101090. lajstromszámú szabadalom • Eljárás betonúttestek előállítására
Megjelent 193Q. évi október hó 371-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BffiÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 101090. SZÁM. — VlII/i. OSZTÁLY. Eljárás betonúttestek előállítására. Dyrynk Vladislav mérnök, építészeti főtanácsos Bratislava (Pozsony). A bejelentés napja 1930. évi január hó 30-ika. Már eddig is alkalmazták a vízüveget az úttesteket borító betonanyag felületének szilárdítására, azonban a vízüveg nagyobb mélységre nem hatolhatott a be-5 tonanyagba és csakis a felületi likacsokat tölthette ki, ellenben a betonanyagba nem szívódott be. Ennek következtében csakis a felület lett szilárdabb és simább. Azt is megkísérelték, hogy a cementből, vízből és 10 kavicsokból álló keveréket vagy annak részeit, hosszabb időn át vízüvegbe merítsék és avval itassák át. Ez ismert eljárásokkal szemben a bejelentés tárgya azt célozza, hogy a vízüveg 15 az úttestre sulykolt betonrétegbe, nagyobb mélységekre hatolhasson és ezáltal a betonanyagnak ellenállóképességét növelje. E célból a találmány szerint porozus, vagyis likacsos betont alkalmazunk, 20 melynek összetétele pl. a következő lehet: kavics, kvarc-homok, őrölt üvegliszt, cement és víz, mely alkatrészeket ismert módon keverjük,, óvatosan sulykoljuk és ez anyagot, kiszáradása után, vízüveggel 25 itatjuk mindaddig, míg az a betonanyagon teljesen áthatol. Az őrölt üveglisztet szilikátokból őrölt liszttel, kvarcliszttel, porcellánliszttel, égetett magnézium hulladékaiból őrölt liszt-30 tel, dolomitliszttel, mészkőliszttel, stb. helyettesíthetjük. A betonanyagnak vízüveggel való itatására, ill. telítésére, előnyösen, 18° Bé-ra hígított és 40° C-ra felmelegített vízüve-35 get használunk. Az anyagnak likacsosságát kerekszemű homoknak vagy kavicsnak alkalmazásával, továbbá azáltal fokozzuk, hogy a betonhoz a rendesnél több vizet adunk azért, hogy a beton, kiszáradása után, 40 likacsosabb legyen. A találmány szerinti eljárás mellett kevesebb cementet fogyasztunk, mint az eddigi eljárásoknál, mivel a cementnek egy részét liszttel helyettesítjük, mely a vízüveggel együttesen a beton- 45 nak le-csiszolás elleni szilárdságát fokozza. A betonréteg 5 cm-nél vastagabb ne legyen. Előnyös keverési arány a következő: 0.80 m3 kavics, ill. zúzott kő (15—25 m m) go 0.40 m3 homok (0—4 mm) 75 kg liszt 190 kg cement 130 1 víz. Egy m3 sulykolt betonhoz kb. 80 kg 35° 55 Bé sűrűségű vízüveg szükséges. A homoknak egy részét vasreszelékkel helyettesíthetjük. Szabadalmi igények: 1. Eljárás betonúttestek előállítására, me- 60 lyet az jellemez, hogy az úttestre ismert módon sulykolt és zúzott kőből, kvarchomokból, őrölt üveglisztből, cementből és vízből álló, likacsos betonanyagot, utólag, vízüveggel itatjuk. 65 mely a likacsos betonanyagba hatol. 2. Az 1. igény szerinti eljárás változata, melyet az jellemez, hogy őrölt üvegliszt helyett porcellánlisztet alkalmazunk. 70 3. Az 1. igény szerinti eljárás változata, melyet az jellemez, hogy az őrölt üveglisztet szilikátokból őrölt liszttel helyettesítjük.