10 utánaengedtek, vagyis a szeglyuk kö­zepétől annak fala felé eltolni enged­ték magukat és melyek a szeget az ezáltal bennük keletkező sugárirány­ban befelé irányított feszültség által 15 szorosan tartják. A szeg feje egyide­jűleg tengelyirányú feszültséget hoz létre. Mindkét feszültség a szeg szilárd tartását hozza létre és ezzel az össze­kötés biztonságát. 20 Míg ez az ismert szeg egyszerű szár­ból és fejből áll, a találmány szerinti, fémek számára való szeg, bár szintén tetszésszerinti alakú fejjel van ellátva, azonban dudorodásszerű kiugrásokkal 25 bíró szára van. A dudorodások tengely -irányúak, gyűrűalakúak vagy csavar-' alakúak lehetnek. A szár lehet henge­res vagy kúpos, vagy részben henge­res, részben kúpos. 30 Ilyen szeg fémtestek előfúrt lyukasz­tásaiba verhető be, amelyek nyílása valamivel szűkebb mint a szeg dudo­rodásainak külső átmérője. A dudoro­dások a beverésnél erős összenyomást 35 szenvednek és akként deformálódnak, hogy anyaguk egy kevéssé a köztük levő bemélyedések felé szorul. Ez a szeg szárában sugárirányban kifelé, a lyuk fala felé irányuló feszültségeket kelt, amelyek a szeg szilárd tartását 40 a fej által felveendő tengelyirányú fe­szültségekkel együtt biztosítják. A lyuk emellett nem sérül meg. Már ismeretesek fémek számára való acélból készült összekötő csapok nagy 45 csavarmenetekkel, amelyek fémtestek lyukasztásaiba való beverés által be­hajtva összekötő csapokként alkalmaz­tatnak, amelyek csavarmenetei azon­ban a lyuk falába maródnak, tehát 50 ezeket elrontják. Ezek nem okoznak tiszta feszültségi kapcsolatot a szegelés értelmében és ezek a lyukasztások nem is szegelhetők tetszésszerint többször. A szegfej szögletes vagy hasítékkal, 55 vagy hasonlókkal való kiképzése meg­könnyíti a szeg ismételt eltávolítását megfelelő szerszámmal, egyúttal dísz­fej is lehet. A rajzon a fém számára való szö- 60 gek példaképpeni kiviteli alakjai van­nak feltüntetve. Az 1. ábra egy szögön át vett ke­resztmetszetet mutat rovátkázással ki­szorított dudorodásokkal. A 2—4. áb- 65 rák különböző szegalakok és pedig a 2. ábra bevágott összekötő helyen. Az 1 bádog a 2 szeg segélyévél a 3 fémdarabon erősíttetik meg. 4 a fej és 5 hengeres nyak a fej alatt. A ro- 70 * Ez ,a nap az 5930/1939. M. E. sz. szabadalmi hivatalnál annak idején iett bejelentés rendelet 2. §-a értelmében a volt cseh-szlovák napja. Csehszlovák szabadalom száma: 80985.

Next

/
Oldalképek
Tartalom