102069. lajstromszámú szabadalom • Szabászati váll- és hónaljmérő készülék
Megjelent 1931. évi március hó 2-án. MAGYAR KIRÁLYI ^^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 102069. SZÁM. — I/a. OSZTÁLY. Szabászati váll- és hónaljmérő készülék. Medgyesi András szabómester Csákvár. A bejelentés napja 1929. évi jalius hó 13-ika. Férfiruhák kiszabásához igen fontos a pontos mértékvétel. Tapasztalat szerint a kabátnak leglényegesebb része a váll- és hónalj oly értelemben, hogyha ezek jól 5 állnak, illetve jól vannak a testhez szabva, akkor rendszerint az egész kabát is jól áll. Az eddig használatos mérőeszközökkel azonban éppen e fontos részekről pontos mértéket nem vehettünk és pedig azért 10 nem, mivel a pontos mértékvételhez egyidejűleg két méret leolvasása volna szükséges, nevezetesen egyfelől a hát közepétöla váll széléig, illetve a hónaljközépig való vízszintes távolság, valamint e mére-15 teknek a nyaktól számított függélyes távolsága. A találmány szerint oly mérőeszközt alkalmazunk, mely két egymásra merőleges és egymáshoz képest elállítható, hajlékony 20 mérőlécből, illetve mérőszalagból áll, amelyekkel mindkét méretet egyetlen beállítással, egyidejűleg leolvashatjuk. A rajzon a találmánynak egyik példa képpeni kiviteli alakját láthatjuk, mely-25 tői a gyakorlatban sokféleképpen el is térhetünk. Az 1. ábra a használatra kész készüléknek távlati képe, a 2. ábra nagyobb léptékű keresztmetszet 30 az 1. ábra A—B vonala szerint, míg a 3—4. ábrák a mérőkészüléknek kétféle alkalmazási módját szemlélteti. A készülék két beosztásos, egymásra merőleges és egymáshoz képest elállítható. 85 rugalmasan hajlékony, (g) mérőszalagból áll, melyek közül az egyik mérésközben vízszintes (g) mérőszalag, a másik mérésközben függélyes (b) mérőszalag hosszirányában elállítható. Mindkét mérőszala-40 gon (c) centiméterbeosztás van. A két mérőszalagot egymáshoz képest bármely ismert módon állíthatjuk el. A bemutatott példaképpeni kiviteli alaknál a vízszintes (g) mérőszalagot a másik (b) mérőszalag hosszirányában elállítható (e) toló- 45 kához erősítjük, melyet beállított helyzetében, pl. (f) szorítócsavarral rögzíthetünk. Szorítócsavar helyett a (b) mérőszalagnak támaszkodó rugókat is alkalmazhatunk, vagy pedig magát az (e) toló- 50 kát rugalmasan készíthetjük, olyképpen, hogy beállított helyzetében a súrlódás önműködően rögzíti. A függélyes (b) mérőszalag felső végén visszahajló (d) horog van, amelyet a kabátgallér alá akasztha- 55 tunk. A mérőszalagok anyaga előnyösen acél. A találmányt következőképpen használjuk: A (b) mérőszalagnak felső (d) horgát, a 60 (h) kabátgallér alsó szélénél, vagy a gallér alatt, a kabát szövetébe akasztjuk, olykép, hogy a (b) mérőszalag pontosan a hát függélyes középvonalában feküdjön. Azután a vállméret megállapítására a (g) mérő- 65 szalagot a (b) mérőszalagon addig csúsztatjuk el, míg a (g) mérőszalagnak felső széle a váll szélével egymagasságban van. Ekkor a két pontos (i, j) méretet (3. ábra), egyidejűleg leolvashatjuk. A hónaljméret 70 megállapítására a (g) mérőszalagot lejjebb csúsztatjuk (4. ábra), ami után a két fontos, (k, 1) méretet a (c) beosztásokon egyidejűleg leolvashatjuk. Mindkét leolvasásnál az (i, k) méretek a szélességi 75 méreteket, a (j, 1) méretek pedig ezeknek a nyaktól, illetve a kabátgallértól számított függélyes távolságát adják meg. A (d) horgot természetesen bármely más alkalmas szervvel helyettesíthetjük, 80 amellyel a (b) mérőléc felső végét a ruhá-