103877. lajstromszámú szabadalom • Öblítő szívó fecskendő orvosi célokra

— 2 — darab természetesen az üreges (g2) gyűrű szabad végébe is becsavarolható. A (h) furat szükség esetén a csavaros (k) dugó­val zárható el. 5 Az ismertetett példaképeni szerkezeti megoldás tehát lehetővé teszi, hogy a fecs­kendőt öblítésre is, szívásra is felhúzott dugattyúval készítsük elő és a működtetés hasznos fázisává mindkét esetben a du-10 gattyú betolását tegyük, amit az előadot­tak szerint félkézzel is kényelmesen és jól adagolva végezhetiin k. A találmánybeli fecskendővel a légköri nyomásnál kisebb nyomást már most kö-15 vetkezőkép tartunk fenn: A szívás végén, melyre a dugattyú mö­götti teret használjuk fel, (e) dugattyú (b) fenékhez ér és ekkor a (h) furatot (k) du­góval légmentesen elzárjuk. Ezáltal a du-20 gattyú és (b) fenék közötti tér oly kiesi, hogy gyakorlati értelemben elhanyagol­ható, miért is a dugattyú (ha csak a tömí­tések kifogástalanok — nem fog visszamo­zogni és így a kezelendő területen az adott 25 méretű fecskendővel elérhető maximális nyomáscsökkenést létesítjük. Ha azonban a (h) furatot a dugattyú alsó holtpont­jába való érése előtt elzárjuk, akkor a du­gattyú annyira csúszik vissza, hogy a dn- 2. 30 gattyú előtti tér nyomása a dugattyú mö­götti tér nyomására csökken. Minthogy azonban a gyakorlatban min­den esetben teljesen előretolt dugattyúval dolgozunk, a szívófeladat elvégzése előtt 3. 35 meg kell becsülnünk vagy ld kell próbál­nunk, hogy mely dugattyúállásból kezd­jük a szívást, hogy teljesen előretolt du­gattyúval a hatás optimumát érjük el. Az a körülmény, hogy a (h) nyílás elzárása-40 nak pillanatában az orvos egyik keze min- 4. dig" szabad, lehetővé teszi ezen megoldást. A fecskendő fenekében létesített furat elzárására dugó helyett ismert módon csa­pot is alkalmazhatunk, melyet a szívólö-45 ket befejeztével elforgatással zárunk el. A dugattyúnak teljesen benyomott helyzeté­ben való fogvatartására vagy közbenső helyzetekben való rögzítésére azonban 5. más, közvetlenül ható szerveket is hasz-50 nálhatunk. Így pl. a (d) fedélrészben az (f) dugattyúrudat körülvevő és kúpos felü­letre támaszkodó golyókat rendezhetünk el, melyek rugó hatása, alatt a dugattyú­—rudat ismert módon ékhatással rögzítik. Alkalmazhatunk e célra a (d) részen szo- 55 rítógyűrűt is vagy oly kilincset, mely a dugattyúrúd rovatékába kapaszkadik és ezáltal rögzít. Az (a) fecskendőhenger dugattyú mö­götti terének kivezető furata vagy nyílása 60 a bemutatott példától eltérően természe­tesen a (c) fedélben magában is lehet. A fecskendő helyes működésének két­ségtelenül fontos kelléke a jó tömítés, amit becsiszolással vagy megfelelő tö- 65 k alkalmazásával biztosítunk. Szabadalmii igények: Öblítő és szívó fecskendő orvosi cé­lokra, melyre jellemző, hogy a fecs­kendőhengernek úgy a dugattyú előtti, 70 mint a dugattyú mögötti tere működő, szívó és nyomó térré van kiképezve, illetve a külső térrel való összekötte­tésre alkalmas szervekkel van fel­szerelve úgy, hogy a dugattyú előtti 75 tér az öblítésnek, a dugattyú mögötti tér pedig a szívásnak munkatere, de mindkét művelet a dugattyú betolása alatt megy végbe. Az 1. igénypontban védett fecskendő 80 kiviteli alakja, melyre a dugattyú előtti térnek a külső térrel közlekedő nyílását elzáró szerv (pl. dugó, csap) jellemző. Az 1. igénypontban védett fecskendő 85 kiviteli alakja, melyet az jellemez, hogy a dugattyúrudat vezető fedélen a dugattyúrudat súrlódással, ékhatás­sal vagy ütközéssel rögzítő szerv van elrendezve. 90 Az 1—3. igénypontokban védett fecs­kendő kiviteli alakja, melyet a fecs­kendőhenger fenekében és fedelében létesített nyílásban vagy furatban rögzíthető, a rögzítési hely felé fokoza- 95 tosan növekvő átmérőjű tojásdad övek­ből álló (i) sebfecskendőtoldalék jel­lemez. Az 1. igénypontban védett, fecskendő kiviteli alakja, melyre jellemző, hogy íoo a. fecskendőbengerne.k a dugattyú mö­götti terétt a külső térrel összeköttő szerv a (c) henger fedélnek csővé alakí­tott egyik ujjtámasztó (g2) gyűrűje. 1 rajzlap melléklettel. I'allas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom