102352. lajstromszámú szabadalom • Pneumatikus abroncskerék és eljárás hozzá való abroncsok előállítására
lyesen helyeződik el, ha külön (52) szalagokat képeztünk ki s azokat a 7. ábrán látható módon egymásba dugtuk. A 8. ábrán kissé eltérő szerkezet lát-5 ható, melynél a hengeres (52) szalag végei úgy vannak összehajtva, hogy az eredeti henger végei az összehajtott szalag egyik szélén (peremén) vannak egyesítve. A (23) zsinórok (24) korcokban lényegileg a fent 10 ismertetettel azonos módon vannak elhelyezve, bár az egyik korc egymástól bizonyos távolságban levő, a zsinór mindegyik oldalán végigvezető (62) varratok által jön létre. A szalag másik végén lévő 15 (63) varrat a zsinór számára szintén zárt korcot hoz létre. Bár a (23) zsinórok megfelelő foganatosítási alakja hajlékony drótkötelekből vagy úgynevezett sodrott zsinórokból 20 („Rebschnur") áll, nyilvánvaló, hogy a (24) korcok aránylag kis, felvágott gyűrűkre, mint amilyet a 10. ábrán (65)-tel jelölve láthatunk, is ráhúzhatok. Az efféle gyűrűk végei összekapcsolódásuk céljá-25 hói egymást át is lapolhatják s a gyűrűt a szallagba, ill. koréba annak (59) nyílásain át húzhatjuk be. A köpeny (22) futófelületének alakításakor futófelületanyagból készült (66) 30 és (67) rétegeket rakunk fel a (68) sablonra, melynek átmérője jóval kisebb, mint az (52) szalagé. Egy ilyen példaképen! sablonátmérőnek az abroncsátmérőhöz képesti nagyságát a 3. ábrán a szag-35 gatott (72) és (73) vonalak közti távolság jelzi. A (66) rétegek gumizott vászonból vannak, a (67) réteg pedig gumimasszából van. A futófelület szélein ki nem nyújtható (64 szalagok vannak, melyek a szélek 40 kerületének állandó hosszát biztosítják. A futófelület elemeit a (68) sablonon ebben az alakban vulkanizáljuk. A futófelület középső részét úgy dudoríthatjuk ki, hogy egy (52) abroncsszalagra húzzuk rá 45 s ezt felfújjuk. A futófelületet vulkanizálatlanul is ráhúzhatjuk az (52) szalagra s ez elemek összességét hengeres sablonon vulkanizálhatjuk, vagy pedig pl. a (25) belső tömlőnek megfelelő légtömlőre, 50 vagy csőre húzhatjuk reá és így végleges alakjára vulkanizálhatjuk azt. Az előnyben részesítendő eljárás azonban az, melynél a szalagot hengeres alakban készítjük teljesen el s annak széleit azután a (27) 55 agy és (25) tömlő körül ráncoltan összehúzzuk. Az így készített abroncs az agyról a zsinórok meglazítása által távolítható el. A köpeny a zsinórok meglazítása után újra hengeres alakját veheti fel, mint ahogy az a 3. és 4. ábrákon szaggá- 60 tott vonalakkal van jelölve. Természetesen a futófelületet is eltávolíthatjuk (levehetjük) illetve olyan méretűre készíthetjük, hogy gyakorlatilag a szalag alakjával megegyező alakot vegyen fel, ha azt 65 az agyról leengedjük. A fent-ismertetett eljárással készült gumiabroncsnak a lehető legnagyobb légtérfogata és igen széles futófelületi része van. Az abroncs (köpeny) külső átmérője 70. az agyhoz illeszkedő rósz átmérőjének kb. hatszorosa. Az ilyen, aránylag nagy légtartalmú és széles futófelületi abroncs nagy terheléseket bír el igen alacsony fel íúvási nyomás mellett. Ha pl. az ilyen 75 abroncsokkal felszerelt légjárműnek mocsaras talajon kell kényszerleszállást végeznie, a kerekek nem fognak a talajba besüppedni, hanem aránylag nagy talajjal érintkező felületek következtében to- 80 vább fognak gördülni, míg valamely fékhatás nem lép fel s így a légjármű a kellő módon nyugalomba jut, azaz megáll. Az ilyen abroncskerék azonkívül elejét veszi a légjármű megsérülésének, ha az arány- 85 lag egyenetlen, durva talajra száll le. mert az ilyen keréknek igen jó, lágy lökésfelfogó hatása van. Ámbár fentiekben a találmánynak csak néhány előnyös foganatosítási alakját is- 90 mertettük és ábrázoltuk, szakértők számára kézenfekvő, hogy a találmány nincs csak ezekre korlátozva, hanem még számos változatot készíthetünk anélkül, hogy ezzel az igényekben jellemzett találmány- 95 tói eltérnénk. Szabadalmi igények: 1. Pneumatikus ballonabroncskerék, jellemezve egy hajlékony szalag, a szalag széleinek összehúzására való szervek s íoo az összehúzott szélrészeknek forgatható tartórészen való megerősítésére szolgáló szervek által. 2. Az 1. igényben védett ballonabroncskerók foganatosítási alakja, jellemezve 105 felszereletlen állapotban hengeralakú hajlékony szalaggal, melynek köralakúra összehúzott szélei közvetlenül az agyra vannak szerelve. 3. Az 1. és 2. igényben védett ballonab- 110 roncs-kerék, azzal jellemezve, hogy a hajlékony szalag összehúzott részei az agyon merev szorítógyűrűkkel vannak megerősítve.