101858. lajstromszámú szabadalom • Eljárás borítólapok (furnérok) és borítólap-alakzatok előállítására

— 2 — dik; a (gl) motorral meghajtott (g) fogas­kerékáttétel, mely az (a2) fogaskereket és az (f) asztalt különböző sebességekkel ak­ként forgatja, hogy az asztal forgássebes-6 sége a funérlerakás sebességéhez alkal­mazkodik. A funért profilos élű késsel is levághat' .juk, mikor azonban az anyagdarabnak tengelyiráiiybá való élőretolásával egyen­lő lőtlen vastagságú funér lapot kapunk úgy, hogy ajánlatos második, sőt harmadik késnek az elrendezése is, melyek a (h2) túlvastagodást mint hulladékot levágják, még mielőtt a következő, helyes vastag-15 ságú (hl) funér levágásra kerülne. Funér­nak az anyagdarab kúpfelületéről profilos élű késsel való levágása esetén, midőn nem. az a fontos, hogy szabályosan ismét­lődő erezésű, kerek funért kapjunk, ha-20 nem csak hogy az szépen habos legyen, a kést célszerűen az anyagdarab csúcsát a külső széllel összekötő, .képzelt egyeneshez képest szög alatt toljuk előre. A (d) kés­nek az a rendeltetése, hogy a kúpos anyag-25 darab hegyét megrövidítse, hogy ezáltal a csúcsból fnnérrészek a lerakásnál egy­mást no lapolhassák át. Nyúltabb kúpról való hántás esetén ve­zetésnélküli vágás lehetetlen, minthogy a 30 hegynek hajlékonysága következtében az anyagnak a késtől való elhajlása követ­kezhetik be. Ilyen esetekben tehát a kúp­felületet körülvevő, tölcséralakú vezetés­ről kell gondoskodnunk. Ez a vezetés azon-35 ban osztott is lehet úgy, hogy több oldal­ról fekszik fel és lécekből vagy görgőkből állítható elő. Ha az anyagdarab keresztmetszete a vá­gás alkalmával nem kerek, .akkor a funér 40 szélén szép ívelések keletkeznek, miként ez az 5. ábrán látható. A 6. ábrán bemuta­tott (h) anyagdarab vágáskor (hl) funér­lapot ad, mely úgy keletkezik, hogy az anyagdarabot a tengellyel párhuzamos 45 több részből enyvezzük össze és azon hossz­irányú anyagbetétek hatolnak keresztül. Az anyagdarabot gyűrű- vagy csigavona­lakban összegöngyölt funérokból is elő­állíthatjuk, miként ez a 7. ábrán látható, 50 mikor is a 7. ábrán feltüntetett (hl) funér­alakzatot kapjuk. Körülfutó erezésű ilyen íunérra azért van szükség, hogy pl. a 6. ábrán feltüntetett, különösen székülésnek vagy kiemelkedő felületű használt, három-55 soros fimérokat körülhatárolhassunk, mi­kor is a 7. ábra szerint körben erezett (hl) funérlap közbenső rétegül használandó. E funérlapnak illeszkedési vonala kígyó­vagy zeg-zugos vonalban a középtől a szél felé halad, hogy az ily közbehelyezett 60 merevítőlap az illeszkedési helyen is kellő biztonságot nyújtson a törés ellen. Hogy a 8. ábrán bemutatott (hl) szegély­funért előállíthassuk, előnyösen a 4. ábrán feltüntetett (hl) funért nyílirányban esz- 65 közölt, sugaras metszéssel részekre oszt­juk, miket ferde illeszkedési felületeikkel akként helyezünk egymásra, hogy az ere-Kés sugárpontjai váltakozva ellenkező irányban fekszenek, mimellett az illesz- 70 kedési vonalak lehetőleg az erezéssel párhuzamosan futnak. Természetes azon­ban, hogy a találmánybeli eljárás szerint előállított többi funér is felhasználható szegélyezésre. 75 Szabadat?.'! i igények: 1. Eljárás funérok előállítására, amire jellemző, hogy a (h anyagdarabot a hántás tengelyéhez képest ferdén álló kés segélyével kúpalakban akként 80 hántjuk, hogy az anyagdarabot és a hántoló kést egymáshoz viszonyítva forgatjuk, mimellett e két részt szaba­don vagy vezetékben egymáshoz kö­zelítjük, úgy hogy tekercsszalagalak- 35 ban vágott (hl) funér lép ki, mely (f) forgóasztal segélyével felfogható. 2. Az 1. igénypontban védett eljárás ki­viteli módja, amire jellemző, hogy a vágókésnek a hántolás tengelyéhez 90 viszonyított ferde állásához mérten oly (hl) funér adódik, mely a kúp­alakú (h) anyagdarab többszörös, teljes körülhántolásából áll, aineny­nyiben a lehántolt anyagdarabnak az 95 (f) asztal fordulatszámához viszonyí­tott gyorsabb körülforgásához mér­ten megfelelő számít erezésalakzat hézagmentesen egyetlen csavarfelület­ben sorakozik egymás mellé. 10( 53. Készülék az 1. és 2. igénypontban vé­dett funérvágó eljárás keresztülvite­lére, amire jellemző, hogy az anyag­kúp hántolásakor a hántolandó kúp­felületet több oldalról a kúp hegyéig IOÍ érő, lécekből vagy görgőkből álló ve­zeték támasztja vagy tölcsér veszi körül. 4. Eljárás az 1—2. igénypontban védett egyenlőtlen funér előállítására, amire ni jellemző, hogy a (hl) funért a (h) anyagdarab kúpfelületéről profilos élű kés vágja le. 5. Eljárás az 1., 2. és 4. igénypontban vé­dett egyenlőtlen funér előállítására, 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom