114101. lajstromszámú szabadalom • Eljárás a kúszó mályvának (malva vulgaris) egyenesen álló egyszárú növénnyé való átalakítására

esetben 3—4 méter magasra nő. Ezt az el­járást, mely szerint a gyökéren, a talaj fölött és alatt lévő minden hajtást az egy­egy lel'elé és felfelé haladó hajtást kivéte­lével eltávolítunk, meg is ismételhetjük arra az esetre, ha ilyen, nem kívánatos gyökérhajtások az első időben még jelent­keznek, Később ez már szükségtelen, mert a növény már csak az egyetlen meghagyott szárat hajtja. Ezen az egyetlen száron dús termés jelentkezik és a szárban a rostok igen előnyös alakban fejlődnek. Ha azután a találmány szerinti eljá­rással befolyásolt növények magvából új növényeket termesztünk, úgy ezek nem kúsznak többé a talaj menlén, hanem nyomban egy egyetlen szár fejlődik, mely egyenesen a magasba nő és melynek nin­csenek többé oldalhajtásai. A találmány tehát annyiban egészen meglepő ered­ménnyel jár, amennyiben nemcsak a meg­lévő kúszó növényből kapunk nagyhozamú növényt, hanem az egyszer elért egyszárú alak tovább öröklődik is. Ez olyan tény, mely eddigelé ennél a növénynél ismeret­len volt és amelyet csak számos, nehéz és hosszadalmas kísérletezéssel tudlam el­érni. Szabadalmi igény: Eljárás a kúszó mályvának (malva vulgá­ris) egyenesen álló egyszárú növénnyé való átalakítására, melyre jellemző, hogy a vadon termő kúszó-növényekről minden olyan hajtást, mely a gyökérből a talaj alatt és fölött kiágazik, eltávo­lítunk és csak az egyenesen lefelé ha­ladó karógyökerei, valamint a gyökér felső részéből kisarjadó hajtások kö­zül az egyik föld feletti hajlást hagyjuk meg. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom