121171. lajstromszámú szabadalom • Nagyemissziójú, célszerűen nagy fűtőfeszültségű katód

2 121171. állandóan kis liői'okot tartanánk, akkor a hozzávezetéseknél nikkel elkalmazásának semmi sem áll útjában. összefoglalásként az adódik ki, hogy az 5 ízzási folyamatnál vagy az üzemben al­kalmazott anyagok szerint, a fűtőszál más anyaggal való érintkezési helyeinek a hő­foka mértékadó. Ezért a találmány ér­telmében a következő rendszabályokat kell K) figyelembe venni, hogy rideg ötvözet ke­letkezését megakadályozzuk: 1. A hőfokokat az előállításnál, az al­kalmazott anyagoknak megfelelően, az érintkezési helyeken az ötvözési hőfok 15 alatti értéken tartjuk. 2. Az üzem alatti hőfokokat a katód megfelelő kialakításával a fűtőszál végein az ötvözéisi hőfok alatL tarljnk. 3. A fűtőszálnak a szerelés alatti érint-20 kezesét oly fémekkel, melyek nyomok visz­szahagyásával ötvözet későbbi keletkezését lehetővé teszik, a leggondosabban meg­akadályozzuk. Az 1. alatti feltétel teljesítési céljából 25 a fűtőszálvégeket sem hegeszteni, sem for­rasztani nem szabad, hanem azokat pél­dául be lehet csíptetni, vagy pedig azo­kat a hozzávezetéssel vagy a tartóval kö­zös körültekercseléssel lehet összekötni. 80 Ho;gy a 2. alatti követelésnek eleget te­gyünk, a fűtőszálvégek hőfokát hőelveze­téssel vagy hőkisugárzással csökkentjük, vagy pedig csekélyebb melegelőállítássál gondoskodunk csekélyebb hőfokról. Ez 35 példaképpen úgy történhet, hogy a fűtőszál a végein nagyobb keresztmetszetű, vagy Úgy, hogy drótcsavarok esetén a végeiken nagyobb menetmagasságot alkalmazunk, mint a többi részen. 40 Vannak oly fémek, melyek könnyen ri­deg ötvözeteket alkotnak, mint pl. nikkel és króm; oly főrnek, melyek nem ily ér­zékenyek, mint például vas; és fémek, me­lyek veszély nélkül alkalmazhatók i'űtő-45 száltarlókként vagy hozzávezetésekként. pl. molybden vagy wolfram. Lényeges és ezért a találmány alapgon­dolata az, hogy érzékeny anyagoknak, mini pl. nikkelnek az alkalmazásánál, az érint-50 kezesi hely hőfoka elég alacsony legyen ahhoz, hogy ne tegye lehetővé öLvözet ke­letkezését. A találmány szerint a fűtőszátvégeket a hozzávezetéseire sapkával lehet rácsip-55 telni. A íűtőszál és a hozzávezetés közötti ösz­szeköttetési hely kerámiái anyagba is be­lehet ágyazva. Szabadalmi igénypontok: 1. Eljárás közvetett fűtésű nagyemisz- 60 sziójú katódokkal ellátott elektron­csövek előállítására, azzal jellemezve, hagy az ízzíiási folyamatoknak és az előállításnak a hőmérséklete az alatt a hőfok alatt van, melynél az előnyö- 65 sen wolframdrőiíból való fűtőszál a vele érintkező fémekkel ötvözeteket alkot. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás foga­natosítási módja,, azzal! jellemezve, hogy 70 a wolframdrótoL érintő részek nincse­nek vasból. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljá­rással előállított elektroncső kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a fűtő- 75 szálak a száltartódrólra rácsiptctéssel vannak megerősítve. 4. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti el­járással előállított elektroncső, illető­leg a 3. igénypont szerinti elektron- 80 cső kiviteli alakjia- azzal jellemezve, hogy hozzávezet ésa —, ill. tartódrótok­ként wolfram- vagy molybdendrótok vannak alkalmazva. 5. Az í. vagy 2. igénypont szerinti eljá- 85 rással előállított, illetőleg a 3. vagy 4. igénypont szerinti elektroncső kivi­teli alakja, jellemezve a fűtőszál és a iartódrót közötti becsiptetési helyet hi­degen tartó külön hűtőeszközökkel. 90 6. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljá­rással előállított. illetőleg a 3—5. igénypontok bármelyike szerinti elek­troncső kiviteli alakja, azzal jelle­mezve. hogy a fűtőspirális a végein 95 nagyobb menelmagasságú. mint a kö­zepén. 7. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljá­rással előállított, illetőleg a 3—6. igénypontok bármelyike szerinti elek- 100 troncső kiviteli alakja- jellemezve, a becsíptetési heily oly mechanikai érintkezésével, melynek folytán az hi­degebb marad, mint a többi spirális helyek. 105 8. Az 1. vagv 2. igénypont szerinti eiljá­rással előállított, "illetőleg a 3 -7. igénypontok bármelyike szerinti elek­troncső kiviteti alakja, azzal jelle­mezve. hogy a fűtődrót és Iartódrót 110 közötti szoros mechanikai és villamos érintkezést a kapocshelynek kerá­miái anyagba való beágyazása létesíti. 9. Az 1. igénypont szerinti eljárással elő­állított elektroncső kiviteli alakja, kit- 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom