103943. lajstromszámú szabadalom • Csiptető villamos kapcsolatok létesítésére

vonalasan vagy némi divergenciával (az 5. ábrán feltüntetett helyzet), közöttük elég rés marad a gyújtógyertya kapcsá­nak közibehelyezésére. 5 Az (A) vezetéknek szigetelésétől meg­fosztott (x) darabját a (c) szemkapocs üregén átfűzzük és visszahajlítva rálapít­juk, hogy a vezeték és az (a) vezető pen­gék között kellő villamos kapcsolat le-10 gyen. Az (a) pengéket minden külső érintke­zéstől megóvó szigetelő (e) hüvelynek felső (f) nyílása, előnyösen köralakú és rézsútos szélű, azaz kifelé bővül, hogy az 15 (a) pengék szétnyílását n;e akadályozza. E hüvelynek felül meglehetősen kiemel­kedő, kúpos, makkalakú (e') pereme van. bellii pedig (h) kiszögellése, amelyhez a (g) csavarrugó felső vége; támaszkodik. 20 míg maga a hüvely teste a pereimtől tá­volodó irányban előnyösen vékonyodik, almi megkönnyíti a megfogását. Az egy darabot alkotó hüvelynek ez az alakítása lehetővé teszi, hogy öntéssel készítsük két 25 öntőforma segítségével, amelyekből köny­nyű szerrel kivehető azoknak hosszirány­ban. való egyszerű eltávolítása révén. Miníhogy az ilyen öntőforma pontos kali­berrel készülhet és belül jól csiszolható, 30 az öntésnél szokásos sajtolás folytán a hüvelyein máziszerű réteg keletkezik, amely dielektromos tulajdonságait fokozza. Az Öntéstnek ilyen módja mellett a má.zszerű rétegen repedés nem keletkezik, mert az 85 anyagnak a két öntőforma illeszkedési hézagánba való behatolásából eredő ki­türeimílésielk sincsenek, úgy hogy a csíptető működése közben áramvesziteségek nem állnak elő és a kézbe való kisüléstől nem 40 kell tartanunk, annál kevésibbé, mert csak a hüvely alsó részét kell megfognunk. Megjegyzendő, hogy a két öntőforma az (e') perem legkiemelkedőbb helyén illesz­kedik egymáshoz. 45 A leírt csíptető működésbeli előnyei a következőik: Először is káros érintkezés nem lehet­séges, míer't valamennyi fémrész jól be van burkolva az (e) szigetelő hüvellyel és 50 csak az (a) pengék pofáinak merev végei állnak ki ós még elcsavarodás esetén sem okozhatnak káros érintkezést és ebből eredő áramveszteséiget. Másodsorban az árammegsziakí/tás pilla­natában, amidőn az (a) pengék pofái és 55 a gyújtógyertya rúdja (a leggyakoribb alkalmazás) között kis hézag van, erős szikra keletkezik, amely azt szennyeződés­től megtisztítja. Harmadsorban az (a) pengéket körül- 60 vevő (g) csavarrugó nem engedi, hogy a ] tengek, amíikor nem szükséges, egymás­tól eltávolodjanak. Ha a rugót a pengék (d) bütykei ós az (e) hüvely belső (h) ki­szögellése között összenyomjuk, akkor a 65 pengék szétnyíltok az 5. ábra feltüntette helyzetbe1 ; amint azonban a pengék egy­szer összecsukódtak a( 3. ábrán látható helyzet), a rugó fék módjára ellenszegül annak, hogy az (e) hüvely eltolása, mel- 70 lett szótnyíljamiaík. Tehát meg nem fordít­ható mozgással van dolgunk, mert a. pen­gék csak úgy válhatnak szét, ha a hüvelyt magunk felé húzzuk. Ügy is lehetetlen a pengéket szétnyitnunk, hogy egyszerűen 75 a befogott drótot húzzuk, anélkül hogy a hüvelynek és a drótnak relatív helyzetén változtatnánk. A csíptető létesítette kap­csolatot tehát a rázkódások nem oldihíat­ják, úgy hogy az teljesen biztos. 80 Szabadalmi igényék: 1. Csaptető villamos kapcsolatok létesíté­sére, pl. gyújtógyertyákhoz, szigetelő •hüvelyből kinyúló két csíptető pofával, amelyeknek belső végeit csavarrugó 85 tartja a hüvelyben, azzal jellemezve, • hogy mindegyik (a) csíptető pofa külső vége úgy van alakítva, hogy. atnidőn végifelülete a másik csipteitő pofa külső végének végfelületével 90 érintkezik, a két pofa hegyes V-alakú, befelé nyíló (a') hornyot zár be. 2. Az 1. alatt védett csíptető kiviteli alakja, melyre az jellemző, hogy az (e) szigetelő hüvely egy darabban Ívé- 95 szül és makkalakú (©') felső pereme s az ettől távolodó irányban vékonyodó kúpos teste van. 1 rajzlap melléklettol. I'uMas nyomda, Budapast

Next

/
Oldalképek
Tartalom