125268. lajstromszámú szabadalom • Főző elnyelető szilárd elnyelő anyagokkal dolgozó hűtőgépekhez

2 125368, zéppontosan tartják a csőbein. Ekként biz­tosíthatjuk a gáz legjobb és legrövidebb liozzávczetését az elnyelő anyáig minden részéhez. 5 A szilárd elnyelő anyaggal megtöltött csövei meleg állapotban is hajlíthatjuk. Villamosan fűtött főző elnyeletők esetéra a gázhozzávezetésre fdkalmapott drqttekieiF-cset vagy effélét egyúttal fűtőelleinállásul 10 is használhatjuk az azt körülvevő e|nyelq anyag hevítésére. Az elnyelő ammóniákat só ekkor egy­szersmind szigetelője a fűtőtekercsnek. A fűtő dróttekercs ellenállását és kfeh !5 resztmetszetét eél§ziprüen úgy szabjuk meg, hogy a kívánt mértékű fűtés mellett a drótnak 0.1 m2 -nyi felületén óránlkint nem több, mint 3000 Wattnak megfelelő hő­mennyiség adódjék át az elnyelő sónak., 20 Ha a főző kígyócsövét egy síkban hajlít­juk, célszerű úgy hajlítanunk, hogy az ívek átmérői két közvetlenül szomszédos egyenes csőrész köztávolságánál nagyob­bak legyenek. 25 Szabadalmi igénypufitok: 1. Főző elnyelető szilárd anyaggal dol­gozó hűtőgépekhez, melyre az jel­lemző, hogy egy vagy több, kígyócsővé hajlított, hosszú csőből áll, melyeken 3Q egész hosszúságukban vagy hosszúsá­guk tetemes részén az elnyelő anyag­tól szabadon hagyott csatorma vonul át, melynek oldalfalán a hideggőzű anyag áthatolhat. Új, 2. Az 1. igénypontban védett főző elnye­lető foganatosítási alakja, melyre az jellemző, hogy a csatornát fonott vagy fonadékos fémzsinór vagy párvonalas drótszálakból álló zsinór alkotja. 40 3. Az 1. igénypontban védett főző elnye­lető foganatosítási alakja, melyre az jellemző, hogy a csatornát drőtte­kercs alkotja. 4. A megelőző igénypointok bármelyiké­ben védett főző elnyelető kiviteli alakja, fe melyre az jellemző, hogy a csatorná­nak bizonyos köztávolságpkbaa, vasta­gításai vannak, amelyek az elnyelő anyagot megosztják. 5. A 4. igénypontban védett főző elnye- 50 lető foganatosítási alakja, melyre az jellemző, hogy a vastagításokat a csa­tornát alkotó zsinór csomói adják. 6. A 4. igénypontban védett főző elnye1 : lető foganatosítási alakja, melyre az 55 jeliem-fő, hogy a vastagítá&ok koron­gok, melyeknek átmérői az elnyelető csöve belső világának felelnek meg és melyeken a csatornát alkotó zsinór középpontosan hatol át. 60 7. Eljárás az 1—6. igénypontok bármelyi­kében védett főző elnyelető előállítá­sára, melyre az jellemző, hogy a főző­nek telítetlen elnyelő anyaggal meg­töltött egyenes csövét meleg állapotban 65 hajlítjuk. 8. A 1. igénypontban védtítt eljárás vál­tozata, melyre az jellemző, hogy az -elnyelő anyagot a főző elnyelető csövé­nek hajlítása előtt telítjük egészben 70 vagy részben hkieggozu anyagokkal. 9. Az 1—6. igénypontok bármelyikében védett főző elnyelető kiviteli alakja, melyre az jellemző, hogy a csatornát alkotó dróttekercs egyszersmind fűtő- 75. ellenállás az axt körülvevő elnyelő só hevítésére. " 10. Az 1—6. igénypontok bármelyikében védett főző elnyelető foganatosítási alakja, melyre az jellemző, hogy a 80 főző egy síkban tekeredő kígyócsöv© íveinek átmérői nagyobbak, mint két közvetlenül szomszédos egyenes, cső­rész köztávolsága. Felelős kiadó; dr. ladomfo) Szmertnik István m. ki3% szab, hívó..'. Pallas-nyomda, Budapest, V.. Honvéd-u. 10. — Felelős: CfyőBy Aladár israzsfató

Next

/
Oldalképek
Tartalom