119771. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés göndörített mesterséges fonórostok előállítására

8 119771. san és képlékenyen kicsapódó gyantá­kat részesítünk. 11. AÜ 1—10. igénypontok bármelyikében védeti eljárás foganatosítási módja, 5 azzal jellemezve, bogy a készre göndö­rített rostokat az említett előkonden­rótumokkal, illetve olyan oldatokkal, melyek ilyen kondenzátuinokra vezet nek, utókezeljük, mire azoknak a ros-10 ; tokban és a rostokon hevítés vagy ka­talitos hatás révén való keményítését alkalmazhatjuk. 12. Az 1—11. igénypontok bármelyikében . védett eljárás foganatosítási módja, 15 azzal jellemezve, hogy a, lostmasszát a gündörítőberendezés elhagyása után, . szükség esetén támasztósaálakkal ösz­: szekeverve, halmokra szétvágjuk és szükség esetén közvetlenül a göndörí-20 • tést megelőzően, vagy . követően vagy eközben, illetve a szétvágást megelő­zően, követően vagy eközben külön le­csap a tó 1 o] y a d ók ka I kezelünk. 13. Az 1—12. igénypontok bármelyikében 25 védett eljárás fo-ganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy a rostokkal spi­rális-alakú göndörödest úgy közlünk, hogy a rostnyalábot a göndcirítés előtt megsodorjuk. 30 11. Az előző igénypontok bár melyik éhen 1 védett eljárás foganatosítási módja, azzal, jellemezve, hogy az eljárást nem­cellulóztartalmú fonóoldatokra és/vagy már kész rostokon alkalmazzuk. 35 15. A 13. vagy 14. igénypontban védett el­járás foganatosítására alkalmas be­rendezés, jellemezve két párhuzamos elrendezésű és ellentétesen futó sza­lag, vagy pedig két ellentétes crtelem-40 ben forgó csonkakúpfelület közötti gyűríítórrel és a szálnyalábot e gyűrű­téren akként átvezető szervekkel, hogy ezzel a szálnyalábot megsodorjuk. 16. Az 1—14. igénypontok bármelyikében 45 védett eljárás foganatosítására alkal­mas berendezés, illetve a 15. igény­pontban védett berendezés foganatosí­tási alakja, jellemezve a göndörítést végző, szükség esetén hevített, hor­nyolt felületű hengereikkel, melyek ío- 50 gazása a szálakat mindenkor egyidejű­leg számos foggal ragadja meg és fogja be, úgyhogy a szálakat a mélyen kapcsolódó fogak a foghézagokba a rugalmassági határon túlmenő, jelen- 55 tékeny nyúlás és feszítés előidézésével nyomják. 17. A 16. igénypontban védett berendezés foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a fogak számának és alakjának 60 megválasztásával lehetővé tesszük azt, : hogy a fogazás oldása végbemegy anél­kül, hogy a legmélyebb kapcsolódás­ban adódó minimális távolságon lénye ges mérvben alá mennénk, 65 18. A 16. vagy 17. igénypontokban védett berendezés szinkronizálására.való szer­kezet, jellemezve a fogak oldalai kö zött járó gumiszalagokkal vagy külön hajtóművekkel. 70 19. Az 1—14. igénypontok bármelyikében védett eljárás foganatosítására alkal­mas berendezés, illetve a 15—18. igény pontok bármelyikében védett berende­zés foganatosítási alakja, azzal jelle 75 mezve, hogy a göndörítőhengerek elé sima hengerpár ős/vagy göndörítő segédhengerpár van iktatva. 20. Az 1—14. igénypontok bármelyikébon védett eljárás foganatosítási módja, 80 azzal jellemezve, hogy göndörítőhen gerek helyett hasonló hatású más gön dörítőszerveket, pl. periódusosán kap­csolódó lemezeket alkalmazunk. 21. A 15—19. igénypontok bármelyikében 85 védett berendezésnek a 19. igénypont­ban védett eljárás foganatosítására alkalmas kiviteli alakja, azzal jelle­mezve, hogy göndörítőhengerek helyett hasonló hatású más göndörítőszerve 90 ket, pl. periódusosán kapcsolódó leme­zeket, tartalmaz. 4 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom