113879. lajstromszámú szabadalom • Kérhuzalos társvonalvezetékes jelző, illetve távbeszélő berendezés

III. Bejövő hívás. Bejövő hívásoknak nevezzük azokat a hívó összeköttetéseket, amelyek az (E) központból indulnak ki, vagy társas vo-5 nalvezeték állomásához való továbbkap­csol ás végett az (E) központhoz jutnak. Hívó összeköttetés létesítése céljából az (E) központon a vonalvezeték polaritását annyiszor változtatjuk meg, ahányszor az 10 a hívott állomás választása végett szük­séges, amint azt az előzőkben ismertettük. A választási munkafolyamat után a csen­getési áramkör záródik, a csengő meg­szólal, a hívott állomáson leemelik a liall-15 gatót; a csengetés megszűnik és a hívott állomás a hívó állomással beszélgethet. A beszélgetés befejeztével a hallgatókat visszahelyezik és az áramkörök az elő­zőkben ismertetett módon felszabadulnak. 20 Az (E) központon való figyelő ellenőr­zés céljából az állomások hurokáram­köre, amellyel a (P) egyenirányító soros összeköttetésben áll, megszakad és záró­dik, amint az állomáson a hallgatót le-25 emelik, illetve visszahelyezik. A példaképpen felvett elrendezésnél a találmányt egyszerű társas vonalvezeték esetén ismertettük, nyilvánvaló azonban, hogy a találmány nem szorítkozik erre a 30 példára, minthogy számos más alkalma­zási mód lehetséges. Például ahelyett, hogy az előzőkben ismertetett berende­zést előfizető állomás választására hasz­nálnék, az vonalvezeték választására hasz-35 nálható, amely önmagában társas vonal­vezeték lehet és ezzel csupán azonos szer­kezetű készülékek, például távbeszélő ké­szülékek vagy különböző szerkezetű ké­szülékek, például távbeszélő és távnyom-40 tató készülékek állhatnak összeköttetés­ben. Különböző szerkezetű készülékek áramútjában az áram jellegét megkülön­böztető segédkészülékek rendezhetők el. Ha a találmányt oly esetben kívánjuk 45 alkalmazni, amikor a vonalvezetékkel sok készülék áll összeköttetésben, a ké­szülékek csoportokba oszthatók és azok a, vonalvezetékhez párhuzamosan kap­csolhatók, mikoris az, 1. ábra szerinti el-50 rendezés használható ós például a (TI) készülék helyébe a készülékek egy cso­portját tartalmazó vonalvezeték iktat­ható. A találmány tág terjedelemben jelző 55 berendezéseknél és különösen távvezérlő berendezéseknél használható. Szabadalmi igények: 1. Kéthuzalos társvonalvezetékes jelző berendezés, amelyet a társas vonal­vezeték mindenik állomásán elrende- 60 zett, a vonalvezeték hurokáramkörén át az egyik irányban folyó egyenáram hatása alatt működő jelzési felszere­lés, például távbeszélő vagy távíró fel­szerelés, valamint a vonalvezeték hu- 65 rokáramkörón át a jelzési felszerelést működtető áram irányával ellenkező irányú egyenáram hatása alatt mű­ködő választó készülék jellemez. 2. Az 1. igénypont szerinti berendezés 70 kiviteli alakja, amelyet a vezérlő ál­lomáson elrendezett, a társas vonal­vezetéken át kezdeményezett hívásnál a hívó állomásról jövő jelzés hatása alatt önműködőlég működő jelzési se- 75 gódeszközök és a jelzési segédeszközök működésekor a hívó állomáson levő választó készüléket állomásazonosság­megállapító helyzetbe mozgató áram­lökéseket küldő készülék, továbbá a 80 hívó állomáson elrendezett, a választó­készülék állomásazonosság-megállapító helyzetében működésbe jövő kapcsoló segédeszközök jellemeznek, amelyek működésekor a vezérlő állomás vizs- 85 gáló jelfogójának áramköre további áramlökések átvitelének megakadályo­zása végett záródik. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti beren­dezés kiviteli alakja, amelyet a vezérlő 90 állomáson elrendezett, visszajövő hí­vásnál először az állomások választó­készülékeit a hívó állomás azonossá­gát megállapító helyzetbe mozgató áramlökéssorozatot kiküldő' és ezután 95 a többi állomás választókészülékeit a hívott állomás azonosságát megálla­pító helyzetbe mozgató áramlökés­sorozatot vagy sorozatokat kiküldő ké­szülék, továbbá a hívó állomáson 100 levő, a választó kapcsolónak az állo­más azonosságát megállapító hely­zetbe való érkezésekor működésibe jövő és további áramlökéssorozat vagy sorozatok vételének megszűnte- 105 tése végett a választó készüléket a vonalvezetékről lekapcsoló segédesz­köz jellemez. 4. Az 1., 2. vagy 3. igénypont szerinti be­rendezés kiviteli alakja, iamelynél a no vonalvezeték egyik állomásán elren­dezett, áramlökések hatása alatt mű-

Next

/
Oldalképek
Tartalom