115175. lajstromszámú szabadalom • Folyósított szénhidrogének befogadására való tartány és annak töltőszerkezete

nyokban uralkodó nyomások a (d4) csö­vön át egyenlítődnek ki. Az (e) tartányon azonban a folyadékszint fölött, még egy külön (g) csatlakozást is alkalmazhatunk, 5 amelyen át a nyomás szintén kiegyenlít­hető. Az (e) nyílás ós az (a) tartány kö­zötti összekötővezetékbe azonban (gl) lég­szivattyú is beépíthető, amellyel az (e) tartány belsejében depressziót állítha-10 tunk elő. Ez esetben a (c) szivattyúra nin­csen szükség, mert az (a) tartányban oly túlnyomás létesíthető, mely a folyadékot az (e) tartányba emeli. Természetesen az (a) tartány az (e) tartány fölött is elhe-15 lyezhető, mely esetben a folyadék az (a) tartányból az (e) tartányba a (d) töltő­szerkezeten át saját súlya következtében folyik. Ez esetben nincsen szükség a (c) szivattyúra. 2o Az ,(e) tartányon (h) szabályozószelep van, melynek célja, hogy az (e) tartány­ban lévő, nagynyomású gázt a fogyasztó­hoz vezető (i) vezetékbe már a csökken­tett nyomással áramoltassa. Ezenkívül a 25 (h) szelep arra is használható, hogy az­zal az (e) tartány töltése közben az abban uralkodó nyomást lefúvással csökkent­hessük, amennyiben erre szükség volna. A (h) kiömlő szelepet a (k) membránt 30 terhelő (1) rugó az (m) szögemeltyűvel vezérli. A (k) membrán alatt a membrán­nal összekötött tányér középső részén tengelyirányban lefelé nyúló (m.2) csap van, amely egyik pontján az (m) szög-35 emeltyű felső szárával, az önmagában is­mert kulisszás vezetékkel úgy van össze­kötve, hogy a szögemeltyű felső -szárának külső vége az (m2) csappal való össze­kötés dacára köríven elmozoghat. A szög-40 emeltyű lefelé nyúló végét (n) rugó ter­heli és annak alsó végén (ml) görgő van. Az (ml) görgő az egykarú emelő végén kiképezett Col, o2) kényszerpályán jár. Az (o) emeltyűre van erősítve a (p) rugó, 45 melynek vége a (h) szelep karjára tá­maszkodik. A rajzolt középhelyzetben, amikor az <m) emeltyű (ml) szára függő­legesen áll, a (h) szelep kissé nyitva van, úgyhogy a gáz az (e) tartányból a szele-50 pen át fojtással a (q) térbe áramolhat. A (k) membrán, valamint az (1, n) és (p) ru­gók, valamint a leírt emeltyűk áttételei úgy vannak megállapítva, hogy a szer­kezet a (h) szelepet akkor tartja a rajzolt 55 állapotban, ha a (q) térben a nyomás 500 vízmilliméter, megfelelő toleranciával, pl. +7%-kal. A leírt szerkezetnek az a tulaj­donsága, hogy a (h) szelepet elzárja, ha a (q) térben a nyomás e fölé a határ fölé emelkedik, vagy ez alá a határ alá 60 sülyed. A nyomásemelkedés bekövetkezhet pl. akkor, ha a fogyasztóhoz menő (i) csator­nát elzárjuk, vagy pedig, ha az (e) tar­tányban lévő folyadék hőmérséklete és 6,) ezzel az abban uralkodó gáznyomás emel­kedik. Ha a (q) térben a nyomás emelke­dik, akkor az (1) rugó hatásával szemben a (k) membrán felfelé kihasasodik, magá­val viszi az (m) szögemeltyűt, úgyhogy 70 az (ml) görgő jobbra leng ki. A görgő kényszerpályájának (o2) szakasza úgy van kiképezve, hogy amikor a görgő erre a szakaszra felszalad, az (o) emeltyűt le­nyomja. Ennek következtében az (o) 75 emeltyű a (p) rugó útján a (h) szelepet zárja. A nyomás a (q) térben csökkenhet, hogyha a fogyasztó ellenállása lecsökken, vagy pl. az (i) csatorna megszakad. Ez 80 esetben az (1) rugó a (k) membránt lefelé nyomja és a (h) szelep záródik, egyrészt azért, mert az (m) szögemeltyű alsó kar­jának balfelé való kilengése következté­ben az (ml) görgő felszalad az (o) kar 85 (ol) szakaszára, mely szintén úgy van ki­képezve, hogy a görgő felszaladása kö­vetkeztében az (o) emeltyű lefelé mozdul el. Másrészt, hogy a veszélyes gázömlést minden körülmények között kellő bizton- 90 sággal megakadályozzuk, az (m2) csap is oly hosszúra van kiképezve, hogy a (k) membrán lefelé való kihajlása közben el­éri az (o) emeltyűt és azt szintén a (h) szelep zárásának értelmében mozdítja el. 95 A (h) szelep tehát csak akkor van nyitva, ha a (q) térben az előre megengedett nyo­más uralkodik, amelyre a leírt szabá­lyozó szerkezet méretezve van. Minden egyéb esetben a szelep az (e) tartányt le- 100 zárja és a zárást egymással párhuzamo­san dolgozó két szerv végzi abban az eset­ben, ha a (q) térben a nyomás csökken, tehát pl. gázömlés van. Az (o) emeltyű (ol) és (o2) szakaszait 105 úgy képezzük ki, hogy azoknak a görgő által bejárható felületei az ábrában raj­zolt helyzetben a görgő legkülső pontja által leírt körívet metszik. A bemutatott példakénti megoldásnál a 110 (h) szelep az (r) excenternek a szaggatva rajzolt helyzetbe való átfektetésével kéz­zel is zárható. Az átfektetés közben az (1) rugót megemeljük, úgyhogy az a (h) membránt már nem éri és az (n) rugó a 115 szögemeltyűt jobbra lendítve a (h) szele­pet a fent leírt módon lezárja. A leírt szerkezet további előnye, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom