102865. lajstromszámú szabadalom • Önműködő vasúti kocsikapcsoló

kocsi két oldalánál levő (v) állítókarnak a vízszintessel 45°-ot bezáró helyzetbe való forgatásával történik. Ekkor t. i. az (n) nyelv, az előbbi forgásával ellentétes 5 irányú szögfordulatot tesz ineg és az (1) rudat magával húzza, úgy hogy az (i) rögzítőszög kihúzódik a (b) kapcsológyű­rűből, a (h) rugó pedig a (g) kapcsolótes­tet visszatéríti korábbi helyére. Ha most 10 a (t) karokat függélyes helyzetbe forgat­juk, a kapcsoló állandóan nyitott helyzet­ben marad. Oly esetekben, midőn a kapcsolóra nincs szükség, pl. ha a kocsin még rajta lő van a régi rendszerű kapcsoló és a kap­csolás azzal történt, lehet úgy az (a) kapcsolóhüvelyt, mint a (b) kapcsológyű­rűt. függélyes helyzetbe állítani. E célból előbb a. (v) karokat forgatjuk függélyes 20 helyeztbe, azután pedig az (a) hüvelyt, illetve a (b) gyűrűt, a (c) forgáscsap körül leforgatjuk, miközben a (z) ütközőfejek, az (y) rugó hatása ellenében hátranyo­módnak, az (1) rúd pedig' a 6. ábra szerinti 25 helyzetet veszi fel. A régi kapcsolók átalakításánál a kap­csolószervek a régi horog csapjára szerel­hetők fel. Szabadalmi igények: 1. Önműködő vasúti kocsikapcsoló, jelle- 30 mez ve egy kapcsolóhüvellyel, valamint egy kapcsológyűrűvel, melyek az egy­máshoz kapcsolandó kocsik egymás felé néző oldalán, egymással szemközt, forgáscsap körül lebillenthető módon 35 vannak megerősítve és egyik végük­nek támaszkodó, rugóhatás alatt álló ütközőfej által vannak vízszintes hely­zetben Tartva, továbbá azzal jelle­mezve, hogy a kapcsolóhüvely belsejé- 40 ben rugóhatás alatt álló csúszófej van elhelyezve, ennek alsó oldalára pedig egy rögzítőszeg támaszkodik, mely súllyal ellátott forgatókarok segélyé­vel működietett, csuklós karrendszer 45 egyik karjára van erősítve. 2. Az 1. igényben védett kocsikapcsoló ki­viteli alakja, azzal jellemezve, hogy a súllyal ellátott forgatókarok 3 kocsi két oldalánál, kívül, egy keresztirányú 50 tengelyit! vannak erősítve, a rögzítő­szeget tartó karrendszer egyik karja pedig ugyanezen tengelyre erősített nyelvre van ráhúzva és ellensúllyal működtetett kilincs segélyével van a 55 nyelven fogvatartva. 1 rajzlap melléklettet. I'nllas nyomda, Budai.ast.

Next

/
Oldalképek
Tartalom