103306. lajstromszámú szabadalom • Kézügyességi játék

— 2 — (a) táblára. Erre az (f) tárcsát a (bl) falon lévő (n) jel elé helyezzük, úgy hogy (e) tengelye a (d) rudakat derékszögben messe. Tegyük fel továbbá, hogy az (f) tár-5 csa a felállított akadályokon keresztül­haladva az innenső (g) rudacskán lévő (h) lemezt találja el mint célt. Ezt már most akként érjük el, hogy a (d) rudak jobboldali végeit kezünkben 10 tartva, a rudakat az óramutató járásával megegyező értelemben forgatjuk, hogy az előzetesen az (e) tengely pörgetésével moz­gásba hozott (f) tárcsa önmagával párhu­zamosan kissé jobbra tolódjék. Ezt köve-15 tőleg, még mielőtt az (f) tárcsa az (i) gát (m) hasítéka elé érne, a jobboldali (d) ru­dat annyira toljuk előre, vagy a baloldali (d) rudat annyira húzzuk hátra, hogy a tárcsa a hasíték síkjába kerüljön, úgy 20 hogy azon a gát érintése nélkül keresztül­haladhasson. Ezután azonban az (f) tár­csát azonnal újból irányítanunk kell és pedig célszerűen a jobboldali (d) rúd visz­szahúzásával, vagy a baloldalinak előre-25 tolásával, hogy a tárcsa a (k) gát (m) ha­sítékán ugyancsak érintés nélkül keresz­tülhaladjon. Ezt követőleg az (f) tárcsát ismét irányítanunk kell, hogy a rajz sze­rint hozzánk közelebb fekvő (h) lemezt 30 mint célpontot találja és az (e) tengely pörgetéséből még annyi elevenereje le­gyen, hogy a (g) rudacskát furatában be­tolja. A találmány az akadályok számának és elhelyezésének változtatása, valamint a 35 játékszabályok módosítása folyván igen változatos lehet. Szabadalmi igények: 1. Kézügyességi játék, amelyet célszerűen téglaalakú (a) tábla, ennek egymással 40 szembenfekvő két szélén lévő (b, bl) homlokfalak, ezeknek (c) furataiban szabadon forgatható és tengelyirány­ban eltolható, egymással párhuzamos, hengeres (d) rudak, ez utóbbiakra tá- 45 maszkodva gördülő szabad (e) tenge­lyen megerősített (f) tárcsa, a táblán elhelyezett (i, k) akadályok vagy gátak és az egyik (b) 'homlokfal furataiban eltolhatóan elhelyezett, célpontot adó 50 (g) rudacskák jellemeznek. 2. Az 1. igénypontban védett kézügyességi játék kiviteli alakja, amelyet az jelle­mez, hogy az (i, k) akadályokban vagy gátakban (m) hasítékok vannak. 55 3. Az 1. és 2. igénypontban védett kéz­ügyességi játék kiviteli alakja, amelyre jellemző, hogy az (i, k) akadályok vagy gátak az (a) táblán tetszés szerint állít­hatók be. 60 4. Az 1. igénypontban védett kézügyességi játék kiviteli alakja, amelyre jellemző, hogy a (d) rudak és (g) rudacskák vé­gén kicsúszást gátló (h) lemezek van­nak megerősítve. 1 rajzlap melléklettol. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom