113637. lajstromszámú szabadalom • Eszköz cukortartalmú folyadékok szellőzésére

továbbá nem fertőz, minthogy sem élesztő­sejtek, sem pedig más baktériumok az el­osztó test lyukacsaiba nem hatolhatnak be. A találmány szerinti finoman elosz­fi lolt szellőzéssel még egy más igen fontos körülmény van összekötve. A lyukacsok nagyságáhak megválasztásával a levegőnek keresztüláramlási feszültsége nagyobb lesz. mint a lyukacsos falazatra nehezedő folva-10 déknyomás. Ezzel azt érjük el, hogy az erjedési időszakban sem folyadék, sem pe­dig szerves sejtek nem hatolhatnak be az eloszló testbe. Továbbá egyúttal annak a követelménynek is eleget teszünk, hogy a 15 levegőnek a lyukacsokon keresztül való áláramlási sebessége kedvezően alakuljon és legalább is ne legyen nagyobb, mint a folyadékban a légbuborékok felszállási se­bessége. Ebben van éppen a finoman el-20 osztott szellőzés problémájának felisme­rése. Sok, nagy lyukacsú agyaglemez vagy akár sugárcsövek alkalmazásánál a levegő ezeken oly gyorsan áramlik keresztül, hogy az előre siető légbuborékokat utoléri és 25 ezekkel megint nagyobb légbuborékokká egyesül. Ezen a felismerésen alapul az elosztótestnek kiképzése, illetve a lyuka­csok nagyságának megállapítása. A folya­dékkal közvetlenül érintkező (a) és (d) ré-3'] tegben levő lyukacsok közepes átmérője 4 ;/., míg a (b) és (c) falazatban levőké lágabb határok közölt lehet. Az élesztő kiaknázás további fokozását több. térfogatában növekedő kád alkal­mazásával érjük el, amelyeken a kezelendő 35 cukor- és élesztőtarlalmú folyadékot egy­másután vezetjük ál. Az egymásután elren­dezett egyes kádak, amelyeknek feneke a leírt lyukacsos lemezekből van készítve, vagy amelyek fenekébe a gyerlyaalakú 40 lyukacsos üreges testek be vannak csava­rolva, térfogai szerint akként növekednek, aminl az egyrészt az élesztő szaporodása állal és másrészt a tápanyagoknak (cukor­tartalmú folyadéknak és eleiének) az egyes 45 kádakban meghatározoll, egyenlő időkö­zökben való bevezetése által meg van szabva. A növekedő térfogai szerint ren­dezett egyes kádakon meghatározoll idő­szakokban átmenő éleszlőfolyadékot az 50 ulolsó, a legnagyobb térfogatú kádból idő­szakonként kivesszük és egy végső kádba vezetjük, amelyben a teljes kierjedés megv végbe. Hogy az élesztőtarlalmú vagy er­jedő folyadékot milyen módon visszük ál 55 az egyik kádból a másikba, az a találmány lényegéi illetőleg közömbös. Szabadalmi igény: Eszköz cukortartalmú folyadékok szellőzé­sére, nem oldható kerámiai anyagból 60 való lyukacsos falazattal, mimellett a falazat lyukacsai 0.16—6 y. (mikron) keresztmetszetűek, azzal jellemezve, hogy a lyukacsos falazat gyerlyalakú üreges lest. 65 1 rajzlap melléklottel. Callas riynmiln. BU>!;I]KÍ-,C

Next

/
Oldalképek
Tartalom