103421. lajstromszámú szabadalom • Kerékpár-nyereg

— 2 — A (3) nyeregorrt a mellső (2) rugóval ós a (4) nyújtórugóval (12) csapszeg csuk­lósan köti össze. Az eddigi nyereg fajták -nál a nyújtórugó és a mellső rugó össze-5 köttetésére külq'n kapcsoló tagot kellett beiktatni, melyre az u. n. feszítőcsavar. szerelték az orr keresztbordájával és sü­vegével együtt. Ezek a süvegen erősítet­ték meg azután a bőrbe vonatot, miként 10 ez általánosan ismeretes. Ennél azonban az a hátrány adódik, hogy, mivel az ösz­szekötő alkatrészek neim csuklósaik, a nye­reg rugalmassága lényegesen kisebb mérvű. 15 A találmány szerint úgy a (4) nyújtó­rugónak, mint a mellső (2) rugónak vége szemmé van behengeirelve és a (3) nye­regorral együtt minden merev közbenső tag mellőzésével a (12) csapszegen csuk-20 lósan és tél- és alá-rugózhatóan van meg­erősítve. A (4) nyújltó-rugónak az a fel­adata, hogy a felső nyereigrésznek a (19) (ülésitekeresek által való összehúzását megakadályozza. Szabadalmi igények: 2i 1. Kerékpár-nyereg az ülőfelület alatt legyezőszeirüeca elhelyezett ülésteker­csekfcel, amire jellemző, hogy behenge-Telit végű mellső (2) rugója ós (4) nyújtó-rugója van, melyek behenge- 3' relt végüknél íoigva külön összekötő vagy közbenső tag használata nélkül egymással és a (3) nyeregorral (12) csapszeg, csavarorsó vagy szögecs se­gélyével csuklósan és fel- és alárugóz- 3 hatóan vannak összekötve. 2. Az 1. igénypontban védett kerékpár­nyereg kiviteli alakja, amit a nyereg hátsó részén alkalmazott, lemezből sa jtolt oly kengyel jellemez, melynek i rugós ülőfelületű nyergeknél megkö­vetelt. keskeny felső felfekvési felü­lete van, de e mellett alsó felfekvési felülete széles, hosszú és vízszintes fe­lület, amelyen a nyújtó-rugónak, a 4 nyomásra és húzásra igénybevett ru­góknak és ezek orsóinak csavarok se­gélyével való megerősítése különböző távolságokban is lehetséges. 1 rajzlap melléklettol. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom