119560. lajstromszámú szabadalom • Katódsugárcső, különösen Braun-cső és ehhez való kapcsolás

ugyan szigetelő anyagból készült, de felületén jól vezető bevonatot, pl. fémbe­vonatot, hord és így az árnyékolás szem­pontjából jól vezető test. Ha az árnyé-5 kolótestet a találmány szerint ferromág­neses anyagból állítjuk elő, úgy a csőnek mágneses befolyások elleni érzéketlensé­gét is elérjük. A találmány szerinti árnyé­kolótest alkalmazásával a katódsugarak 10 leárnyékolását éppen azon a helyen érjük el, ahol esetleges zavaró befolyások az elektronok alacsony kezdősebességének következtében az elektronpályát, illetve a katódsugárnyalábot a legnagyobb mér-15 tékben, tehát legkárosabban befolyásol­nák. Az elektronpálya egyéb, az árnyé­kolótest által be nem fedett részeinek le­árnyékolását a cső belső falának szokásos módon, fémmel vagy szénnel való be-20 vonásával és e bevonatnak alkalmas, állandó potenciálra való kapcsolásával foganatosíthatjuk. A találmány szerinti katódsugárcsövet egy példaképem foganatosítási alakjában 25 részletesebben a csatolt rajzzal kapcso­latban ismertetjük, melyen az 1. ábra a katódsugáreső részleges ten­gelymenti hosszmetszete, míg a 2. ábra a eső részleges oldalnézete, mi-30 mellett a rajz mindkét ábrája a csőnek csak azt a részét tünteti fel, mely a talál­mány szerinti elrendezés megértéséhez lényeges. A cső (1) üvegburájában a találmány 35 szerint elrendezett hengerpalástalakú (2) árnyékolótest az árambevezető huzalok bevezetésére való (3) talphoz az (5) tartó­szervek és a (4) szorítóbilincs útján van erősítve. A (6) katóda és a (7) vezérlő-40 elektróda egymáshoz és a (2) árnyékoló­testhez a rajzon látható alakú, sapka­szerű (8) szigetelőtest útján vannak erő­sítve. A (9) koncentráló-elektróda, illetve segédanóda a szigetelő (10) összekötő-45 darabok segélyével van a rajzon látható módon a (2) árnyékolótesthez erősítve. A (9) segédanóda (11) árambevezető huzala a szigetelő (12) kivezetőbctét út­ján van a (2) árnyékolótest falán át ki-50 vezetve. A (13) eltérítőlemezek a (14) hozzávezetőhuzalokkal a (15) szigetelő­testek útján szintén a (2) árnyékolótest­hez vannak erősítve. A (2) árnyékoló­test anyaga vaslemez, a szigetelőtestek sztcatitból vannak, a katóda közvetett 5£ fűtésű izzókatóda. Az (5) tartószervek a (2) árnyékolótesthez és (4) bilincshez he­gesztés útján vannak erősítve, a (4) bi­lincs rögzítése a (3) talphoz pedig bár­mely ismeretes módon történhetik. A 60 fent ismertetetthez hasonló módon erő­síthetők meg a (2) árnyékolótestben eset­leges egyéb, elektronoptikai célokra való elektródák, pl. diafragmák is. Szabadalmi igénypontok: 65 1. Katódsugárcső, különösen Braun-cső, melyet az jellemez, hogy legalább katódája és vezérlőelektródája, cél­szerűen azonban koncentráló, sőt el­térítő elektródái is forgástestpalást, 70 pl. hengerpalást vagy csonkakúp­palást, vagy pedig hasábpalást-alakú, legalább felületileg villamosan ve­zető, üreges árnyékolótest belsejében vannak elrendezve, mely test szige- 75 telőtartószervek útján a benne el­rendezett elektródákat is hordja. 2. Az 1. igénypontban védett katód­sugárcső foganatosítási alakja, me­lyet az jellemez, hogy az elektródá- 80 kat tartó árnyékolótest szorítóbilincs­csel a cső talpához van erősítve. 3. Az 1. vagy 2. igénypontok bármelyi­kében védett katódsugárcső fogana­tosítási alakja, melyet az jellemez, 85 hogy az elektródákat tartó árnyékoló­test ferromágneses anyagból áll. 1. Kapcsolás az 1- 3. igénypontok bár­melyikében védett katódsugárcsőhöz, melyet az jellemez, hogy a csőnek az 90 elektródákat tartó árnyékolóteste állandó potenciálra van kapcsolva. 5. A 4. igénypontban védett kapcsolás foganatosítási alakja, melyet az jelle­mez, hogy az elektródákat tartó ár- 95 nyékolótest pozitív potenciálra, cél­szerűen a cső anódpotenciáljára van kapcsolva. 1 rajzlap melléklettel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom