113624. lajstromszámú szabadalom • Távbeszélőberendezéssel kapcsolatos telefonhírmondó műsorkapcsoló

náljuk. A (12) korong, mely a 4. ábrán külön látható és mely a (20) kontaktus­rugópárral működik együtt, rövidrezáró kontaktusszerkezetet alkot, avégből, hogy 5 az (L) hangszórót (6. ábra) a műsor ki­választása közben az áramlökések leadá­sakor rövidre zárja. A kis (9) fogaskerék a (10) csigakerékkel áll merev kapcsolat­ban, mely a (13) csigával kapcsolódik. Az 10 utóbbira fékpofákat hordó fékrugókat sze­gecselünk, melyek a (14) fékhengerrel együtt magában véve ismert, röperős sza­bályozót alkotnak. Az (5) nyugaszkerék (15) megállítócsavart, a (7) nyugaszkerék 15 pedig (1(5) ütközőpecket hord. A két (5, 7) nvugaszkerékkel a (17) rögzítőemelő úgy működik együtt, hogy az a 2. ábrán lát­ható nyugalmi helyzetben a (3) középten­gellyel mereven összekötött (5) nyugasz-20 kereket rögzíti. A (17) rögzítőemelő (18) kikapcsolókart hord, mely a kúpos (Id) gyűrű pályájába ér. Az alkatrészek c hely­zetében a (4) gomb sem jobbra, sem balra nem forgatható, hanem azt csak a (17) 25 rögzítőemelő kikapcsolásakor forgathatjuk el. ha a műsort ki akarjuk választani. A kúpos (td) gyűrűre az egyes mű­soroknak megfelelő 1, 2, 3... számjegyeket larlalmazó (28) mutatótárcsa nehezedik, 30 mely azzal egvülLforgásra kapcsolt. A (4) gomb elforgatásakor a (28) tárcsán lévő számjegyek a (29) nézőnyílás ele juLnak; ha pl. a 3-as számjegy jut a (29) nyílás elé, akkor a kapcsolókészüléket a 3-as 35 számú műsorra állítottuk be. A távbeszélő­központban lévő választókészülék, mely e beállítással az alább leírt módon jut mű­ködésbe. a 3-as számú műsort szolgál­tató rádió-adóállomásra való kapcsolást 40 végzi. A műsor kiválasztását kézzel végezzük és pedig mindig ugyanabban, az óramutató járásának megfelelő irányban. Az (5) nyu­gaszkerékkel kapcsolódó (30) rögzítőkilincs 4b (2. ábra) meggátolja, hogy az (5) nyugasz­kereket, a (4) gombbal foganatosított elő­reforgatása után, más műsorra visszafor­gassuk. A (19) kontaklusrugócsoporttal vezérelt 50 áramkörhöz, mellékáramkörbe, (21) kiiga­zító kontaktusszerkezelet kapcsolunk. (3. és 6. ábra.) E kiigazító kontaktusszer­kezetnek (22) rugókontaktusa és ezzel kap­csolatban a (24) hüvelyben vezetett, a kon-65 taktus zárására való (23) nyomópecke van, mely (27) harántcsapot hord. E harántcsap a (24) hüvely (25) hosszhasítékában vezető­dik és a (23) nyomópeceknek a kikap­csolt helyzetben való elreleszelésére a (24) hüvely (2(5) haráníhasílékába forgatható be. 60 A leírt műsorkapcsoló készülék hasz­nálati, illetve működési módja a követ­kező: Ha a távbcszélőderendezéssel kapcsola­tos rádiórendszerben valamelyik műsort 65 ki akarjuk választani, akkor benyomjuk a (4) gombol, amikor is a kúpos (4d) gyűrű a (18) kikapcsolókart kifelé szorítja és így a (17) rögzítőemelőt az (5) nyugasz­kerék illető nyugaszából kikapcsolja. Ez- 70 zel egyidejűleg ugyanaz a (17) rögzítőemelő önműködően rögzíti a (7) nyugaszkereket, mely így sem jobbra, sem balra nem forgat­ható. Ezután a (4) gombnak az óramutató­val egyező elforgatásával beállítjuk a kí- 75 vánt műsort, melynek száma a (29) néző­nyíláson át a (28) mulalótárcsáii olvas­ható le. Ez az elforgatás maga után vonja a (6) felhúzórugő megfeszílését, minthogy a (30) kilincs az (5) nyugaszkerék vissza- 80 térését meggátolja. E beállítás után a (4) gombot elengedjük. Ennek folytán a kúpos (4d) gyűrű és így a (18) kikapcsoló kar is visszatér az 1. ábrán látható helyzetbe, így az (5) nyugaszkereket a (17) rögzítő- 85 emelő önműködően rögzíti, míg a (7) nyu­gaszkerék felszabadul. A megfeszített (6) felhúzórugó a (7) nyugaszkereket magá­val viszi, még pedig mindaddig, míg a (15) megállílócsavar és a (1(5) ütközőpecek egy- 90 máshoz nem ütköznek. A röperős szabá­lyozó, melyet eközben a (7) nyugasz­kerék a (10, 13) csigahajtómű közvetítésé­vel hajt, a lefutási sebességet oly pontosan szabályozza, hogy az egyes áramlökések, 95 melyeket a készülék e működés közben a távbeszélőközpontban lévő műsorkiválasztó készülék vezérlésére kiküld, egymással idő­belilcg pontosan azonosak. A két (5, 7) nyugaszkereken a két-két szomszédos nyu- 100 gasz közötti távolságot úgy szabjuk meg, hogy a készülék az egyik lépéstől a má­sikig két-két áramlökést ad. Ennek meg­felelően a távbeszélőközpontban lévő mű­sorválasztókészülék, önműködően, szintén 105 két lépést tesz. A távbeszélőközpontban lévő műsorvá­laszlókészülék oly szerkezetű, hogy két­két egymást követő műsor közölt egy-egy üreskontaktus van, hogy esetleges zavaró- 110 kat elkerüljünk. Ennek következtében a műsorkapcsolókészülék (28) mutatótárcsá­ján lévő megjelölések mindig és kényszer­mozgásúan egyeznek a távbeszélőközpont­ban alkalmazott műsor-megjelöléssel. Az 115 egymást követő műsor-áramlökéseket és az

Next

/
Oldalképek
Tartalom