113790. lajstromszámú szabadalom • Folyadéklevezető
útján vezérli, a másik (13b) biztonsági tolattyút pedig a 10b) úszó (11b) rudazat, illetve (12b) villa útján (9. ábra). Mindkét villa az (1) tokkal szilárdan 5 összekötött (B) csap körül forgatható. Rendesen, azaz mindaddig, amíg a levezetőben a folyadék szintje nem különösen erősen süllyed, a (13b) biztonsági tolattyút (10b) úszója az (A) ütközővel határolt nyilO-tási helyzetben tartja (a 10. ábra (I) és (II) helyzete). A (17) tolattyúnyílást ezután a (13a) szabályozótolattyú a normálisam fellépő folyadékingadozásoknak megfelelően ellenőrzi. Ha a folyadékszint kii-15 lönősen erősen süllyed, vagy pedig a levezetőben levő csapadék teljesen elpárolog, a tolattyú gőztérben foglal helyet. Miután a szabályozótolattyú a folytatólagos munka folytán kissé boltjáratos, ilyen 20 esetben a folyadéklevezető fújni kezdene. Ezt úgy hárítjuk el, hogy a folyadékszintnek már erős süllyedésénél is a (13a) szabályozótolattyú (11c) toldata a (13b) biztonsági tolattyú (11b) rudazatát éri, s így 25 mindkét tolattyú együttesen megy zárási helyzetébe (a 10. ábrán a (III) helyzet), amikoris a csakis ritkán működésbe lépő (13b) biztonsági tolattyú tömítő zárást létesít. 30 Hogy a (17) kiáramlási nyílás előtti és utáni nyomások különbségéből adódó tolattyúterhélést szabályozhassuk, a (22) lefolyatócso<nkba (23) fojtószelepet építünk. A (23) fojtószelep után a (22) lefolyatócső-35 ben alkalmazott (24) harántfalak labirintust alkotnak, melyek a kiáramló folyadéksugár energiáját csökkentik. A 11., 12. és 13. ábrák a kettős tolattyú oly foganatosítását mutatjuk, melyet 40 egyetlen úszó vezérel. A (13a) szabályozótolattyút a (16) tolattyútiikör (25, 26) csapjai egyenesen vezetik úgy, hogy e csapok a szabályozótolattyú (27), illetve (28) hasítékaiba nyúl-45 nak. A szektoralakú (13b) biztonsági tolattyún a (26) csapot befogadó hasíték van, a biztonsági tolattyú maga pedig (30) csapjával a másik (13a) szabályozótolattyú szögben megtört (31) hasítékába 50 nyúl. Amíg a levezetőben a folyadékszint különösen erős süllyedése be nem következik, csakis a (13a) szabályozótolattyú nyit és zár. Ha azonban a folyadékszint különösen erősen süllyed, vagy pedig a 55 teljeis csapadék a levezetőben elpárolog, a (13a) szabályozótolattyú oly löketet végez, mely a szögben megtört (31) hasíték ferde ágát a (13b) biztonsági tolattyú (30) csapjára juttatja, ami ezt a biztonsági tolattyút a 13. ábra szerinti zárási helyzet- 60 ben elforgatja. Nagy belső nyomással dolgozó folyadéklevezetőknél az úszó testét meglehetősen vastag fallal kell készíteni, hogy az úszó behorpadását megakadályozzuk. Hogy 65 azonban a tolattyú vezérléséhez szükséges úszóképességet mégis biztosítsuk, az úszótestet a találmány további jellemzője szerint ellensúllyal kiegyenlítjük. Ezt a megoldást az 1. ábrán szakadozott vonalak jel- 70 zik. Eszerint a (11) kar a (41) forgásponton túl levő (40) hosszabbításán (42) ellensúlyt Lord. Szabadalmi igények: 1. Folyadéklevezető, melynél a folyadék 75 kilépését úszóval vezérelt, lényegileg egyenesvonalú mozgást végző síktolatytyú szabályozza, jellemezve a tolattyú-1 emezzel a nyitásnál, illetve zárásnál kezdeti el forgást közlő szervekkel. 80 2. Az 1. igényben védett folyadéklevezető foganatosítási alakja, melynél a tolattyúlemezt, pl. villaalakú működtetőszerve két szembenfekvő ponton támadja, jellemezve a tolattyúlemezt az 85 egyik oldalon játékkal támadó és ezzel a nyitást, illetve zárást a tolattyúlemez kezdeti elforgatásával előidéző működtetőszervvel. 3. Az 1. vagy 2. igényben védett folyadék- 90 levezető foganatosítási alakja, a folyadékot kibocsátó hosszhasítékkal, azzal jellemezve, hogy a hosszhasítékot egymás mellé sorakozó, azonos vagy fokozatosan csökkenő átmérőjű, több furat 95 alkotja. 4. A 3. igényben védett folyadéklevezető foganatosítási alakja, jellemezve a villa lengési síkjához képest ferde hosszhasítékkal. 100 5. Az 1. igényben védett folyadéklevezető foganatosítási alakja két tolattyúval, azzal jellemezve, hogy e két tolattyú mindegyikének egy-egy vezérlő úszója van, miniellott. a biztonsági tolattyút 105 a hozzájatartozó úszó, normálisan, ütközővel határolt nyitási helyzetében tartja és csakis a folyadékszint különösen erős süllyedésénél mozgatja, a szabályozótolattyúval együtt, zárási 110 helyzetébe. 6. Az 5. igényben védett folyadóklevezető foganatosítási alakja, jellemezve mindkét tolattyút, mégpedig a szabályozótolattyút közvetlenül, a biztonsági to- 115