122814. lajstromszámú szabadalom • Világítóberendezés, főleg kerékpárokhoz

Meg-jelent 1940. évi január hé 2-án. MAGYAR KIRÁLY SZABADALMI BIRÓSÁÖ SZABADALMI LEIRAS 132814. SZÁM. XX/c. OSZTÁLY. — JT. 8628. ALAPSZÁM. Változó fordulatszámú dinamóval táp­lált világító' berendezések hátránya, hogy a fordulatszám csökkenése következtében előállott íes.züliségcsökkeués folytán az •5 áramkörbe kapcsolt lámpák, vörös íény­nyeJ éginek, ami pedig tudvalévőién a fehér fényhez képest igen csekély hatásfokú; ez célszerűtlen ós nem gazdaságos. Kerékpá­roknál, ahol a lassú haladás rendszerint 10 valamely oly körülmény következíménye, amely éppen fokozottabb világítást igényel (kanyar, akadály kikerülése, iejtc'íri felfelé haladás), ez .különösképien hátrányos:. E hátrányon célszerűen úgy segíthetünk. 15 hogy több, különbözői feszültségre mérete­zett, váltakozva a dinamó áramkörébe kap­csolható lámpát rendezünk el, még pedig úgy. hogy magasabb fordulatszámnál rendre nagyobb feszültségű, alacsonyabb 20 fordulatszámnál pedig kisebb feszültségű lámpa, illetve lámpák kapcsoltatnak a di­namó' áramköréibe. Ezt egyszerű kézi át­kapcsoló' elrendezésével is elérhetjük, ami azonban rendszerint azért nem kielégítőt, 25 mert egyfelől' a kerékpáros nem tudja ha­ladási sebességét mindig biztosan megítélni. s így nagyobb sebességnél is az alaosoi­nyabb feszültségű lámpát tartja bekap­csolva, másfelől -az átkapcsolásról el is fe-30 lledkezhetik; mindkét esetben az alacso­nyabb feszültségre méretezett lámpa a magas fordulatszámú dinamó termelte áram viszonylag magas, feszültsége folytán kiég. A találmány szerint tehát ilyen, töbh­-35 lámpás világítóberendezést önműködő! át­kapcsoiószerkezettel alkalmazunk. Az, át­kapcsolószerkezeít, célszerűen, a dinamó forgó részének fordulatszámával azonos értelemben változó fordulatszámú centrifu­gai-regulator. 10 A rajz a találmány kétlámpás, kerék­párhoz való. foganatosítási alakját ábrá­zolja, példaképein; az 1. ábra a találmány szerinti önműködő átkapcsoló szerkezettel egyesített dinamó í5 hosszmetszete, míg a 2. ábra egy szerkezeti részlet metszete, nagyobb léptékben. A dinamó' (1, 2) és (3) helyeken ágyazott (4) tengelyére van ékelve aiz (5) gerjesztő!- 50 tekercs, amely a (6) kengyellel összefog­lalt (7) mágnesek létesítette erőitérben fo­rog. A gerjesAÍIőltekerccsei egy tengelyre van ékelve a szigetelői anyagú (8) gyűrű közbeiktatásával a (9) centriíugál-regulá- 55 tor. Ehhez van kötve a gerjeszöőltekercs egyik vége. másik vége pedig a tengelybe van vezetve. A tengelyt a gerjesztiőlLekercs és a dinamóház fedele közötti részén a ledéihez helytállóan erősített, szigetelő- 60 anyagból való (10) csői veszi körül, eb­ben van ágyazva az alacsonyabb feszült­ségű (11) lámpa egyik sarkával a (12) szigetelésben ágyazott (13) kábel csaflakoz­talón keresztül összekötött (14) peremes 65 fémgyűrű és a lejebb elhelyezett, a (15) magasabb feszültségű lámpa egyik sarká­val a (1(5) szigetelésbe ágyazott második (17) kábelcsatlakoztatón át összekötött pe­remes (18) fémgyűrű. A lámpák szabad 70 sarka a vázon és a dinamót a vázra etföV siítlői kengyelien keresztül a dinamóiházzal. a tengellyel és. így a gerjesztStekercs .másik végével áll -vezet© összeköttetésben. :.:j Világító berendezés, főleg kerékpárokhoz. Faith István mérnök, Szamosújlak és Lőwy László magánzó, Budapest. A bejelentés napja 1939. évi január hó 30-ika.

Next

/
Oldalképek
Tartalom