110805. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés radioaktív gyógyszer előállítására

— 2 — emanátorral, amely cső az emanációt pl. alulról vezeti be a keiverőberendezésbe, majd a ke verő tartány légmentes bezárása után megkezdjük a keverést. A zsír g'yor-5 san fölveszi és megköti az emanációt. Az alapos keverés csak az emanációnak az egész anyagmennyiségben való egyenle­teis elosztásához szükséges. A keverőbe­rendezésben foganatosított eljárás egy 10 negyed óra alatt befejezhető. A zsír ema­nációtartalmát kívánatra természetesen megváltoztatjuk úgy, hogy a zsír és emanáció összekeveren 1 > mennyiségeit megváltoztatjuk. 15 Más eljárások is lehetségesek az emaná­ciónak a zsírba való bevitelére. Pl. bizo­nyos emanációmennyiséget vízbe vihetünk be és azután belegynrhatjuk a vajba vagy a zsírba. Bár ez az eljárás is rövid idő 20 alatt megvalósítható, minthogy azonban a víznek az emanáció megtartó képessége gyönge, bizonyos emanációveszteség áll­hat elő, amíg a zsírba belekerül, amely úgy zárja magába, mint a jégtömb a lég 25 buborékokat. Jobb kiviteli mód az, hogy víz helyett ugyanilyen módon olajat pl. táblaolajat használunk, vagy valamely más folyadé­kot, pl. tejfölt, olajemulziókat, tojás i'e-30 hérjét, jeges vizet, amely ugyanúgy, mint az olaj olyan tulajdonságú, hogy a felvett emanációt megtartja. Hogy a vajnak más anyagok hozzáke­verésével való hamisítását elkerüljük, a 35 találmány céljaira kevés vajat 30—35 -ra melegítünk, vagyis mindaddig hevítünk, amíg olajhoz hasonló állományú lesz és ebben az állapotban az emanációval ösz­szehozzuk, majd közvetlenül utána lehűt' 40 jiik. Ezt az anyagot azután keverjük a többi vajjal. A víznek, olajnak vagy meg­olvasztott vajnak a mennyisége, melybe az emanációt bevisszük és amislyet azután bizonyos mennyiségű zsírral vagy vajjal 45 kell kevernünk, közömbös, minthogy a gyakorlatban ez anyagok emanáció fel­vevő képessége korlátlan. Az egész tö­megnek pl. a századrésze bőségesen elég erre a célra. 50 A találmány értelmében az emanáció tartalmú olaj rázásnak ellenálló képessé­gét ÍLgy is elérhetjük, liosv ezekhez az olajokhoz olyan anyagokat adunk, ame­lyek azokat rázásnak ellenállóvá teszik, 55 így például felszívó anyagokat, reszelt tésztát, kétszersültet, lisztet vagy hasonló folyadék felvevő anyagot, vagy olyan kristályos anyagokat, melyek az olaj meg­szilárdulását okozzák, mint például cuk­rot, dextrint, vagy más kristályos anya- 60 gót-A találmány értelmében emanációt ar­talmú vaj előállítására előnvösen úgy já­runk el, hogy az emanációt a vaj előállí • tása közben a tejfölbe visszük be és a va- 65 jat légmentesen elzárt edényben készít­jük. Az ekkor keletkező kis vajrészek mo­hón elnyelik az emanációt. A találmány szerinti eljárás más l'oga­natosítási módja abból áll, hogy egy 70 edényt akként töltünk meg a szilárd zsír­ral, hogy az az edényt teljesen megtöltse és az oldalfalakra is szorosan tapadjon. Ezt döngöléssel érhetjük el. Ezután az edény fenékrészét úgy melegítjük, hogy a 75 zsír egy része megolvadjon, majd emaná­ciótartalmú levegőt nyomatunk be az edény alsó részébe. A zsír fölött lévő le­vegő egy részét kiengedhetjük. Ezután a tartány fenékrészét ismét lehűtjük és a 80 tartány egész tartalmát jól összekeverjük. A találmány értelmében azonban a meg­olvasztott részt zárt csőrendszert alkotó vezeték segítségével emanációval megtöí­tött téren is átáramoltathatjuk és azután 85 ismét visszavezethetjük a zsírtartányba. A rajzon a találmány szerinti eljárás foganatosítására való berendezés példa­képem megoldási alakja vázlatosan van feltüntetve. 90 Az (1) tartányon légmentesen záró (2) fedél van. A tartányról a (2) fedéllel együtt az (!') rész is leemelhető. A (4) csapágyban ágyazott (5) hajtómű a (6) fogaskerekek révén a (3) csapágyakban 95 ágyazott (7) tengelyt forgatja, melyre tet­szés szerinti számú (8) keverő lapátot sze­relhetünk. Ez a keverőszerkezet szilárdan összefügg az (1') résszel és így a (2) fedél­lel együtt kiemelhető a tartányból. A ke- 100 verőberendezés szerkezete a találmány szempontjából nem lényeges és tetszőleges lehet. Az (1) tartány alsó részében (9) cső­kígyók vannak, melyekbe a (10) vezetéken 105 át először fűtő-, majd hűtőanyagot veze­tünk. Az (1) tartányból csapokkal zár­ható (11) és (12) csővezeték indul ki. A (11) és (12) csövek zárt csőrendszert alkotó vezetéket képeznek, amelybe alkalmas (13) 110 szállítóberendezés van beépítve. A (11, 12) vezetek a (14) tartányba vezet, amellyel a (15, l(j) csövek úgy kapcsolódnak, hogy a (17) emanációtérben összegyűlt emaná­eiótartalmú levegő a (18) légszivattyú 115 segítségével a (14') megolvasztott zsírréte-

Next

/
Oldalképek
Tartalom