114137. lajstromszámú szabadalom • Borotvaszappan

MAGYAR KTRALYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 114137. SZÁM. Ill/b. OSZTÁLY. — Heh. 4782. ALAPSZÁM. Borotvaszappan. Dr. Scheffer Viktor ügyvéd Budapest. A bejelentés napja 1930. évi január hó 22-ike. A borotválkozáshoz használt szappanok vagy krémek alapanyagát alkáliszappan, túlnyomórészt káliumszappan alkotja, mi­vel a káliumszappanok igen erős és állé­kony habot szolgáltatnak. Használtak már erre a célra ammöniumszappant, neveze­tesen ammoniumsztearáíLot és vizet tartal­mazó krémeket is, Mindezek a szappa­nok azonban csak hosszas bedörzsölés után tették lehetővé a sima borotválkozást és hatásuk még ily kezelés mellett is eirő­sebb szakáll esetében kívánni valót hagyott hátra. A találmány azon a megfigyelésen alap­szik, hogy az alkáliszappan vizes közeg­ben az ammoniumszappannal ammónia felszabadulása közben reakcióba lép és ha az ammónium és az alkáliszappan, továbbá a reakció létrehozásához szükséges meny­nyiségű víz oly körülmények között, ne­vezetesen csak a borotválandó bőrfelüle­ten kerülnek egymással érintkezésbe, hogy a reakció csak a borotválandó bőrfelületen magán folyik le, úgy annak ellenére, hogy az ecsettel való dörzsölés közben csak gyengén habzó, de igen nagy fokban si­kamlós massza keletkezik, ez mái" igen rövid ideig tartó bedörzsölés után, még kemény szakáll esetében is tökéletes és könnyű borotválkozást tesz lehetővé és maga után lágy, sima bőrfelületet hagy vissza, mely nem fáj és nem ég. Mivel az alkáliszappan és ammonium­szappan közötti reakciónak csupán a bo­rotválandó bőrfelületen szabad létrejönnie, a találmány szerinti bonotvaszappan oly kevés vizet tartalmazhat csupán, hogy ez ne legyen elegendő a fent vázolt reakció bekövetkezéséhez, vagyis hogy a szappan szilárd halmazállapotú legyen. E célból a találmány szerinti szappant célszerűen a következő módon állítjuk elő: A zsírsavas alkálifémsóból álló szappant egyrészről és a zsírsavas ammoniumból álló szappant másrészről külön-külön ál­lítjuk elő oly száraz állapotban, hogy fi­noman forgácsolhatok vagy egyébként po­ríthatók legyenek. Ezeket a porokat egy­mással száraz állapotban 1:1 súlyarány­ban keverjük és a keverékből tömböket sajtolunk. A szilárd porítható ammönium­szappant pl. úgy állíthatjuk elő, hogy 200 s, r, megolvasztott stearinba 27 s. r. 25°/o ammoniákot keverünk és a keve­réket kihűlni hagyjuk. A tiszta kálium- vagy nátriumszappan helyett tetszőleges ismert összetételű szi­lárd borotvaszappant használhatunk, míg zsírsavas ammoniumsók gyanánt igen jól bevált a tiszta ammoniumsztearát. Hasz­nálhatunk azonban ammoniumpalmitátot is, vagy ammoniumpalmitátnak ammo­niumsztearáttal és esetleg ammoniumoleát­tal való keveréket is, A szappanoknak nem kell teljesen vízmenteseknek lenniök, elegendő, ha a víztartalmat annyira csök­kentettük, hogy az ammoniumszappan és az alkálifémszappan keverése alkalmával ammónia felszabadulását nem észleljük. Noha az 1:1 arány az ammoniumszap­pan és az alkálifémszappan keverésénél jó eredményeket szolgáltat, az ammonium­szappan mennyiségét csökkenthetjük vagy, növelhetjük. Az ammónium és alkálifémszappan po­rainak keverékéből nem kell tömböket

Next

/
Oldalképek
Tartalom