108236. lajstromszámú szabadalom • Adóberendezés

- Megjelent 1934. évi február hó 1-én. MAGYAR KIRÁLYI SpK® SZABADALMI BrRÓSÁÖ SZABADALMI LEÍRÁS 108236. SZÁM. — vil/j. OSZTÁLY. Adóberendezés. Telefunken Gesellschaft für Drahtlose Telegraphie m. b. H. cég Berlin. A bejelentés napja 1932. évi szeptember hó 10-ike. Németországi elsőbbsége 1931. évi október hó 8-ika. A találmány oly adóberendezés, amely­nél ugyanazon teljesítményerősítéshez ke­vesebb erősítőfokozat szükséges, mint az ismert adóberendezéseknél, illetőleg, mely-5 nél ugyanannyi erősítő-fokozattal na­gyobbfokú erősítés érhető el, mint az is­mert adóberendezéseknél. Niagyobb össz­erősítés azt az előnyt nyújtja, hogy ki­sebb vezérlő adót alkalmazhatunk. 10 A teljesítményerősítést már fokozták azzal, hogy a esőkarakterisztikának csak negatív részét hasznosították. Ez a fogás azonban adóknál nem szokásos, mert an­nak következtében a cső összhatásfoka és 15 így az üzem gazdaságossága lényegesen romlanak. A találmány értelmében az adóberende­zésben oly védőrácsos csövet alkalmazunk, melynek védőrácsa akként van méretezve, 20 hogy a karakterisztika nagyobb részében a negatív mezőbe tolódik. Az eddig használatos védőrácsos csö­veknél a védőrácsot általában úgy mére­tezték, hogy az az anód és a vezérlőrács 25 közötti káros hatású visszacsatolást er­nyőző hatásával a lehetőség szerint meg­szüntesse, illetőleg az az anódvisszahatást lehetőség szerint csökkentse. A védőrács­nak a vezér lőráesra való áthatását evég-30 bői rendszerint 25%-ra választjuk, mert nagyobb áthatás esetén nehéz kellő mere­dekségű görbét elérni ós az áthatás az ernyőzés és az anódvisszahatás szempont­jából hatástalan. 35 A találmány értelmében azonban a védőrácsnak a vezérlőrácson való áthatá­sát, szükség esetén a meredekség rová­sára, akkorára választ juk, hogy a negatív területen fekvő görberész elég nagy ah­hoz, hogy a kívánt teljesítményt elérjük. 40 Emellett az egész elektródarendszert szer­kezetileg úgy képezzük ki, hogy az ily teljesítmények mellett fellépő vesztesége­ket kisugárzás útján levezeti. A találmány szerinti berendezés csöve 45 ennyiben is különbözik az ugyanezen célra eddig használatos csövektől, még az esetben is, ha azoknál a teljesítményt csak a negatív részben vezéreinők, mert a rendszert szerkezetileg úgy képeztük ki, 50 hogy az a eső összveszteségeit elviseli, amelyek akkor lépnek fel, ha a cső pozi­tív részében vezérelünk. Az eddig saoká sos csövek a negatív részben való vezér léskor a megengedett veszteségeknek csak 55 tört részét viselik és így a megengedett veszteségek nagysága szempontjából túl méretezett. Ha a leírt csövet adóberendezésben al­kalmazzuk, úgy a következő előnyöket 60 érjük el: Vizsgáljuk először azt az esetet, amikor a csövet mint előfokozatot alkalmazzuk. Az adó végteljesítményét és az utolsó csövet adottaknak tételezzük fel. Ezzel a 65 végső cső vezérléséhez szükséges résztel jesítmény is meg van határozva. Azon kívül meg vannak határozva a vezérlő­fokozat teljesítményei is, mert a vezérlő­fokozatban, mint a frekvenciát meghatá- 70 rozó szervet, kvarckristályt alkalmazunk, melynek terhelhetőségi határa a vezérlő­fokozatból nagyobb teljesítmények kivé­telét nem teszi lehetővé. Az összerősítést több fokozatba kell felosztani, amelyek 75 száma annál kisebb, minél nagyobb egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom