114956. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék műmárványlapok és idomok gyártására

egy célszerű megvalósítását a mellékelt rajzon mutatjuk be, két egymásra merő­leges hosszmetszetben. Eszerint az (í) szekrényt a (2) támaszok 5 álló helyzetben tartják, kellő magasságban a (3) asztal fölött. Alsó nyílását a kiéiq­zéjtt (4) vágóleimez zárja el, amely a szek­rény két oldalsó pe;reiméből alakított (5) vezetékeken vízszintesen eltolható. 10 A fent leírt eljárással előkészített és a szekrénybei helyezett s esetleg (6) súllyal terhelt (7) anyag tehát a (4) vágólemezen nyugszik. Ha azonban ez utóbbit (8) fo­gantyújánál fogva kihúzzuk, alsó része; az 15 alatta elhelyezett (9) sajlolóformába süly­lyed; a vágólemez visszatolásakor ez a ki­nyomult rész levágódik és a sajtolóformá­val együtt tovább vihető, mire újabb és újabb sajtolóformát hozva a készülék alá 20 a felszeletelést folytathatjuk, míg az anyag ki nem fogy, mire a szekrényt újból meg­töltjük. A levágott szeleteket aztán ismert módon tovább kezeljük, azaz végleges burkoló-25 lapokká kiegészítjük, sajtoljuk és csiszol­juk. Mint láttuk, a találmányszerinti előfor­mázó szekrény használata egyrészt lehe­tővé teszi az erezésnek, vagyis a márvány 30 legjellegzetesebb rajzának a rendszeres elő­állítását, amennyiben az egyszer megálla­pított és tetszetősnek bizonyult rajzot, amely egy-egy Szekrénytöltésnél lényegileg állandó lesz, könnyűszerrel végig ismétel-35 hetjük az összes gyártmányokon, másrészt pedig a munkateljesítmény jelentékeny fo­kozását, amennyiben az előformált anyag felszeletelésével a lapokaL a leggyorsabban hozhatjuk a kívánt alakra. 1. Eljárás iműmárványlapok és idomok gyártására, amelyre jellemző, hogy már­vány- vagy mészkőzúzalék, cement és festőanyag száraz keverékéből annyi adagot készítünk, ahányféle színt vagy 45 színárnyalatot akarunk az anyagban létrehozni s ezeket az adagokat az ere­zésre szánl adagok kivételével külön­külön vízzel pépszerű tömegekké dol­gozzuk fel, azután pedig ezeket meg- 50 felelő mennyiségekben egymással össze­gyúrjuk. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás foga­natosílási módja, amelyre jellemző, hogy az összegyúrt tömeget formába helye- 5"> zés előtt kinyújtva megrepesztgetjük és a repedéseket az erezésre szánt száraz keverékkel beszórjuk. 3. Az 1. igénypont szerinti eljárás foga­natosítási módja, amelyre jellemző, hogy 60 az összegyúrt tömeget rétegenként el­helyezve az egyes rétegeket az erezésre szánt száraz keverékkel hintjük be s az egészet olyan előformázó szekrénybe helyezzük, amelynek keresztmetszete 65 hossz- és szélességi 'meretek tekinteté­ben megfelel a készítendő lap hbssz-és szélességi méreteinek, hosszmérete pedig a. lap vastagságának sokszorosa és iaz így alakított tömeget a réte- 70 gekre harántirányban felszeleteljük. 4. Előformázó és adagoló szekrény a 3. igénypont szerinti eljárás foganatosí­tására, amelyre jellemző, hogy hasáb­alakú tartályból áll,, amelynek alsó, a 75 sajtolóforma fölött kitorkolló nyílását harántirányú vezetékben eltolható vágó­lemez zárja el. t rajzlap melléklettől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom