120034. lajstromszámú szabadalom • Hajcsavaró

haj csavar készítésére megfelelő hosszú- ,, ságú és esetleg valamivel szélesebb is vastagabb bádogcsíkot használunk, mely­nek vastagsága azonban célszerűen 1 rrirn­h nél kisebb. A bádogcsíkot tetszőleges módon gumi- " bevonattal látjuk el, melynek célja, hogy a hajat, illetőleg a fejbőrt a bádogcsík , által való megsértéstől megvédje. A1 be-10 vonás pl. gumicső ráhúzásával, rásajto­lással, ráragasztással (pl. vékony gumi­lap ráragasztásával), a bádogcsíknak'' gumioldatba való bemártásával, gumi­oldat rákenésével stb. végezhető. (Utóbbi 15 esetekben az oldószer elpárolgása után a bádogcsíkon gumiréteg marad visisza). A gumibevonat célszerűen hártyavékony, mert rendeltetése csak a bádogcsík okozta sérülések megakadályozása, míg saját 20 rugalmassága és hajlékonysága inkább másodrendű szerepet játszik. A gumi­bevonat vastagságát azonban minden­esetre úgy választjuk, hogy az egész haj­csavaró vastagsága az eddig használatos, 25 gumiból vagy gumibevonattal készült, rendszerint körkeresztmetszetű, rúdalakú haj csavarok vastagságánál, illetőleg át­mérőjénél kisebb legyen, nehogy a fent­említett hátrányok, melyek kiküszöbölé­sét a találmány célozza, mutatkozzanak. Ezért a találmány szerinti haj csavaró összes vastagsága előnyösen 4 mm-nél kisebb. Abból a célból, hogy a bádogcsík végeit 35 is elrejtsük és a fejbőr megsértését meg­akadályozzuk, a gumibevonat, pl. a bádogcsíkra húzott gumicső a bádog­csík végein 2<—3 mm-el túlérhet. Ezeket a gumivégeket valamely oldószerben meg-40 puhítjuk és a cső belső falait egymásra szorítva, összeragasztjuk olymódon, hogy a bádogcsík teljesen gumiba legyen zárva. A gumibevonat végein vastagabb lehet, mint a középen, hogy a bádogcsík éles 45 végei a gumibevonat falát ki ne szakítsák. Ha a bádogcsík végeit nem zárjuk gumiba, akkor a fejbőrt esetleg a haj­csavaró végeire tolt, pl. fémből vagy celluloidból készült kupakkal is megvéd-50 hetjük. A hajcsavaró végei azonban sza­badok is maradhatnak, ekkor azonban célszerű a bádogcsík éleit, különösen két szabad végén, tompára lecsiszolni, sarkát pedig legömbölyíteni. 55 A hajcsavaró egyik foganatosítási alak­ja szerint a gumibe vonatot a bádogcsíkra tolt gumicső alkotja, melyen és a bádog­csíkon megfelelő helyeken pl. a haj­csavaró hosszának kb. első negyede és harmadik negyede táján kis szögecset 60 verünk át, mely a gumicsőnek a bádog­csíkról való lecsúszását meggátolja. Egv további változat szerint a bur­koló gumicsövet a bádogcsíknál pl. 5—6 mm-el hosszabbra hagyjuk és végeit nem 65 ragasztjuk be és rögzítő szögecseket sem alkalmazunk. Ilyen esetben is célszerű a bádogcsíkot élein és sarkain letompítani, illetőleg legömbölyíteni. A gumibevonat színét a haj színének 70 megfelelően, tehát feketére, barnára, sár­gásra választjuk. A gumibevonat kívül nedvesség elleni védelemre védőbevonattal látható el. Erre a célra pl. kollodium alkalmas. Ez 75 a. bevonat, mely színtelen (átlászó, át­tetsző) vagy a haj színére festett lehet, egyúttal a hajszálaknak a gumiba való benyomódását is meggátolja. Lehet azon­ban a gumibe vonatot a haj színével 80 egyező szövedékkel (esetleg vízhatlannal is) burkolni. Tiszta gumi helyett gumival telített szövedék is használható a bádog­csík bevonására. A gumibevonat külseje bármelyik fo-85 ganatosítási alakjában akár sima, akár recézett vagy mintázott lehet. A hajcsavarót alkotó csíkot - kétrét összehajtjuk. Használatához a hajfürt végét a haj csavaró két szára közé vesz- 90 szük, a hajat tetszés szerinti hosszúság­ban rágöngyölítjük és a haj csavarónak az így kapott úgynevezett ,,rollni"-ból kiálló két végét a rollni alá hajlítjuk (lásd a 117526 lajstromszámú szabada-95 lom leírását is). Szabadalmi igénypontok: 1. Hajcsavaró, jellemezve hajlékony, vé- ' kony és keskeny bádogcsíkkal és an­nak gumibevonatával. 100 2. Az 1. igénypontban védett hajcsavaró foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a gumibevonat végei nyitottak. 3. A 2. igénypontban védett hajcsavaró foganatosítási alakja, jellemezve a 105 haj csavaró végeire felhúzható védő­kupakokkal. 4. Az 1. igénypontban védett hajcsavaró foganatosítási alakja, azzal jellemez­ve, hogy a gumibevonat végei zártak, 110 5. Az előző igénypontok bármelyikében védett haj csavaró foganatosítási alak­ja, jellemezve ráhúzással vagy rá- & - sajtolással, vagy ráragasztással (pl. vékony gumilap alakjában) felvitt,'lig pl. csőalakú gumibevoíiatávál, mely-

Next

/
Oldalképek
Tartalom