102622. lajstromszámú szabadalom • Eljárás állati eredetű termékek tartóssá tételére

— 2 — összes hátrányait rigy küszöböljük ki, hogy .a konzerválószert, pl. friss páclúgot a konzerválandó állatrész természetes folyadékpályáinak egyikébe akkora nyo-5 mással szorítjuk be, mely meghaladja az állat életében ezen folyadékpályában uralkodó belső nyomást és lehetővé teszi a konzerváló szernek az edénykapillárisokból a sejtszövetekbe irányuló diffúzióját, 10 mimellett a koiizerváló-szernek az állatdarabból való kilépését azzal gátoljuk meg, hogy a tekintetbe jövő edénypálya önkényesen megnyitott nagyobb részeit összecsípjük s az eljárást magát a hulla-15 merevség beállta után foganatosítjuk. Az új elj ar íis tehát két tekintetben tér el alapvetően az ismertektől. Az egyik különbség abban áll, hogy a konzerválószert a hullamerevség beállta után vezet-20 jük csak be, vagyis olyankor, amikor .az állattest visszavezető edényeinek köztudomásúan igen petyhüdt falait a környező hústömegek tetemesen vagy teljesen öszszenyomják, úgy hogy e falak a konzer-25 válószerrel szemben ellenállást fejtenek ki CS 'ctZ't nem vezetik tovább. A másik alapvető különbség abban van, hogy a konzerváló-szerre kifejtett nyomás nagyobb az élő állat illető edény pályájá-30 ban uralkodó nyomásnál; másrészt azonban ezen nyomás ne legyen számottevően nagyobb azon nyomásnál, amelynél a konzerváló-szernek az edény-kapillárisokból a sejtszövetbe való diffúziója megkezdő-35 dik. Ha a nyomás nagyobb lenne, akkor a membrán-szerű kapillárisok felszakadnának s a konzerváló-szer egyes pontokon nagyobb tömegben lépne ki. Ilyenkor tehát a konzerváló folyadék a testben 40 egyenlőtlenül, vagyis hátrányosan oszlanék el, ahelyett, hogy a kapillárisok és a sejtszövet között előidézett ozmotikus folyamiatok folytán az egész darabban egyenletesen oszlana el. 15 atm.-ig terjedő 45 magas nyomások alkalmazását már ajánlották. Ilyen magas nyomások azonban még kiilső ellennyomás alkalmazása dacára is az edénypályákat és a kötszöveteket szétszakítják úgy, hogy ilyen magas 50 nyomásoknál a fentemlített hátrányok lépnek fel. Eltekintve attól, hogy az ismert eljárás igen körülményes és nagy technikai felszerelésű telepet igényel, még az a súlyos hátránya is van, hogy az 55 állafrészbe bevezetett konzerválószer mennyisége egyáltalában nem szabályozható, mert a konzerválószer körfolyamatban visszatér a nyomószivattyúhoz. A konzerválandó testbe tehát vagy elégtelen mennyiségű konzerválószer jut úgy, hogy 60 az áru elromlik, vagy pedig túl sok konzerválószer, ami az árut élvezhetetlenné teszi. Már említettük, hogy a találmány tárgyánál a kapillárisok és .a sejtszövetek között ozmotikus folyamatok lépnek fel, 65 melyek révén a konzerválószert olyan finoman lehet a sejtszövetelvben elosztani, amilyent más eljárással elérni nem lehet. Az élő állatban végbemenő folyamatok közül a találmány szerinti eljárás 70 különösen az arteriális vérkeringéshez hasonlít, mert a vér által szállított anyagok ugyanolyan módon és ugyanolyan irányban jutnak a sejtszövetbe; ezzel szemben pl. az élő állat vénarendszerében 75 végbemenő folyamatok ellentett irányúak, amennyiben a sejtszövetben lévő anyagok egy része diffundál a vénarendszerbe. Ennek folytán elsősorban az állat arteriális vérpályája alkalmas a konzer- 80 válószor bevitelére. Ez még azzal az előnnyel is jár, hogy az állat minden szervébe és minden nagyobb izom szövetébe, pl. a mellső és hátsó combokba legalább egy artéria vezet. Az artériákat a 85 tunica média rugalmasan feszíti úgy, hogy ha ezeket átvágjuk, tátongani fognak s ezért könnyen lelhetők fel s könynven vezethető beléjük kaniil. Ha az arteriális vérpálya nyújtotta ezen elő- 9c nyökről le akarunk mondani, a konzerválószer bevezetésére a vénarendszert, vagy a nyirokedcnyrendszert is felhasználhatjuk. Az eljárást akár egész állattestekkel, 95 akár egyes szervekkel, akár ezek részeivel foganatosíthatjuk. Ha pl. az egész állattestet kell konzerválni, úgy a vágóállatot a megnyitott aortán keresztül előidézett elvérzés révén öljük meg. Mihelyt K a hullamerevség beállt, mindazokat az artériákat, melyeket az előkészítés alkalmával, pl. a belsőrészek kiszedésekor megnyitottunk, esetleg csipeszekkel lekötjük s ezután a konzerválószert fúvóka ic révén a test arteriális vérpályájába vezetjük, a fúvókát legcélszerűbben az aortába illesztjük. Célszerű a fúvóka befogadására szánt artériát a testből kissé kihúzni, úgy hogy a közegnek a testbe való 11 bevezetése után az artériáknak a fúvókával érintkezésbe jutott részét levághatjuk. Ezáltal egyszerű módon kerülhetünk el infekciókat, melyek az eddig használatos fecskendezési eljárásokkal kikészített lí hiisdaraboknál éppen a befecskendezési helyeken adtak alkalmat rothadási fészkek keletkezésére. Igen lényeges emel-