102483. lajstromszámú szabadalom • Eljárás meghatározott szemcséjű só előállítására

— 2 — fűtőrendszer kövalakú fűtőtestekből áll. Ennek a fűtőrendszernek nagy a kereszt­metszete az oldat átkeringtetésére, ami az áramlással szemben csekély ellenállást, 5 meg igen erőteljes átkeringést okoz. A le­zajló fökeringést a zárt teljesen kihúzott (3) vonal jelzi. Ebben a főkörfolyamban keringenek sok ízben a kristályok a (2) fűtőrendszeren keresztül. Ezt a keringést 10 mimdaddik folytathatják, míg túlnehe­zek,ké nem válnak ahhoz, hogy az oldat még magával vihesse őket. Ekkor azonban a főkör szegélykörletéből mindig több olyan szemcse rakódik le, amely a maxi-15 mális nagyságot még el nem érte. Ezeket a feltüntetett kivitelnél az 1. ábrán ered­ményvonallal jelölt, zárt (4) mellékkör­folyam vezeti vissza az átkeringés főkör­folyamába. A mellékkörfolyam az (5) ve-20 zetéken vonni át, amelybe (6) szivattyú van beiktatva és amely a sókristályokat az (1) párologtatónak alsó részéből a (2) fűtőrendszer feletti zónába viszi vissza. Az (1) párologtató készülék célszerűen 25 oly berendezéssel látható el, amely a fűtő felülieteket sókéregtől állandóan mentesen tartja. Ez azután megkönnyíti a megsza­bott fűtőhatásnak tartós beállítását és így a mindenkor kívánt sószemcsének tartó-30 san egyenlő nagyságban való nyerését. A kellő nagyságú sószemcsék időnkénti eltávolítására (7) tolattyút alkalmazunk. A főkör folyam intem zi tasa a fűtő gőz nyomásának változtatásán kívül többé 35 vagy kevésbbé még azáltal is növelhető, hogy különböző átkeringő keresztmetszet­nagyságú párologtató készülékeket alkal­mazunk. Ezzel a sószemcsék nagysága könnyen szabható meg". 40 Hogy azután a mellékkörfolyamon le­hető kevés oldatot legyen szükséges áthaj­tanunk, ajánlatos a főkörfolyamnak olyan vezetése, hogy belőle lehető kevés finom szemű kristály rakódjék le. Ez pedig úgy érhető el, hogy ha a toáramlás lényegében 45 mindenütt azonos sebességű, amit viszont vezetőszerkezeteknek főleg a fűtőrend­szer alá való beépítése tesz lehetővé. Ezek meni kellő sebességű kiterjedt áramlási zónák keletkezését meggátolják. 50 A mellékkörfolyam a feltüntetett módii mechanikai eszközzel való kivitele helyett termikus eszközzel is létesíthető. Az (1) párologtató alsó részében össze­gyűlendő még túlapró sókristályok ahe- 55 lyett, hogy az ezen készüléken kívül hú­zódó mellékkörfolyam segítségével szállít­tatnának vissza a túltelített 'zónákba, az (1) párologtató készüléken belül alkalma­zott szállítószerkezet révén is visszajuttat- 60 hatók a párologtató alsó részéből az elpá­rologtató felület közelében levő túltelített zónákba. Szabadat m i igények: 1. Eljárás határozott szemcsenagyságú 65 sónak párologtató készülék belsejében hőhatás révén keringtetett sóoldatból való előállítására, amit az jellemez, hogy a keringő sóoldatból kiváló, még túlírnom sószemcsókét lehetőleg teljes 70 összességükben mechanikai úton ke­ringtetett és lehetőleg kevés oldatot tartalmazó mellékáramban keringtet- . jük és a termikus hatás folytán ke­ringő főáramba ismét visszavezetjük. 75 2. Készülék az 1. igényben védett eljárás foganatosítására, amit a kiváló sószem­cséket megragadó mellékáramot elő­idéző szivattyú jellemez, amelynek szívóvezetéke az erősen lejtő fenékfelü- §0 letekkel ellátott elpárologtató készülék legmélyebbem fekvő helyéhez csatlako­zik. 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest. 102493

Next

/
Oldalképek
Tartalom