107769. lajstromszámú szabadalom • Kis vulkanizáló készülék, hozzávaló hevítőcsésze, hevítőlepény és eljárás e lepény előállítására

jára ragasztjuk, a (23) hevítőlepónyt pedig a csészébe helyezzük. Amint az ábrából látható, a csésze ilyen kiképzésénél a (21) fenéklap és a (25) hevítőlepény között 5 (26) légrés marad szabadon, amely a tü­zelőanyag égését kedvezően befolyásolja. A (25) hevítőlepény célszerűen lyukazott (5. ós 6. ábra). A hevítőcsésze tetszőleges keresztmet-10 szetű, pl. kör vagy elipszis, stb. kereszt­metszetű lehet. Tüzelőanyag gyanánt az ilyen kis vul­kanizáló készülékeknél eddigelé leginkább salétrommal telített papirospépet használ-15 tak. Alkalmaztak már olyan tüzelőanya­got is, amelynek főalkotórészei szén, illetve fűrészpor, salétrom vagy káliumklorát és valamilyen ragasztószer. E tüzelőanya­goknak égési tartama azonban igen kicsi 20 (4—7 perc), úgyhogy azok csak gyorsan vulkanizálódó, főleg akcelerátorok hozzá­adásával készült gumifajtáknál voltak eredményesen alkalmazhatók. Ennek ma­gyarázata az, hogy az itt alkalmazott te-25 lítőanyagok, mint pl. salétrom, káliumklo­rát, stb. oxigénjüket igen gyorsan adják le, úgyhogy az égést igen rövid idő után már csak a levegő oxigénje táplálja, ami­nek következménye egyrészt az említett 80 rövid égési időtartam és másrészt a tüzelő­anyag tökéletlen elégése. E hátrányt elkerülendő, a találmány szerint olyan tüzelőanyagot alkalmazunk, amelynek égési időtartama az eddig al-35 kalmazott tüzelőanyagokhoz képest hosz­szabb. E célból a találmány szerinti tü­zelőanyagnál az alapanyagot mint fa­anyagot (fareszeléket) vagy papírt (papír­lemezt) az oxigént gyorsan leadó anyago-40 kon kívül oxigént lassan leadó anyagok­kal is átitatjuk, illetve keverjük. Az ilyen tüzelőanyagnak az ismertekkel szemben az az előnye, hogy miután az oxigént gyorsan leadó anyagok oxigénjüket már 45 leadták, a szükséges oxigént az oxigént lassan leadó anyagok szolgáltatják, úgy­hogy a tüzelőanyag lassan és tökéletesen ég el. Ennek folytán olyan gumifoltokat is alkalmazhatunk, amelyeknek vulkani-50 zálási időtartama aránylag hosszú. A továbbiakban az ilyenfajta tüzelő­anyagok két példaképem előállítási eljá­rását ismertetjük. I. Papiroslemezeket, amelyek durva 55 szemcséket nem tartalmaznak ős kis liamutartalmúak, szeletekre vágunk és puhítás, a szívóképesség fokozása, vala­mint az enyvtartalom kioldása céljából híg lúgos oldatban (nátriuinhidroxidol­datban) főzünk. Szárítás után a papirost 60 a szívóképesség további növelése céljából kézi vagy gépi lyukasztó szerszám segít­ségével sűrűn egész vastagságában átlyu­kasztjuk, előnyösen pl. úgy, hogy cm2 -ként kb. 10—14 drb 1 mm. átmérőjű lyukat ké- 65 peziink. Az így perforált papírszeletekből a megfelelő nagyságú lepényeket kivag­daljuk. Ezután a papírlepényeket salétrom (KN03 ) és káliumbikromát (K'Cr.Oy), va- 70 1 amint adott esetben káliumhipermanga­nat (KMnÜí) meleg vizes oldatába márt­juk. A salétrom az oxigént gyorsan és a káliumbikromát, illetőleg a káliumhiper­manganat az oxigént lassan leadó anyag. 75 A papirost az oldatból való kiemelés után szárítjuk, majd az oldatba célszerűen újra bemártjuk. Ha e műveletet kétszer-három­szor ismételjük, akkor a papiros az oldat­tal telítődik. Ha szükségesnek mutatko- 80 zik, a papirost mindegyik anyaggal külön­külön is telíthetjük. Az ily módon oxigént gyorsan és oxigént lassan leadó anyagok­kal telített papirost célszerűen meleg vi­zes cukoroldatba mártjuk, amely oldatba 85 előnyösen salétromot is adagolunk. A be­mártást itt is kétszer-háromszor végezzük, mikor is a cukoroldattal való telítődést el­érjük. A cukor a tüzelőanyag hőértékét erősen fokozza. 90 Előnyösnek mutatkozott a következő összetételű hevítőlepény: 1. 25 s. r. papír 23.5 s. r. salétrom 0.8 s. r. káliumbikromát 95 0.3 s. r. káliumhipermanganat 16.5 s. r. cukor. E tüzelőanyag hevítőedényben 100° fölötti hőmérsékleten kb. 12—14 percig égett. 2. 25 s. r. papír 1Q o 22.5 s. r. salétrom 0.8 s. r. káliumbikromát 0.2 s. r. káliumhipermanganat 33 s. r. cukor. E tüzelőanyag kb. 8—10 percig ég. 105 Általában ha az oxigént gyorsan, to­vábbá az oxigént lassan leadó anyagok, valamint a cukor súlyarányát változtat­juk, különböző hevítósi. ill. égési időtarta­mot érünk el. Szerepet játszik természete- 110 sen a papírlemez vastagsága is. A heví­tési időtartam a papírlemez vastagságá­nak és a cukortartalom növelésével meg­hosszabbodik. Az oxigént lassan leadó

Next

/
Oldalképek
Tartalom