120574. lajstromszámú szabadalom • Hordozható készülék filmeknek nappali fénynél való előhívására és másolására
fogvatartja, ami lehetővé teszi, hogy a dobozból papirost egyetlen kézzel kivehessünk. A készüléken vörös, vagy sárga üveg-5 gel, valamint fedővel, vagy tolókával ellátott két ablak is van. Az egyik az (1) falban levő (94) ablak, mely nappali fény belépését teszi lehetővé, a másik a (4) fal (80) tölcsérében levő (81) ablak, amely le-10 hetővé teszi a, (31) csészében levő negatív vagy másolat megfigyelését-. A találmány szerinti készülék arra is használható, hogy negatívokról nagyított másolatokat készítsünk. Ez esetben a, (7) 15 fedő nyílása fölött nagyító kúpot alkalmazunk, amelybe a negatívot helyezzük, míg a nagyításhoz való papirost az (57) lemezre fektetjük és átlátszó üveglappal fedjük. A nagyított másolatot ezután az 20 ismertetett módon éppúgy kezeljük, mint bármely más másolatot. Szabadalmi igénypontok: 1. Készülék film előhívására ós másolására, azzal jellemezve, hogy olyan 25 hordozható sötétkamarából áll, mely tekercsfilmeknek nappali fénynél való előhívására és rögzítésére alkalmas szerkezeteket, további negatív filmeknek vagy lemezeknek való másolására, 80 vagy nagyítására, illetve pozitívek előhívására és rögzítésére alkalmas szerkezeteket is tartalmaz. 2. Az 1. igénypont szerinti készülék foganatosítási alakja, melynél a film; előhí-35 vása és; másolása olyan dohon történik, melynek végtárcsái belül a film szegélyeit vezető spirális-alakú hornyokat hordanak, azzal jellemezve, hogy a doh központi részében olyan szerkezetek van-40 nak, amelyekbe a míegvilágított filmet hordó cséve, továbbá egy •azonos alakítású, üres cséve is behelyezhető akként, hogy a spirálisalakú hornyokban lefejtett film kezelése közben a filmet kísérő, 45 fényt át nem eresztő papiros az üres csévére tekeroselődik. 3. Az 1. és 2. igénypont szerinti készülék foganatosítani alakja, azzal jellemezve, hogy a sötétkamaxába helyezett dob 50 kívülről a sötétkamrába hatoló és kívül forgattyúval ellátott, vízszintes tengelyre van szerelve, ennek belső szabad vége pedig a dob tengelyirányú furatába van erősítve, emellett ez a 55 tengely oly ágyazású, hogy az ágyazásban forgatható és tengelyvonala irányában el is csúsztatható, az ágyazás pedig a készülék falián alkalmazott vezetékben függőlegesen akként elcsúsztatható szánra, van erősítve, hogy go a dob a oötétkamara fenekén levő mindegyik csésze fölé tolható, emelhető vagy a fürdőkbe sülyeszthető ós ezekben forgatható. 4. Az 1—3. igénypontok bármelyike sze- 65 rinti készülék foganatosítási alaikja, azzal jellemezve, hogy a filmet azi őt kísérő papirosnak az üres csévén való feltekercselése révén a dob spirálisalakú hornyaiban csúsztatva, lefejtő, a 70 sötétkamiarába kívülről hatoló, az üres cséve végcsapját támadó, forgatható kulcsot tartalmaz. 5. Az élőző igénypontok bármelyikében meghatározott készülék foganatosítási 75 alakja, azzal jellemezve, hogy részben felcsappantható közbenső fedőt tartalmaz,, amelyben ia másolandó negatív beillesztésére alkalmas ablak van, hogy továbbá 0 közbenső fedő ablaka fölött 80 ablakkal ellátott, tulaj donkép eni levehető fedőt is tartalmaz, melynek ablaka alatt kívülről működtethető, a fénynek a negatívhoz való hatolását levehetővé tevő vagy megszüntető zár 85 van. 6. Az 5. igénypont szerinti készülék foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a negatív beillesztésére alkalmas ablak alatt vízszintes tengely körül 90 lengethető lemez van és hogy a készülék falán ia sötétkamarába e lemez lengőtengelyével párhuzamos tengely hatol, melyre belül karok vannak erősítve akként, hogy egy kívül levő for- 95 gattyú forgatásakor az említett lemez a rajta levő fényérzékeny papirossal együtt a negatívhoz szorul, emellett a. készülék kívülről oldható zárósaerkezettel van felszerelve akként, hogy ez 10C a zárószerkezet a lemezt a negatívhoz szorított helyzetében f ogvatart ja, a megvilágítás befejeztével pedig a másolatot az előhíváshoz elengedi. 7. Az előző igénypontok bármelyikéiben 10E meghatározott készülék foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a fényt át nem eresztő papirossal együtt) tekercsfilmekhez hasonlóan csévére tekercselt fényérzékeny papiros e csévé- ii( vei azonos ialakítású, azonban üres csövével együtt a isötétkamarába való behelyezésre alkalmas doibozba van zárva, emellett a készülék az üres csévének kívülről való forgatására alkal- llí