121079. lajstromszámú szabadalom • Óraműves biztosító lövedékek járulékos röppálya-biztosítására

2 131079. lehetővé teszi, hogy előre megállapított időben a gyújtás a robbanótöltethez jus­son. Az egész óramű ismert módon a gyújtó (21) és (22)-vei jelzett részei közé 6 van beerősítve. A működése a következő: Előnyösen már a gyújtó szerelésekor felhúzott óraművet az idő előtti lejárása ellen ismert módon biztosítjuk. A kilövés 10 pillanatában, •— az ábrákban fel nem tüntetett —, biztosítás és az óramű s vele a (16) zárószerv is, melv előzőleg helyzeténél fogva a robbanótöltet gyúj­tását megakadályozta, mozgásba jön. 15 Ennek sebessége csakis a (12) rugó erős­ségétől és a horgonygátlószerkezet jellem­zőitől függ, egyébként azonban a lövedék lőtani tényezőitől független. A zárószerv e mozgása által, mely jelen esetben forgó-20 mozgás, meghatározott, már az előállí­táskor megválasztott időben, a (17) ki­metszés folytán a (10) ütőszegutat sza­baddáteszi és a robbanótöltet begyújtása, ugyancsak az előállításkor megválasztott 25 időben lehetővé válik. Ha e (17) nyílás nagyságának megfelelő időn belül valamely ok miatt gyújtás nem történne, pl. más biztosítások nem működése miatt, úgy a (16) zárószerv 30 ismét elzárja az ütőszeg mozgási útját, úgyhogy a lövedék későbbi, nem kívánt robbanása nem válik lehetővé. E kívülről többé fel nem oldható újabb elreteszelés igen értékes, pl. kézigránátok-35 nál, annak megakadályozására, hogy fel nem robbant gránátot az ellenség esetleg ne dobhasson úgy vissza, hogy az a saját csapatban kárt tegyen. A 3. ábra szerinti változatnál a (16) 40 elzárószerv az ütőszeg mozgási útja helyett a (11) gyújtóélegy és (20) gyutacs közötti (23) gyűjtőcsatornát nyitja, vagy zárja. Világos, hogy különleges esetekben, 45 ahol új ból való elreteszelés nem kívánatos — a (17) nyílásnak olyannak kell lennie, hogy az óramű teljes lejárása után is az ütőszeg útja a gyujtóelegy felé nyitva maradjon. Ez annak a különleges esetnek 50 felelne meg, melynél a nyílás nyitva­maradási ideje végtelen volna. Teljesen azonos módon lehetséges természetesen, hogy a 3. ábra esetében, a kilövéstől számított meghatározott ideig, a gyujtó-55 csatorna maradjon állandóan nyitva. Az óramű hajtására rugóerő helyett a forgással repülő lövedékeknél önmagá­banvéve ismert módon a cenrtif ugális erőt is felhasználhatjuk. Végül kiemeljük még a 4. ábrában fel- 60 tüntetett szerkezet sajátosságát, mely szerint a (10) ütőszeg egyben a (13) horony tengelye és a hozzátartozó himba itt köralakú tárcsa. Fontos a himba különleges kialakítása, 65 amint pl. ezt az 1. és 4. ábrák mutatják, hogy kis óramű méretek ellenére kis ki­lengések mellett nagy lengési időket kapjunk. E követelmények annál fon­tosabbak, mert az a mechanikai munka, 70 mely az aránylag nagyon kis hajtórugó­ban, számottevő időbeli kifáradás nélkül felhalmozható, szintén csak igen csekély, úgyhogy az egész óramű járati időtartama mellett egész kis himbalengésszámmal 75 kell kijönni. Magától érthető, hogy a leírt szerkezete­ken a részletek másként is megoldhatók, mint ahogyan leírtuk és ábrázoltuk, anél­kül, hogy a találmány keretét túllépnénk. 80 így pl. a zárószerv forgómozgás helyett egyenes vonalon is vezethető. A leírt biztosítónak a találmány értel­mében az a nagy előnye, hogy a lövedék­sebességtől, a lövedékforgástól és általá- 85 ban a lőtani tényezőktől függetlenül hat és újból való elreteszelő szerkezetet is rejt magában, hogy a kilőtt, de nem robbant lövedékek kezelését veszélytelen­né tegye. Ez természetesen mindennemű 90 gyújtókhoz használható, legyenek ezek csapódó vagy időzíthető gyújtók, tüzér­ségi lövedékek, repülőbombák, kézi- ! gránátok, vagy aknavetők lövedékeihez tartozók, mert éppen ezek a biztosítók 95 minden más biztosítóktól teljesen elkülö­nítetten működnek-Szabadalmi igénypontok: 1. Járulékos óraműves biztosító kivált­képen forgómozgást nem végző löve- 100 dékek gvujtószerkezetéhez, melyet olyan zárószerv jellemez, mely nyu­galmi állapotában a robbanótöltetnek gyújtását gátló helyzetben van és a röppálya kezdetekor az óraműszer- 105 kezet oldásával mozgásba jön, mi­mellett a lövedékpálya megkezdését követő meghatározott időben a gyúj­tást meg nem gátló és további előre meghatározott idő után a gyújtást 110 újból gátló helyzetbe kerül, anélkül azonban, hogy rendes esetben ez az elzárószerv és a gyújtást végző szer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom