116833. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas fonál és eljárás előállítására

(35) csavart magot megfelelő feszültség alatt tartjuk, mialatt a (38) burkoló szálat a rugalmas mag csavarulataival ellentétes irányú csavarmenetekben fel-5 tekercseljük. A rugalmas mag meg-csava­rására, valamint a burkoló fonal fel tekercselésére bármilyen tetszőleges be­rendezést használhatunk. Pl. felhasznál­hatjuk a rostos burkolatoknak nem csa-10 vart rugalmas magra két ellentétes irány­ban való felvitelére jelenleg használatos berendezést egyes alkatrészeinek csekély átalakítása után. Ahelyett, hogy a rugal­mas magot egymásután két egy sorban 15 levő üreges forgó orsón vezetnénk ke­resztül, amelyekről rendesen a két rostos burkolat ellentétes irányban a mag köré tekercselődik, az első burkolófonal helyett magát a rugalmas magot helyezzük el az ' 20 első orsón és a magot megcsavarjuk azáltal, hogy a forgó orsóról a forgó fonalvezetőn át vezetjük, amelyet egyébként az első csavarmenetben felvitt burkoló szál veze­tésére használunk. Ily módon a rugalmas 25 magot megfelelő csavarulattal és forgató­nyomatékkal látjuk el, majd amikor a második orsón keresztül és azon túl halad, a találmány szerinti egyetlen csavar­menetben feltekercselt burkoló fonalat 30 abból a helyzetből visszük a mag csa­varulataival ellentétes irányban, amely helyzetben rendes körülmények között, a második burkoló fonalat alkalmazzuk. A rugalmas mag feszültsége, az 1 cm-re eső csavarulatok száma, továbbá a burkoló 35 fonal az 1 cm-re eső tekerületeinek szöge és száma, természetesen a rugalmas mag méretétől, a burkoló fonal tulajdonságaitól és alakjától, valamint szakértők számára ismert egyéb tényezőktől függően változ- 40 hat. Ezek a tényezők úgy változtathatók, hogy egyszeres burkolattal ellátott, ki­egyensúlyozott és nem kunkorodó rugalmas fonalat kapjunk, amelynek csavarmenet­ben feltekert burkolata megközelítőleg 45 pontosan kiegyensúlyozza a csavart rugal­mas mag forgató nyomatékát. Előnyös azonban, hogy a feszítés alatt álló borított magnak cm-ként legalább 5.9 csavarulata legyen. 50 A találmány szemléltetésére az alábbi táblázat a találmány szerinti háromfajta rugalmas fonal szerkezeti tulajdonságait tünteti fel. A táblázat adatait tekintve megjegyzendő, hogy az adatok a rugalmas 55 fonal méterhosszúsága és dekagramm­vagy gramm-mennyiségeinek alapulvéte­lével lettek összeállítva, úgyhogy eset­leges kis mérési hibák a táblázat számai­ban sokszorosítva jelentkezhetnek. Mind- 60 azonáltal a feltüntetett adatok a keres­kedelemben elfogadott határértékeken be­lül mozogván, nagyjában pontosaknak tekinthetők. A táblázat adatai tehát csu­pán szemléltetők és megszorítóan nem 65 értelmezhetők. és csavaratlan 3. táblázat Meghatározás 1. Köralakú feszültségmentes gumimag átmérője cm-ekben 2. 1 kg normális állapotú fonal hossza m-ekben 3. Rugalmas fonal nyúlása; a normálisan túli hossznövekedés a legnagyobb nyújtásnál . 4. Burkolat anyaga . 5. Burkolat tekerületeinek a rugalmas fonal 1 cm-ére eső száma (balra) 6. Gumimag csavarulatainak száma a rugalmas fonal 1 cm-ben (jobbra) 7. 1 m normál állapotú rugalmas fonalban fog­lalt csupasz gumimag hossza cm-ekben fe­szültségmentesen 8. 1 m normál állapotú rugalmas fonalban levő a) csupasz guminak súlya grammokban b) a guminak es burkolatnak együttes súlya (grammokban) 9. Gumimag %-os súlya 10. Burkolat %-os súlya 11. 1 kg súlyú feszültségmentes csupasz gumi­mag hossza méterekben 0.025 40720.10 0.025 12216.29 0.025 38604.29 UOVo 1-2 réteg 13/15 Cheney selyem 110% 4-100/1 pamut 100% 1-2 réteg 13/15 selyem 42 23.4 35.6 30.5 21.2 23.1 38 89 56.25 42 36 0.0188 0.0276 0.0202 0.0245 76.8 23.2 0 0815 33.8 66.2 0.0252 80.5 19.5 20562.08 20360.05 20965.26

Next

/
Oldalképek
Tartalom