117485. lajstromszámú szabadalom • Léghozzávezetés farmotoros gépjárművekhez
MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEI RAS 1174:85. SZÁM. XX/a/2. OSZTÁLY. — D. 4387. ALAPSZÁM. Léghozzávezetés farmotoros gépjárművekhez. Daimler-Benz Aktiengesellschaft cég-, Stuttgart-Untertürkiieim. A bejelentés napja 1934. évi augusztus hó 25-ike. Németországi elsőbbsége 1933. évi szeptember hó 12-ike. Minthogy a farmotorok a karosszéria szélárnyékában fekszenek, a motornak, valamint a motort körülvevő hütőlevegőnek a mellső motorokénál magasabb hő-5 állapotát általában még akkor sem lehet kiküszöbölni, ha a motor lehetőleg kielégítő hűtésére különleges rendszabályokhoz folyamodunk. Ha tehát az égési levegőt, amint szokásos, a motorsüveg alatti hűtő-10 levegőből vesszük, akkor jelentékeny hátrányok lépnek fel, mert egyebek közt egyrészt a motor hőállapota a beszívott levegő előmelegítése folytán még tovább nő és így az ebből eredő nehézségek is 15 nagyobbak lesznek, másrészt pedig a motor töltése az előmelegítés folytán lecsökken. Ez okból a találmány szerint az égési levegőt a hűtőlevegőtől, mely a hűtő átjárása után pl. a motor köré áramlik, 20 függetlenül vezetjük be a motorba. Az égési levegőt pl. a karosszéria oldalfalától szívhatjuk el és külön csatornában vezethetjük a motorba. A motor levegőjének bevezetése azonban középen fekvő keret-2ö csövön keresztül, fölülről vagy tetszőleges más módon, teljesen vagy legalább részben a hűtőlevegőtől függetlenül is történhetik. A mellékelt rajz a találmány szerinti léghozzávezetés egyik foganatosítási alakját 30 példaképen tünteti fel. Az 1. ábra a jármű oldalnézete. A 2. ábra annak felülnézete és részben metszete. (a) a farmotor (2. ábra) és (b) a hűtő, 35 melyen a (c) ventilátor hajtja keresztül a hűtőlevegőt. A motor két (dj, d2 ) válaszfal között fekszik, melyek a hátsó oldalablakok alatt a kopoltyúszerű (ej, e2 ) bevezető réseken beömlő hűtőlevegőt lehetőleg egyenletes áramban vezetik el a 40 motor mellett. A hűtőlevegőt bevezető (ej) kopoltyúk mögött, a kocsi egyik oldalán, az (fj) sárhányó fölött néhány további (g) kopoltyúnyílás van az égési levegő részére. E nyílá- 45 sok hátrafelé irányulnak, úgyhogy a levegő csak hátulról tud a nyílásokba jutni és így a beáramló levegő aránylag pormentes. Közvetlenül a nyílások mögött, melyek egy fedélben vannak, célszerűen még a (h) 50 szűrő foglal helyet (1. ábra), melyet pl. csappancszerkezet rögzít. A karosszéria oldalfalánál, a sárhánvó, illetve a kerékszekrény fölött elrendezett és kívülről pl. fedélen át hozzáférhető (i) csatorna a (g) 55 kopoltyúktól hátrafelé halad (2. ábra), ahol a (k) harántvezeték a motcr (1) elgázosítójához ágazik el. Az (i), illetve (k) csatornát egészen vagy részben kibélelhetjük a beszívási zajt tompító esz- 60 közökkel. Az égési levegőt nemcsak közvetlenül kívülről, hanem ehelyett pl. az (ex ) nyílásoktól vagy más efféle kiképzésektől a hűtőhöz haladó (m) légcsatornából is 65 lehetne venni, mindenesetre olyan helyen, amelyen a légáram még nem járta át a hűtőt. Továbbá olyan átkapcsolót is alkalmazhatunk, mellyel pl. télen, indításkor vagy egyéb megfelelő körülmények között 70 az égési levegőt a hűtőlégáramból vehetjük.