107578. lajstromszámú szabadalom • Ablaknyelvzár, illetve ablakrugzár

— 2 — A hajtóorsónak fentemlített vezetéke feleslegessé teszi, hogy a hajtóorsóra a rugójával együttműködő kúpos vastago­dást készítsük, ehelyett teljesen elegendő, 5 ha a hajtóorsót gyűrű-alakban megvas­tagítjuk. A rajzon a találmány egyik példaké­pem kiviteli alakját láthatjuk, melytől a gyakorlatban, lényegének érintése nél-10 kiil, többféleképen el is térhetünk. Az 1. ábra az ablakrúgzár oldalnézetét, míg a 2. ábra a zártok egyik részének táv­lati képét mutatja. 15 A rajzon a betűjelzések a törzsszaba­dalom rajzának betűjelzéseivel egyeznek és így (d, e) a zártokot, (b) a záróorsót, (e) annak zárónyelvét, (f) a hajtóorsót, (g) a hajtóorsón ülő zárrugót, (j) a 20 hajtótárcsát, (m) annak furatát, (k) a hajtóorsónak a hajtótárcsa furatába illő csapját, (i) kilincscsapot, (1) a hajtótár­csa csapnyúlványát, illetve íorgáscsapját jelentik. 25 Eddigelé az (e) zártoklemezt egyenes darabból készítettük. A találmány sze­rint a zártoklemeznek az (f) hajtóorsó és (b) záróorsó közötti (e") részét kihajlít­juk és pedig úgy, hogy e kihajlított rész 30 az (f) hajtóorsó hajtócsapos részének tá­maszkodik, azt vezeti és ezáltal a (k) hajtócsapnak az (m) hajtótárcsafuratból való kiugrását megakadályozza. Az (e) zártoklemeznek a (c) zárónyel-35 vet átbocsátó (e') áttörése létesítéseikor, az eddig eltávolított anyagot a találj mány szerint nem távolítjuk el, hanem ez áttörés egyik széle mentén (e'") tá­maszték alakjában, a lemez síkjára me-40 rőlegesen kihajlítjuk és a (b) záróorsó­nak támasztjuk, amiáltal az (e) zártok­lemeznek a (b) záróorsó irányába való kihajlását megakadályozzuk és lehetet­lenné tesszük azt, hogy az ablakrúgzár 45 működtetéseikor fellépő erőhatások e zár­toklemezt annyira kihajlíthassák, hogy az (f) hajtóorsó (k) csapja az (m) hajtó­tárcsaáttörésből kiugorhasson. Az (e) zártoklemez további merevíté­sére és a (b) záróorsó jobb vezetésére az 50 (e) zártoklemeznek a (b) záróorsónak tá­maszkodó, sajtolt (t) dúdorai lehetnek. Elegendő, ha az (f) hajtóorsónak a (g) zárrugóra támaszkodó részét, az ed­digi kúpos megvastagítás helyett, (h) 55 gyűrű-alakjában szélesítjük <ki A javított ablakrúgzár egyébként ugyanúgy működik, mint a törzsszaba­dalomban védett ablakrúgzár. Szabadalmi igények: 60 1. A 105977. lajstromszámú törzsszaba­dalom 1—2. igénypontjaiban védett ablaknyelvzár, illetve ablakrúgzár ja­vítása, melyet az jellemez, hogy hajto­orsójának a hajtótárcsával kapcsolódó 65 vége a zártoknak a hajtóorsó és záró­orsó közötti fala mentén vezetve van. 2. Az 1. igény szerinti ablaknyelvzár, illetve ablakrúgzár kiviteli alakja, melyet az jellemez, hogy a zártokjá- 70 nak a záróorsó és hajtóorsó közötti fala a hajtóorsócsap pályájának meg­felelő hosszban a hajtóorsónak támasz­kodó és előnyösen a lemezfalból kisaj­tolt vezetőfelületet alkot. 75 3. Az 1—2. igények szerinti ablaknyelv­zár, illetve ablakrúgzár kiviteli alak­ja, melyet a hajtóorsó és záróorsó kö­zött lemezifalból kivágott és kihajlí­tott, a záróorsónak támaszkodó mere- 80 vítőnyúlvány jellemez. 4. Az 1—3. igény szerinti ablaknyelvzár, illetve ablakrúgzár kiviteli alakja, melyet az jellemez, hogy a hajtóorsó és záróorsó közötti zárfalnak a záró- 85 orsóra támaszkodó nyúlványát e zár­falnak a zárónyelvet átbocsátó (e') ré­séből kivágott és kihajlított lemez­rész alkotja. 1 rajzlap melléklettel. I'alla? nyomda. Uiiiiapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom