117495. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási elrendezés távjelző-, illetőleg távbeszélő berendezésekhez
a hívott résztvevő van a társasvezetékre kapcsolva. A kezelő ezután létesítheti az összeköttetést a kívánt résztvevőhöz, pl. ugyanannak az állomásnak egy másik 5 résztvevőjéhez. Azokat a folyamatokat, amelyek ugyanazon a vezetéken fekvő másik résztvevő választásakor játszódnak le, később ismertetjük. Ha a hívás nem a TStll részitvevo-10 állomásból, hanem pl. a TSt 22 állomásból indul ki, akkor az összeköttetés a fent leírt módon épül fel. Csak a választás közben jelentkeznek különbségek a megváltozott hívószám következtében. Ha ake-15 zelő önmaga kívánja a TSt22 résztvevőt felhívni, úgy először lenyomja a T2 billentyűt, miáltal a hívóberendezés a már leírt módon a társasvezetékre kapcsolódik. A kezelő 50 ms hívó áramlökést küld, 20 még pedig akként, hogy most a (b) érre negatív potenciál jut, míg az (a) ér, úgy mint előbb, negatív potenciálon van. Ennék következtében valamennyi Grl—Gr6 csoportleágazási helyen a Jl, J2 stb. relék 25 kiváltanak és kontaktusukkal a Kol, Ko2 stb. kondenzátorokat a közös vezeték (b) erére kapcsolják. A kondenzátorok azonban az ellenállásokon át ezúttal negatív potenciálra töltődnek. Ha az áramlökés 30 adása megtörtént és miután a J relék horgonyaikat leejtették, a kondenzátorok kisülnek, akkor csak a Grl és Gr2 csojjortleágazási helyek G1 és G2 reléi lépnek újból működésbe, mert a többi leágazási 85 hely kondenzátorai az 50 ms időtartamú, tehát rövid áramlökés következtében még kellő mértékben fel voltak töltve. A G1 és G2 relék II tekercsei újból a társasvezeték negatív potenciálú (b) erére kapí0 csolódnak, mimellett az ezeken a tekercseken átfolyó áram csak a Gr2 csoportleágazási helyen azonos irányú az I tekercsen átfolyó kondenzátor kisütőáramával, úgyhogy a G2 relé az 1. fokozatban ger-4b jesztve marad és 40g2I érintkezőjét (1. fokozat) zárja (4. ábra,). A Grl csoportelágazási helyen a kondenzátor kisütőáram a Gl relé II tekercsén át folyó gerjesztőárammal szemben hat, úgyhogy a 50 Gl relé horgonyát leejti (4. ábra). Csoportkiválasztás után tehát csak a Gr2 csoportelágazási helyen van a G2 relé az 1. "fokozatban gerjesztett állapotban. Az ezután következő egyes választásnál, 55 melynél a Gr2 csoportleágazási helynek egyik egyes ASt 21—26 elágazási helyét választjuk, a központból ismét 50 ms időtartamú választó áramlökést küldünk. A csoportelágazási helyeken ismét a Jl, J2 stb. relék lépnek működésbe. Csak a Gr2 60 csopoertelágazási helyen gerjed fel a 2. fokozatban a G csoportjelző relé. A 2. íoko* zatban felgerjesztett G2 relé 41g2II érintkezőjét (2. fokozat) átfekteti, úgyhogy a Iío21—Ko26 kondenzátorok a 42i2, 43i2 65 stb. érintkezőkön és a Wi21, Wi22 stb. elletnállásokon át felitöltődnek. Ha a választóáramlökés adása befejeztetett, akkor a kondenzátorok az A21—A26 reléken át sülnek ki. Mivel a kondenzátorok csak 70 50 ms időtartamon át töltődtek fel, úgy a Ko21 és Ko22 kondenzátorok töltőárama egymagában eflegendő, hogy az A21 és A22 reléket teljes mértékben felgerjessze. Mindkét relé kivált és zárja 44a21, 45a21, 46a21, 75 47a21, valamint 48a22, 49a22, 50a22 és 51a22 érintkezőit. Ennek következtében úgy az A21 relé II tekercsén, mint az A22 relé tekercsén át, a társasvezeték (b) eréből áram folyik. Az áram iránya a Ko22 80 kondenzátorból jövő kisütési áram irányával megegyezik, úgyyhogy az A22 relé gerjesztve marad (5. ábra), míg az A21 relé II tekercsén át folyó áram ellenkező irányban folyik, úgy hogy ez a relé horgonyát 85 leejti (5. ábra). A társasvezetékre tehát csakis a TSt22 résztvevőállomás van kapcsolva. Ha a Gr 3 vagy Gr 4 csoportelágazási helyek egy résztvevőjét választjuk, úgy pl. 90 200 ms időtartamú áramlökést adunk. Az ilyen választási folyamatnál természetesein a Grl és Gr2 csoportéiágazási helyek Kol és Ko2 kondenzátorai is teljes mértékben feltöltődnek. Hogy ennek dacára a 95 Gr3 vagy Gr4 csoportelágazási helyek kellő biztonsággal legyenek választhatókés hogy a Gl és G2 csoportjelzőrelék kiváltását megakadályozzuk az SE központi adóberendezés vezérlésével valamennyi feltől- 100 tött Kol—K06 kondenzátort 50 ms idő ataitt a társasvezeték (b) erén ismét kisütjük, másszóval az 50 ms töltési időtartam alatt a Grl és Gr2 csoportelágazási helyek teljesen feltöltődött Kol és Ko2 kondenzá- 105 torait teljesen kisütjük, míg a Gr3 és Gr4 csoportelágazási helyeken lévő Ko3 és Ko4 kondenzátoroknak még elegendő nagy (a teljes töltésnek kb. 80°/o-a) töltésük van ahhoz, hogy kisütéskor a kondenzátorral U0 sorosan fekvő G3 és G4 relék kellő biztonsággal működésbe lépjenek (3. ábra). Ugyanezek a folyamatok megfelelően ismétlődnek egyesválasztás esetén. Ha az 5 vagy 6 csoportelágazási hely 115 egyik résztvevőjének választásáról van szó, akkor pl. 800 ms időtartamú áramlökést adunk. Ez alatt az idő alatt valamennyi)