120330. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék szövetek feszítés nélküli szárítására

A szárítóiéi- kél egymástól elzárt és egy­más fölölt fekvő (tl, 12) részbélő áll. A felsőrész (tl) mint szabadon futó függesztő működik az (s) végtelen pálcaláncolat se-5 gítségével. A (t2N alsó rész sík-, íll. kör­pályaszárító. amely lényegében egy vagy több végtelen a kísérőkendőből és azon felfekvő (b) nyomóbengerekből áll, ame­lyek az (a) kísérőkendővel együtt a (c) 10 szövetpályát széltében kényszerhelyzetben tartják és így ebben a helyzetben meg­akadályozzák, hogy a szélein átforduljon, vagy ráncokat kapjon. A nedves szövet (x)-nél kerül a (11) 15 íüggőszárílóba. áthalad rajta szabadon függő hurkokban és (y)-nál távozik belőle félig száraz állapotban. A szövet átfuLhat még az (r) kiterítőkön, azután az (a) kísérőkendőre és evvel a második (12) 20 szárítóba kerül, amelyen a kísérőkendő és a (b) nyomóhengerek által kényszer­mozgásban vezetve, áthalad, (z)-iiél a szö­vet teljesen megszáradva hagyja el a ké­szüléket. •£) A szükséges hőt körbemozgó légáram adja E célból a gépoldalfal mindkét ol­dalán (d) alacsonynyomású ventilátorok vannak (2. ábra), melyeknek (e) fúvó­nyílásai felülről a (tl) függőszárítórészbe 80 torkolnak. A két szárítórész válaszfalában (g) ablakok vannak, amelyek (h) csator­nákba torkolnak, melyeken ál a forró lég­áram az (a) futókendő alá vezetődik. A (g) ablakok, ill. (h) vezetőcsatornák kö-35 zötl a (k) oldalfal szintén (1) ablakokkal van ellátva, amelyek a közv-cllen szom­szédos (m) fűtőberendezésbe torkolnak. A fűtőberendezésben felmelegített lég­áram a következő utat teszi meg: *0 (m) fűtőkészülék, (d) ventilátor, (tl) függőszártó, (h) vezetőcsatorna a kísérő­kendő a!lá. szívóút (1) ablakig és innen (m) fűtőkészülék. A legmagasabb hőmér­sékletű száraz légáram tehát a nedves 45 függőhurkokba áramlik, a (tl) szárítórész­ből (h) csatornákon át távozik és alacso­nyabb hőfokon, de nedvességgel telítve jut az ívben vezetett (a) kísérőkendőn vagy kendőkön fekvő szövetpályába, amelyen 50 mint szívó-légáram lialol át és azután (1) ablakokon át ismét az (m) fűtőkamarákba kerül. Ennek az elrendezésnek jelentékeny elő­nye, hogy a fűtőáram legmagasabb és leg-65 hatásosabb hőfoka csak a nedves árut éri, tehát csak olyan állapotban, amelyben a szövetpálya nedvességénél fogva a káros hőhatással szemben érzéketlen. A második, közvetlenül utána történő szárítás folyamán a forró levegő nedves­séggel telílelt és hőmérséklete az előző pá- 60 rolgási teljesítmény folytán a kezdő hő-Snérsékletnek csupán egy tört-része és így tapasztalat szerint a már előzetesen szárított rostokra nincs többé káros ha­tással. E második szárítási folyamatban a 65 most már könnyebb szövetpálya az (a) kí­sérőkendőn és (b) nvomóhenger között kényszerhelyzetben vezetődik a (12) szárí­tási téren át és a szívólégáram, amely a folyamat e részében erőteljesen áramlik 70 a szövetpályán át egyik oldalról a má­sikra, a szövetpályát át nem fordíthatja és ráncképződést sem okozhat, úgyhogy a szövetpálya teljes széllében ránctalanul távozik a szárító kész ü'lékből. 75 Az (u) dobok által hajtott (a) kísérő­kendőket (q) láncok kényszermozgásban vezetik, miközben e kendők feszítve fek­szenek fel (b) nyomóhengerekre. A 3. ábra olyan lbganatosítási alakot mutat amelynél 80 a (q) vezető-lánc homorú (n) csapszegei (o) tűkkel vannak ellátva az (a) kendő­szé1 )e k mege rős ítés ére. A hely ükei nem változtató, a gépfalban elhelyezett (b) nyomóhengereken a (q) 85 láncba kapaszkodó (p) lánckerekek van­nak, amiáltal mozgásuk az (a) kendővel megegyező kerületi sebességgel eszközöl­tetik. ' Szabadalmi igény]>orííok: 90 1. Eljárás szövetek szárítására, azzal jel­lemezve, hog^' a szárítási folyamat első részében a szövet szabadon függve ha­lad át a szárítótéren, a folyamat máso­dik részében pedig kényszermozgásban 95 vezetődik a kísérőkeiidő és az erre fel­fekvő, azonos kerületi sebességgel ezen legördülő nyomóhengerek között. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás fogan,a­tosítási módja, azzal jellemezve, liogv íoo a szárítási folyamat második részében, tehát a kényszermozgásban történő pá­lyavezetés alatt, a szárítási folyamat első részében nedvessé vált és lehűlt szárazlevegő hatása érvényesül. 105 3. Szárítókészülék az 1. igénypont sze­rinti eljárás foganatosítására, melyet egy függő és egy síkpályaszárító kom­binációja jellemez, melynél az utóbbi

Next

/
Oldalképek
Tartalom