103134. lajstromszámú szabadalom • Berendezés elektromos feszültségnek állandó értéken való tartására

dig (17) jelöli, mimellett ezen izzóhuzal táplálását a (18) battéria eszközli, az izzó­huzal pedig (19)-nél egy (20) vezetékkel van összekötve, mely a (8) izzóhuzalt a 5 (13) ellenállás alsó végével és az (1) gene­rátor negatív kapcsával köti össze. Az imént említett anódaáramkörbe be van kapcsolva a (11) battéria, mely ezen áram­kör számára az áramot szolgállatja. Nyil-10 vánvaló tehát, hogy ezen aram erőssége függ a (1(5) rács potenciáljától, miután pedig ezen (16) rács a (21) battérián át a generátor pozitív kapcsával és a (17) izzóhuzal, amint ezt már fent említettük, 15 ugyanezen generátor negatív kapcsával van összekötve, a (13) ellenállásban folyó áram a generátor ,pzen .két kapcsai közötti fe­szü'tségdifferenciáló! függ, még pedig abban az értelemben, hogy ha ezen feszülIség-20 differencia csökken, az áramerősség a (13) ellenállásban ugyancsak csökken. Ennek íolyőmánya. amint ezt már előbb is meg­állapítottuk. hogy a (7) rács potenciálja és ennek megfelelően a (1) tekercselésben 25 í'olyó áramerőssége növekedik, úgy hogy a generátor kapcsai között a kívánt íe­szültségkülönbség ismét (helyreállítható. A 2. ábra az 1. ábra szerinti kapcsolási elrendezés módosított kivitelét mulatja. 80 Ezen kivitelnél a háromelektródás cső (1(5) rácsa a (21.) battérián át nem a generá-» tor pozitív kapcsára, hanem a generátor 'kapcsai között elrendezett -(22) potenciö­meter elágazási pontjához van kapcsolva. 85 Ezen kapcsolás előnye az '1. á'brán látható kapcsoláshoz képest, hogy a (21) battéria kisebb *lahet. A 3. ábra értelmében a két (2) és (3) vezeték között ugyancsak (22) polencióme-1 40 ter van elrendezve, azonban ezen potenció­'me.ter negatív vége és a generátor negatív kapcsa között még egy kis (23) ellenállás foglal helyet, mely ellenálláson tehát a generátor főárama folyik át és melyen 45 belül ennélfogva oly kis feszültségveszte­ség lép fel, mely a potenciómeterben fel­lépő feszültségveszteséggel ellentétes ér­telmű. A (16) rács és a (17) izzóhuzal közötti potenciálkülönbséget tehát a kél 50 említett feszültségveszteség közötti különb­ség határozza meg. Ezen berendezés azon előnyt szolgáltatja, hogy a még megma­radó, kis feszültségingadozások szűkebb határok között tarthatók, más szavakkal, 55 hogy a feszültségkiegyenlítés százalékok­ban kifejezve javíttatik. A 4. ábra oly kapcsolási elrendezést mutat, mely használható az esetben, ha váltakozó áramú generátor feszültségét kell állandó értéken tartani. Ezen generátor 60 armatúráját ezen ábrán is (1), egyenáramú mezőtekercselését pedig (1) jelöli. A többi azonos vagy egyenértékű részeket szintén ugyanazon számokkal jelöltük, mini az 1—3. ábrán, miértis ezen részeket köze- 65 iebbről nem fogjuk .leírni. A háromelektródás cső (16) rácsa és (17) izzóhuzala közötti potenciálkülömb­séget ezen esetben azáltal érjük el, hogy egy egyenirányított váltakozó áramot, 70 melynek nagysága a szabályozandó fe­szültségtől függ, bocsátunk egy (26) ellen­álláson át, mfely a (21) battériával együtt a rácsáramkörbe van beiktatva, mimellett a berendezés ismét olyan, hogy ha a (26) 75 ellenállásban az áramerősség csökken, a (16) rácsnak a (17) izzóhuzalhoz viszo­nyított potenciálja ugyancsak csökken. A váltakozó áram egyenirányílására szolgál egy kélelektródás (29) cső, melynek anó- 80 dáját (27). izzóhuzalát ppdig (28) jelöli, mimellelt ez utóbbi a generátor két kap­csának 'egyikével van összekötve, míg a (26) ellenállásnak a (16) ráccsal össze­kötött vége a másik generálorkapoccsal 85 van összekötve. A (26) ellenállással pár­huzamosan van kapcsolva egy nagyobb (35) kondenzátor, mely az árampulzáció­kat lieegyengeti. Ezen berendezés műkö­dése további magyarázatra nem szorul és 90 az is -nyilvánvaló, hogy egyfázisú egyen­irányítás helyett többfázisú is alkalmaz­ható. A pulzációkat lieegyengelő kondenzá­tor ezen esetben nélkülözhető. Az 5. ábrán látható lerendezés a 1. 95 ábrán t'jcltüntetett berendezéstől csak any­nyiban különbözik, hogy a (26) 'ellen­álláson átfolyó áramot thermionos egyen­irányító segélyével állítjuk elő, melynek izzóhuzalát a szabályozandó feszültségtől 100 függőién hevítjük. Ezen célból a (28) izzó­huzalt legy transzformátor (32) tekercse­léséből tápláljuk, mply transzformátor (30) primértjekercselése a generátor kapcsaihoz van kapcsolva. Ha tjehál a kapocsfeszült- 105 ség csökk|en, úgy az egyenirányító izzító árama is csökken, úgy hogy a (26) ellen­állásban folyó áram 'is gyengül. Az ábrá­zolt esetben az egyenirányító két (33) és, (31) anódával van ellátva, melyek mind-l 110 egyike a transzformátor egy második (31) spkundér tekercselésének két végével van összekötve, míg a (20) ellenállás két vége a (31), ill. (32) transzformátort\ekercselé;s köztepével van összekötve. 115 A találmány szerinti berendezések, me­lyiek lehetővé teszik úgy váltakozó, mint pedig cgyenfeszültségek szűk határok kö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom