114614. lajstromszámú szabadalom • Szerelvény fürdőzuhanyokhoz

MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 114614. SZÁM. XXI/a. OSZTÁLY. — S. 13648. ALAPSZÁM. Szerelvény fürdőzuhanyokhoz. Seidner László művezető, Budapest. A bejelentés napja 1934. évi november hó 9-ike. Minden fürdőszobaberendezés legelha­nyagoltabb felszerelési tárgya a zuhany. Ennek oka, hogy a zuhany sugárkévéje már önmagában, különösen pedig a zu-5 hanyozó testéről nagyrészt nem a kádba, hanem a kád mellé a padozatra szóródik szét. Ez természetesen takarítási nehézsé­geket okoz és azt is eredményezi, hogy a zuhanyozó egyén minden körülötte lévő 10 tárgyat vízzel áraszt el. A találmány célja az imént jelzett hát­rányok elhárítása. A találmány szerint a fürdőkád szélére oldhatóan, pl. szorítócsavaros szerkezettel, 15 vagy a falra, pl. ékesavarok segítségével, tartó-szárakat szerelünk, melyek a zuhany szájának magasságában a kád belső át­mérőjének megfelelő átmérőjű, előnyösen köralakú gyűrűt hordanak s erről körben 20 összehúzható függöny függ a kádba, a kád szintjén valamivel túl. Zuhanyozásnál te­hát a zuhanyozó a függönyt maga köré húzhatja és így felfogja az egyébként szét­szóródó vizet, melyet a függöny a kádba 25 vezet, anélkül, hogy a víz a kád mellé juthatna. Használat után a függöny ol­dalra csúsztatható, iigy hogy az legke­vésbbé sincs útban. Az állványszárak tetszőleges anyagból 30 készíthetők, pl. fából, fémből. A függöny anyaga előnyösen impregnált vagy gumírozott textilanyag, de impreg­nálatlan textilanyag is használható. A rajzon a találmány néhány foganató-35 sítási példájának vázlata látható. Az 1. ábra a teljes fürdőkádberendezés táv­lati képe; a 2. és 3. ábra a függönytartógyűrű állvá­nyának a fürdőkád széléhez való erősíté­sét kétféle kivitelben mutatja. A 40 4. ábrán a körfüggönynek a falon való megerősítési módja látható. Az 5. és 6. ábra a függönytartógyűrű egy­egy részletének nézete. Az 1. ábra szerint a fürdőkád széléhez, 45 még pedig előnyösen csakis egyik szélé­hez tartóállvány (c, c) szárai oldhatóan vannak erősítve. Ezek fent a zuhany ró­zsájának magasságában az (a) gyűrűt hordják, melyen félretolhatóan, illetve 50 ielrehúzhatóan, kis karikák segélyével, a (b) függöny lóg. A 2. ós 3. ábra szerint a (c, c) szárak oldható felerősítése (d) szorítócsavar és (f) szorítópofa segélyéivel történibetik. Ha a 55 fürdőkád a falhoz közel áll, a (d) szorító­csavart a 3. ábra szerint a fürdőkád pe­reme felett helyezzük el. A 4. ábra szerint az (a) függönytartógyű­rűt hordó (c) szár a falra erősíthető kon- 60 zolt alkot. Az 5. ábra szerint az (a) függönytartó­gyűrű szétnyitható és hosszirányú vágás­ban (h) csap körül elforgatható (g) fém­lappal zárható vagy nyitható. 65 A 6. ábra szerint a függönytartógyűrű felerősítése a (c, c) szárakra (k) ívcső és (j) csavarok segítségével történhetik. Szabadalmi igények: 1. Szerelvény fürdőzuhanyokhoz, jelle- 70 mez ve a zuhany sugárkévéjét legalább is felső részében körülnyaláboló, elő­nyösen köralakú tartógyűrűn félretol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom