121719. lajstromszámú szabadalom • Hegyi kötélvasút önhajtású kocsival
4 121719. (30) kötéldob egymás mellett volna elhe-. lyezve, azonban az ábrázolt elrendezés kii-: 1 önösen előnyös, mert a legkisebb helyet foglalja el. Lehet kettőinél több dobot is; 5 alkalmazni, különösen igen erős terhelésű kötélpályákhoz. A 9. ábrából látható, hogy a (16) oszlopok a (15) hótalp akra vagy a (47) főhos'sztartóra csuklókkal vannak ráerősítve. to Adott esetben a (16) oszlopokat a (48) ,rúd köti össze; ekkor az összes összeköttetések csuklósak. Az oszlopok tehát egyrészt a hossztartókra szállítás céljából laposan ráfektethetők, másrészt azoknak a kocsivé-16 giekre saerelt (49) és (50) árbocfeszítőik útján a pályaszakasz átlagos esésének megfelelő lejtést adhatunk. A motorváz (18)nál (4. ábra) ugyancsak csuklósan van felerősítve és ennélfogva az is megfelelő 20 lejtést kaphat. A 10. ábrán a (15) hótalpra szerelt hátsó (51) hegytámasz látható, amely az (52) tengely körül elfordítható. A tengelyre csavarrugó van szemelve, amely a 25 támaszt a föld felé lecsappantani törekszik. A hegy támasz a hó talp egész szélesr ségc mentén terjed és annak kihajlított fogai lehetnek. A hegytámasz az (53) reteszt hordja, amelyet nyugalmi helyzeté-30 ben az (54) sasszeg rögzít. Ha ez utóbbi, pl. a (38) görgő (5. ábra) lebillenése folytán önműködőlég kiszakad, akkor az; (51) támasz a talajra leesik és ebbe benyomul. A (15) hótalp és az (51) hegyr 35 támasz között elhelyezett (55) laposrugó; ezt a mozgást elősegíti. Amint a 11. ábrából látható a hótalp elején hasonló berendezés van, azzal a különbséggel, hogy az (57) tengely, amely körül az (56) hegy-40 támasz elfordítható, a hótalp végének kö~ zelében van elrendezve, Az (57) tengelyre itt is csavarrugó van felszerelve és a berendezésnek hasonlóképen (58) retesze* lése. valamint a hótalp és a hegytámasz 45 között (59) laposrugója van. A hegytámaszok a talajba való behatoláskor lehorgonyzódnak, mimellett a hátsó támasz a havat feltúrja, és a hótaipak a hóba mindjobban benyomulnak, minek 50 folytán a kocsi igen gyorsan megáll. A 12. ábra alaprajzban mutatja^ hogy a talajon fekvő drótkötelek még kanyarulatban is egyszerűen vezethetők. E célra egy sorozat átállítható (60, 61) és (62)! S5 hornyolt tárcsát használunk. A (61) tárcsa a kanyarulat fordulójában foglal helyet, a (60) és (62) tárcsák pedig az előbbitől1 (L) távolságra vannak, amely nagyobb» mint a (25) és (25') vezetőgörgők közötti távolság. A kocsi a rajzon nem ábrázolt 60 csúszósarukat hordja, amelyek a hornyolt tárcsákat, mégpedig először a (60), azután a (61), és végüli a (62) tárcsát oldalra szorítják, mihelyt a (25) és (25') vezetőigörgőik egyike azokkal szembe jut. Egy 65 nem ábrázolt rugó a tárcsarendszert ismét az eredeti helyzetbe visszatéríti, mihelyt a vezetőgörgő mellette elhaladt. Emellett amikor pl. a (61) tárcsa oldalra szorítása megkezdődik a (60) tárcsa az eredeti 70 helyzetébe már visszatért, miután az (L) távolság nagyobb, mint a (25, 25') görgők közötti távolság. Minthogy a kocsinak lehetőleg könnyűnek kell lennie, ajánlatos:, hogy a kocsi 75 előállításához könnyű csöveket, pl. duraluminiumcsöveket használjunk. Hasonlóképen a lehető legnagyobb gondot kell fordítani arra, hogy az egyes szervek különösen könnyűek legyenek; c célból a 80 (27) és (27') hengereket (3. ábra) célszerűen' üregesein alakítjuk ki és adott, esetben gumival borítjuk. A kerékrendszer le vehetően alakítható! ki, hogy a kerekes üzemről hótalp as 85 üzemre vagy fordítva gyorsan áttérhessünk. Az egész telep könnyen felépíthető; és áthelyezhető. Az összecsukott kocsi ön/: álló egészet alkot és kis helyet foglal eli.j Ebből következik, hogy a találmány egy-, 90 általában nincs kirándulók vagy téli sportolók szállítására korlátozva, hanem —; szükséghez képest tetszésszerinti áthelyezhetősége; folytán — különösen mindenfajta olcsó és mozgóképes telepeknél, pl. 95 erdőimunkálatoknál, kis kőbányák kihasználásánál, magasan a hegységben fekvői bányáknál stb. számításba jön. ; A találmány szerinti kötél vasút egyéb; már felsorolt előnyein kívül a lejtökönj 10O való gyors közlekedést is lehetővé teszi ?, így pl. a 30—400/o-os lejtőnél óránként 70 km. sebességet érhetünk el. S2äb\ctdatxrii\ igfénypojüok •' 1. Hegyi, kötélvasút önhajtású kocsival, 105 jellemezve a talajra fektetett, rögzített (1) drótkötelekkel, amelyek felső (2) végükön le vannak horgonyozva, alsó (3) végükön pedig szabályozható feszítőberendezésisel meg vannak fe- 110 szítve, kapcsolatban olyan (10) kocsival, amely a drótköteleken felfelé gördülő kötéldobos villát hord. 2. Az 1. igénypontban védett kötélvasút kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy 115