107471. lajstromszámú szabadalom • Csavarhajtás valamely forgómozgásnak más forgomozgássá való átalakítására

— 2 — lönböző emelkedésű csavarral kapcso­lódnak, jellemezve a közbenső taggal, ill. tagokkal forgó, tengelyirányú el­tolás ellenében biztosított, a forgótmoz-5 gásnak kifelé elvezetésére való, esz­közökkel. 2. Az 1. igényben védett csavarhajtás foganatosítási alakja, azzal jelle­mezve, hogy az 1. alatti eszközök a 10 közbenső tagok forgásában ugyan résztvevő, axiális irányban azonban eltolhatatlanul ágyazott, a közbenső tagokon áthatoló rudak. 3. Az 1. igényben védett csavarhajtás, foganatosítási alakja, azzal jelle- 15 mezve, hogy a belső és külső csavar­nak, ismert módon, magába vissza­térő jobb- és balmenetű csavarhornyai vannak úgy, hogy oly állandóan mű­ködő hajtómű jön létre, amelynek for- 20 gásiránya úgy a hajtást, mint az átvi­telt illetőleg ugyanaz. 1 rajzlap melléklettol. Pallas uyumda, Uuciape6t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom