102702. lajstromszámú szabadalom • Az emberi test izomerejével és önsúlyával működő jármű
— 3 — ferde helyzetbe jut, mire a kezelő ismét leül. Ezzel a leírt működés ismétlődik. Megjegyzendő, hogy a (15) emelőkarok nemcsak a (Ív) csuklókat harántirányban 5 összekötő rudast mint kéz támaszt hordhatják, hanem karosszékek módjára kartámaszok alakjában is képezhetők ki, úgy hogy tetszés szerint akár az alkarok, akár fa kezek, akár mindkettő vehet részt a le- 10 írt működésben. A találmány szerinti hajtószerkezet két vagy több egyénnel való hajtásra is berendezhető. Ez esetben az 1. ábra kapcsán leírt szerkezetből kettőt vagy többet egy- 15 más mellett vagy pl. páronként egymással szemben akként rendezünk el, hogy azok közös (20) tengelyt hajtsanak, még pedig egymáshoz képest eltolt lökettel. Forgattyús hajtás esetén a felékelt for- 20 gattyúk vagy forgattyútárcsák és a közös (20) tengely révén a különböző liajtószerkezet-egységek között, önmagától kényszermozgású kapcsolat létesül, mely a (20) tengely folytonos egyenletes hajtása mel- 25 lett a kezelők egyöntetű működését biztosítja, vagyis a kezelők közül az egyik, nem működhetik a másik rovására, hanem bizonyos, egymást figyelembevevő ütemet kell betartaniok, ami szintén fokozza a hajtás 30 gazdaságosságát. Forgattyús mechanizmus helyett természetesen bármely más, az ide-oda lengést forgómozgássá átalakító szerkezetet, pl. a 2. ábrán feltüntetett, magában véve isme- 35 retes kilincskerekes szerkezetet is alkalmazhatjuk. E szerint (miután most nincs haj-tórádról szó) az erőátvitelt közvetlenül a (2) tengelyre alkalmazhatjuk. A (2) tengelyt pl. egy emelőkészülék kötéldob- 40 jával egyesített belső fogazású (27) kilincskerék veszi körül, melynek, ill. a kötéldobnak agyai a (2) tengelyen lazán vannak elrendezve. A (2) tengelyre a (25) korong van felékelve, mely a (26) kilincse - 45 két hordja. E kilincskerék szerkezet olyan, hogy a (3) emelőkarnak a testsúly hatása alatti lefelé lengéskor a (26) kilincsek hatástalanul járnak a 27) (kilincskerék fogai mentén, ellenben a (15) és (9) emelőkarok 50 hatásos, lefelé irányuló löketénél a kilincskerék fogaiba kapaszkodnak és ezzel a (2) hajtótengelyt részben elforgatják. A (2) tengely folytonos, egyirányban való forgatása céljából a már említett módon 55 két vagy több találmánybeli hajtószerkezetet alkalmazunk több kilineskerékszerkezettel kapcsolatban. Két egymás mellett elrendezett hajtószerkezet esetén a kettő között még biztosabb kényszerimozgású kapcsolatot és egy- 60 úttal a berendezésnek nagyobb szilárdságát érjük öl azzal, hogy a két hajtószerkezetet a 3. ábrán látható módon kötjük egymással össze. A 3. ábra egyszerűség kedvéért a két hajtószerkezetnek csupán alsó 65 részeit tünteti fel. A (8a, 9a, 10a .. . 13a) részek, valamint a (8b, 9b, 10b .. . 13b) részek pontosan megegyeznek az 1. ábra (8, 9, 10) stb. részeivel. A két hajtószerkezet (12a), illetve (12b) csuklópontjai a 70 közbenső helytálló ponton ágyazott (23) csap körül lengethető (24) kétkarú emelő révén vannak egymással összekötve. A (23) pontot a (24) emelő mentén esetleg eltolhatóan is rendezhetjük el, ha a két ke- 75 zelő testsúlya, illetve testi ereje egymástól észrevehetően különbözik. Egyébként természetesen arra fogunk törekedni, hogy lehetőleg egyenlő testi erejű és súlyú egyéneket válasszunk ki. go A találmány szerinti hajtószerkezet a legkülönbözőbb célokra, nevezetesen akár munkagépek, pl. szállítóművek vagy emelőkészülékek hajtására, akár pedig járművek, pl. csónakok, nagyobb típusú 85 gyermekkocsik, hajtányok, kerékpárok, különösen teher és személyszállítókerékpárok hajtására is előnyösen alkalmazható. Szabadalmi ige nyék: 90 1. Az emberi test izomerejével és önsúlyával működő hajtószerkezet, jellemezve' (4) ülést hordó (3) emelőkarral, továbbá a végtagokat alátámasztó (9, 15) emelőkarokkal, a (3, 9, 15) karokat egy- 95 mással összekötő (6, 8, 13) rudazattal és az utóbbival összekötött (20), ill. (2) hajtótengellyel. 2. Az 1. igényben védett szerkezet megoldási alakja, jellemegze a (3, 9,15) karok 100 között akként elrendezett (6, 8, 13) öszszekötő rudazattal, hogy a (14) kézvagy kar-támaszt hordó (15) kar és a (11) lábtámaszt hordó (9) kar közül legalább is az egyik a (4) ülést hordó 105 (3) karral ellenkező forgásirányú. 3. Az 1. és 2. igényekben védett hajtószerkezet megoldási alakja, két vagy több egyénnel való hajtásra, jellemezve két vagy több, az 1. igénypont szerint ki- 110 képezett, de egymáshoz képest eltolt löketű szerkezettel.