114014. lajstromszámú szabadalom • Gáztöltésű egyenirányítócső

MAGYAR KIRÁLYI a SZABADALMI BIROSAG SZABADALMI LEIRAS 114014. SZÁM. Gáztöltésű egyenirányítócső. N. V. Philips' Gloeilampeulahrieken cég" Eiiidlioven-ben (Hollandia). A bejelentés napja 1934. évi julius hó 13-ika. Németországi elsőbbsége 1933. évi augusztus hó 7-ike. A találmány kisütőeső váltakozó áram egyenirányitására, nevezetesen olyan egyenirányítócső, melynek izzókatódája, előnyösen oxidkatódája és a feszültségveszteség csökkentésére gáztöltése van. Ilyen egyenirányítócsöveket már különböző feszültségek egyenirányitására sikeresen használtak. Emellett már korábban is előnnyel használtak általában oly nagy nyomású nemesgázt, hogy a kisütőeső ezer órás és ennél is hosszabb tizem után még elegendő mennyiségű nemesgázt tartalmazott. A gáz lassanként eltűnik, különösen azért, mert a gázt az elektródákról elporladó és az üvegfalra vagy csőrészre lerakodó1

anyag okkludálja. Nagyobb, pl. 1000 és még több Volt feszültségek egyenirányitására, melyeknél viszszasülések elhárítására kisebb nyomásokra volt szükség, higanygőzt használtak; ezenkívül a csőben folyékony higany is volt, úgyhogy az említett okokból eltűnő higanygőz állandóan pótlódott. Nagyobb feszültségekhez: való kisütőesöveknél javasolták már nemesgáz és higanygőz keverékét is, mivel kiderüli:, hogy a higanyadalék a hatásfokot javítja, amennyiben a gyujtófeszültséget csökkenti. Ez esetben is .a jelenlevő nemesgáz nyomása általában viszonylag nagy volt és legalább néhány mm-t tett ki, hogy az élettartamnak a nemesgáz eltűnése okozta megrövidülését elhárítsák. Ha ilyen nyomású gáztöltéseket nagyobb feszültségekhez való kisütőcsöveknél kívántak használni, különösen olyan feszültségekhez, melyeknél két elektróda között a rendes üzemben fellépő esiicsfeszültség kb. 250 Volt fölé került, annyiban nagy nehézségek mutatkoztak, mert ez esetben a katóda felé való visszasülés és az, anódák közötti átütés (kisülés) veszélye igen megnövekedett. A nehézségek a csövet átjáró áram erősödésével növekedtek, különösen mert ez esetben az anódhömérséklet is emelkedett. Ámbár az egyenirányítók gyakran hosszabb időn át jól működnek, mégsem voltak teljesen megbízhatók, mert néha hirtelen visszasülések mutatkoztak. E nehézségeket oxidkatódák jelenléte annyiban befolyásolta, hogy a róluk elporladó emittálóanyag, pl. báriumoxid, az anódákon is lecsapódott, úgyhogy az anódák is emittálhattak. Éppen a váltóáramokhoz igen gyakran használatos 110 és 220 Voltnyi feszültségek egyenirányitására tehát r'ieni állottak teljesen megbízható izzókatódás egyenirányítócsövek rendelkezésre. így nagy nehézségek adódtak pl. olyan telepnél, melynél három anódát és egy oxidkatód,át tartalmazó egyenirányítókat alkalmaztak 220 Volt-os forgóáram egyenirányitására, és mindegyik egyenirányítócső 6 Amp. erősségű áramot szolgáltatott. Ez egyenirányítócsöveknek kb. 1 mm nyomású argontöltése volt és a csövekben még higany is volt. Meglepetésszerűen kitűnt, hogy az argonnyomás jelentékeny, azaz 0.3 mm-ig való csökkentése, ha a higanyt megtar-