116211. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a transzformátorfeszültséggel kapcsolatos zavarok elkerülésére váltóáramú kollektorgéeknél, különösen váltóáramú kollektormotoroknál

gonytekercselés áramútjainak kefékkel való mindegyik ravidrezárásánál a va­lamely gerjesztőtekercselés sorfoa kap­csolt részei által (egy vagy több sar-5 kon) létesített erőfolyam számára egy, kefével rövidrezárt áramúttól körül nem övezett mágneöes út marad az ál'lórészvason és a horgony vason át és egy kele sem zár soha rövidre egy 10 olyan áramútnál többet, mely áramút az említett erőfolyaimnak csak egy ré­szét, célszerűen legfeljébb a felét övezi körül. 10. A 9. igényben védett berendezés foga-15 natosítási alakja, azzal jellemezve, hegy dob-horgony alkalmazásánál a valamely kefével rövidrezárt áramútnak válta­kozó mágneses folyama (két főlamella között) tengely- Vagy kerületi irány-20 bán szorul le. 11. Az 1., 3. és 6. igényben védett 'berende­zésinek foganatosítási alakja, legalább két sarkpárű gépekhez, azzal jelle­mezve, hogy a horgony tekercselésnek 25 pillanatnyilag kefékkel rövidrezárt és áramfordulóban levő áramútjaii leg­alább egv sarknak, ill. sarkpárnak kü­lönösen két egymással átmérőirány'ban szembenfékvő sarknak a mágneses fo-80 lyaimlált a többi sarkra szorítják le. 12. Az 1., 6. és 8. igényekben védett beren­dezés foganatosítási alalkja, azzal jel­leaneave, hogy a dobihorgonynak pilla­natnyilag kefékkel rövidrlezárt és 35 államfordulóban levő áramútjai leg­alább egy sark, ill. sarkpár, ill. az összes sarkok mágneses folyamának egy . részét kerületi irányban a sark vagy sarkok tö'bbi részére szorítják le. íO 13. Az 1., 3., 6. és 8. igényben védett be­rendezés foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a ddbhorgonynak pil­lanatnyilag kefékkel rövidrezárt és áramfordulóban levő áraimútjai vallla­í,5 mely' fognak a mJágneses folyamát az ugyanazon sark alatt levő többi fo­gakra szorítják le. 14. Az 1., 2. és 5. igényekben védett beren­dezett foganatosítási alakjia, jellemezve 50 oly kiképzéssel, hogy a gerjesztő te­kercselés egy ágával láncolt váltakozó mágneses folyaminak, különösen a par­konkénti folyamnak mindenkor csak egy, tengelyirányú megosztással kelet­>5 kező része járja át, rövidrezárás előtt, a gyűrűlhorgony ama áramú tjait, ame­lyek pillanatnyilag kefékkel .rövidre­záratnak és a részfolyam a rövidzárlat bekövetkeztével tengelyirányban le­szorul. 60 15. Az 1., 4. és 7. igényekben védett 'beren­dezés foganatosítási alakja, azzal jel­lemezve, hogy a különféle keféknek a horgonykerület irányában mért egy­máistóli távolsága akként méretezett ós 65 a horigonytókereseléis, valamint a keife­saélesiség, továbbá a lamellaszám és a lamellaszélesség akként választott, hogy — esietíleg csápoló vezetők alkalmazása mellett, melyek két főliamella között 70 elrendezett segédlaimel'lákhoz vannak csatlakoztatva,. — a gerjesztő tekercse­lés egy ágával láncolt váltakozó mág­neses folyamnak, .különösen a sark ón­kéin ti folyamnak mindenkor csak egy, 75 sugárirányú megosztással keletkező résiae járja át, rövidzárás előtt, a gyű­rűhorgony tekercseléséinek ama áram­útjait, melyek pillanatnyilag kefékkel rövidrezáratnak és a részfolyam su- 80 gariránybain leszorul. 16. A 11. igényben védett berendezés foga­natosítási alakja, p-sarkpárú dobhorgo­nyo's és ihurökteikerícseléses (pálcateker­cseléises viaigy csévetekereselléseis) váltó- 85 áramú ko'l 1 éktorgéphez, különösen vál­tóáramú kol'l dktormotoirhoz, azzal jel­lemezve, hogy a lamellaszélesBég a ke­feszél ességnek legalább a p-sr /.erese, a sarkpárok gerjesztő tekercselései 90 egyetlenegy áramághoz sorosain kap­csolták ós a kefék akként van nak egy­máshoz képesít eltolva, hogy mindegyik pillanatban cisupán oly hurkok zárat­nak rövidre és vannak áraimforduló- 95 ban, amelyek két átmérőirányiban szembenfekvő sark alatt vannak, úgy liogv is sarkokról a mágneses folyam a töblbii isarikrla szorul le. 17. A 11. igényben védett berendezés foga- 100 ,-natosítási alakja, p-sarkpárú és dob­horgoinyos, hullámtekereseléses (páilea­vagy esóvetekercseléses), kiváltképpen horgonyágpárias váltóáramú kollektor­géphez, különösen váltóáramú ko'llek- 105 tormotorihoz, azzal jellemezve, hogy a hullámtekercseilés minden két szomszé­dos lamellája (főlamellák) közé (p — 1) számú, további lamella (melléklarnella) vajn beiktatya, úgy hogy az Ssszla- no mellaiszám a p-szeresre emelkedik és hogy mindegyik főlamella azokkal a melléklamellákkal összekötött, ame­lyekkel szabályos p-szöget alkot. 18>. A 12., vagy 13. igényben védett beren- 115 dezés foganatosítási alakja, hurok te­kerciseiéses (pálca- vagy csévetekerese-

Next

/
Oldalképek
Tartalom