100657. lajstromszámú szabadalom • Kormányrúd kerékpárokhoz

Megjelent 1930. évi augusztus hó 111-én. MAGYAR KIRÁLYI 1HI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 100657. SZÁM. — XX/c. OSZTÁLY. Kormányrúd kerékpárokhoz. Gioime Virgilio gyáros Róma. A bejelentés napja 1929. évi junius hó 20-ika. A találmány szerinti kormányrudat az jellemzi, hogy két karja nem egy darab­ból áll, hanem a karok helytálló ágyazó részen mindenkor oly módon vannak for-5 ííathatóan elrendezve, hogy menet közben is felfelé vagy lefelé lendíthetők és a kívánt helyzetben rögzíthetők, úgyhogy a- kerékpárosnak az út emelkedéseivel változó tasttartását és erőszükségletét 10 követhetik. A találmány szerinti kormányrúd to­vábbi lényeges jellemzője, hogy két for­gatható karja oly módon van (pl. foga­zás útján) egymással kapcsolva, hogy az 15 egyik kar süllyesztése vagy emelése a má­sik kar ugyanakkora emelkedését vagy süllyedését idézi elő. A két kart a kívánt helyzetben előnyö­sen azáltal rögzítjük, hogy a két kar 20 fogazásai közé fogasszegmenst szorítunk be, melyet ebből a helyzetből a karok szabaddá tétele céljából egy csap segítsé­gével, melyhez a szegmens van erősítve, emelünk fel. A csap egyrészt a fogazás 25 mellső oldalát lefedő lemezen csuklósan vau megerősítve, másrészt egy fej elcsa­var asa útján a kerékpárkeret valamely helytálló részéhez rögzíthető. A mellékelt rajz példaképen a talál-10 lűány szerinti kormányrúd egyik foga­natosítási alakját tünteti fel. Az 1. és 2. ábrák a találmány szerinti kor­mányrúd oldalnézetét rögzített, illetve mozgatható helyzetben tüntetik fel. A i5 3. ábra a kormányrúd előlnézetét, a 4. ábra a kormányrúd két karjának fogazásait nagyobb léptékben és az 5. ábra a fogazás mellső fedőlapját a csuklósan ráerősített és a kormányrúd rögzítésére szolgáló fogasszegmenssel tün- 40 teti fel. A találmány szerinti kormányrúd lényegileg a két (1, 2) karból áll, melyek (1', 2')-nél a kerékpár (4) keretével szilái' dan összekötött (3) ágyazórészen elfor 45 gathatók. A karok ily módon, ágyazott végein (1"), illetve (2") fogazások van nak, melyek a 4. ábrán látható módon egymásba kapaszkodnak, úgyhogy a?, egyik kar elfordítása a másik kar ugyan- 50 olyan elfordulását vonja maga után. A a (1', 2') csapokon a (6) csavar útján a (3) középrészhez csavar olt (5) fedőlap van el­rendezve. Az (5) lap felső részén, a (7) csapágyban a négyélű (8) csap van csuk- 55 ló&an megerősítve, melyhez a (9) fogas szegmens van rögzítve. A (8) csap szabad vége meredek csavarmenettel van ellátva, melyre a (10) hüvely van csavarolva, melynek segélyével az egészet a (3) 00 ágyazórész (11) bevágásához való szorí­tás útján együtt tarthatjuk. A kormányrúd elállítása céljából meg­lazítjuk a (10) csavarhüvelyt, mely visszaesavarolt helyzetében már nem 65 hatol a (11) bevágásba. A négyélü (8) csapot tehát a kerékpáros felfelé lendít­heti, mire a (9) fogasszegmens is felemel­kedik és a kormányrúd karjainak foga zásai szabaddá válnak, amikor is a kor- 70 inányrúd tetszésszerint felfelé vagy lefelé lendíthető (3. ábra), mindaddig, míg az a kerékpáros számára megfelelőnek látszó helyzetbe nem jutott. Mihelyt a j kormányrudat megfelelően 75 beállítottuk, a négyélű (8) csapot süllyeszt­jük, mire a (9) fogasszegmens az (1") és (2") fogazásokba kapaszkodik. Ekkor a

Next

/
Oldalképek
Tartalom