114427. lajstromszámú szabadalom • Hengeres itató

2 114427. tottak, hogy a szalagnak elhasznált részét a hátlapnak megfelelő részével együtt oly helyen, ahol a szalag lyukasztott vagy máskép bevágásokkal ellátott, a tekercset , alkotó szalagról leszakíthassuk. A papír­hátlap az itatószalag hátához van ra­gasztva és, amint a 4. ábrán látható, az itatószalag ós a hátlap együttesen 'három sor (8) lyukasztásból, vagy más bevágás-10 ból álló csoportokkal részekre osztott, azonkívül a hátlap egyes részei a haránt­lyukasztások csoportjának két első sora között a közvetlenül alattuk levő itatósza­lagrósz felső felületéhez is hozzá vannak 15 ragasztva, míg az itatószalagnak és hát­lapjának az egyes vonalcsoportok második és harmadik vonala közötti (9) része le­szakítható sávot alkot, amint azt az ily­fajta itatóhengereknél már javasolták. 20 Avégből, hogy a leszakítható (9) sávok­nak a megfogását megkönnyítsük, azokat egyik vagy mindkét végükön V-alakú be­vágással látjuk el, amint az a 4. áb­rán (12)-nél látható, vagy pedig a lyukasz-25 tás végén néhány lyuk között a papír­anyagot átvágjuk avégből, hogy a sáv vége laza és könnyen megfogható legyen. Az újratöltés költségeinek a csökkenté­sére az itatóhengert a (20) nyelvvel ellá-30 tott hengeres tekercs alakjában készíthet­jük, mely nyelvet a hengerré tekercselt itatószalagnak a tekercs belső falából be­felé előálló vége alkotja. Ezt a nyelvet a tekercsnek a fából készült (2) csévére to-35 lásánál a csóve (21) hornya veszi fel. A találmány szerinti itatótekercs cél­szerűnek bizonyult méretei kb. 5 >2 cm át­mérő és kb. 8V2 cm hossz, azonban magá­tól értetődik, hogy az itatótekercset más, kívánt átmérővel ós hosszal is készíthet- 40 jük, mimellett a tartófogantyút is a hasz­nálandó célnak megfelelően méretezzük. Szabadalmi igények: 1. Hengeres itató, azzal jellemezve, hogy az itatótekercset tartó fogantyú egy 45 vagy több súllyal kiegyensúlyozott, mely súlyok az itatótekercs forgás­pontjai alatt elhelyezettek és a fogan­tyút az asztalon vagy más helyen nyugvó állapotában függőleges vagy 50 megközelítőleg függőleges helyzetben tartják. 2. Az 1. igényben védett itató foganatosí­tási alakja, azzal jellemezve, hogy a te­kercs a fogantyú tartójában csavarok- 55 kai, rugóterhelésű csapokkal vagy más alkalmas szervekkel eltávolíthatóan fogvatartott csévére vagy orsóra te­kercselt. 3. Az 1. igényben védett itató foganatosí- 60 tási alakja, azzal jellemezve, hogy a tekercset alkotó itatószalag három sor lyukasztásból vagy bevágásból álló csoportokkal részekre osztott és oly, a lyukasztásainak megfelelően részekre 65 osztott papííhátlappal ellátott, amely­nek hossza az itatószalag végigmenő hosszának megfelelő, mimellett a hát­lap az itatószalag hátához van ra­gasztva és a hátlap minden egyes része 70 a lyukasztások vagy bevágások első két sora között a közvetlenül alatta levő itatószalagrész felső felületéhez is hozzá van ragasztva, míg az itató­szalagnak a lyukasztások második és 75 harmadik sora közötti része leszakít­ható sávot alkot. 1 rajzlap melléklettül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom