100589. lajstromszámú szabadalom • Eljárás galvánikus elemek, illetőleg battériák lemezalakú elektródáinak összeépítésére

— 2 — ton, vagy pedig a fémes elektródán szige­telő anyagból készült oly köztartókat ké­pezünk ki, amelyek a kerettel azonos vas­tagságúak. Az (5a) depolarizácdós lemezre ö ugyancsak (6a) köztartókeretet fekte­tőnk, majd ezt követőleg (9a) fémelektro­dát és azután esetleg további lemezeket és közbenső kereteket, mindaddig, míg a szükséges cellaszámot el nem értük. A 10 legutolsó elektródalemezre (2a) záróle­mezt szerelünk, melynek sarkai lefelé irá­nyulnak. Az utolsó zárólemezre az öntési formába pontosan beleillő (11) fémlemezt helyezünk, amely esetleg a battériának 15 fenekét képezheti. A (11) fémlemezre sze­relendő battéria felépítésének a leírása felesleges, mert teljesen egyezik a fent már előadottakkal. Az 5. ábrában egy há­romoellás battériát tüntettünk fel és azt 20 a teret, amelyet a (11) és (12) fémlemezek között a második battéria elfoglal, üresei* hagytuk. A (12) fémlemez és az (la) fenék között fekvő lemezeket és közbenső kere­teket a (13) csavarorsóval egymáshoz pré-25 seljük, majd az egészet az öntőformával vesszük körül, úgyhogy az (lc) oldal alul fekszik és a (6) közbenső keretek (14) nyí­lásait fedéllel eltakarjuk. Ezután az (la) fenéklemez és (11) lemez, illetőleg a (l'O 30 lemez és a (12) lemez közé a kiöntőmasz­szát beöntjük, amely természetesen az öntőforma és az elektródák, illetőleg a keretek közötti (15) teret szintén kitölti. Ha a kiöntőmassza megmerevedése után 35 a nyomást megszüntetjük, úgy a leírt mó­don két battériát kaptunk, amelyeknek külső alakja az öntőforma belső alakjá­nak felel meg és amelyek rendkívül szo­rosan vannak egymáshoz kötve, mert a 40 (2) zárólemezek (3) sarkai, valamint a (6) keretek (8) sarkai a ki öntőmasszába bele­nyúlnak. Egyetlen egy cella esetében, mint azt a 6. ábrában feltüntettük, a fémelektróda 45 rövidebbre készíthető, mint a depolarizá­ciós lemezek, azon célból, hogy az elektro­lytet könnyebben betöLtheissük. A leírt eljárás, amelynél merev anyag­ból készült zárólemezeket alkalmazunk. 50 technikailag a legmegbízhatóbb. Alkal­mazhatunk azonban oly eljárást is, amely­nél az öntőmassza alakját a külső éleken nem egy segédiforma, útján képezzük ki. hanem azáltal, hogy p. o. a ma használa­.55 tos normáltelep^kartonok módjára egy ]burkolatot alkalmazunk, amely a benne lévő elektródákkal és közbenső keretekkel együtt összepréselhető és amely oldalt valamint alul a tömítő kiöntő anyag fel­vételére szolgáló terekkel bír. Ebben az 60 esetben csak a közbenső kereteknek és a lemezeknek a kiöntés közbeni összeszorí­tásáihoz szükséges keretet kell elkalmaz­nunk, mert a kiöntőanyag külső alakját a karton megadja. 65 Lemezes battériák esetében a belső ellen­állás csökkentése céljából nemcsak az a körülmény fontos, hogy a fémes elektró­dák bipoláris kiképzés esetén szorosan a szénelektródákban feküdjenek, hanem az 70 is, hogy az áramvételező kontaktusok a megfelelő elektródákkal lehetőleg bensően érintkezzenek. Fémes elektródák esetében ezt egyszerűen azáltal érjük el, hogy a fémelektróda részei formai alakításuk 75 következtében önmaguk szolgálnak mint kontaktusok. A szénelektródánál külön kontaktust kell alkalmazni. Hogy ez a kontaktus biztos helyzetben legyen, cél­szerű, ha azt a burkolaton Vagy a burko- 80 latban erősítjük uneg, p. o. olymódon, amint azt merev anyagból készült záró­lemez esetére az 1. ábra mutatja. A (2) lemez két hasítékkal van ellátva, amelye­ken a (16) kontaktust kívülről befelé vagy 85 fordított értelemben vezethetjük. A kon­jtaktusberendezés megerősítése termiésze­tasen úgy is kiképezhető (p. o. szögecselés •által), hogy az állandóan rugalmas ma­radjon, tehát kontaktushatásán kívül a 90 telep egyes szerkezeti alkatrészeire nyo­tfnást fejtsen ki. Szabadalmi igények: 1. Eljárás galvanikus elemeknek, illetőleg battériáknak lemezelektródákból és 95 közbenső keretekből való összeállítá­sára, azáltal jellemezve, hogy a leme­zeket és a kereteket merev anyagból készült zárólemezek között oly segéd­formában egyesítjük, melynek egyik 100 fala mozgatható vagy pedig összesaj­tolható, oldalirányban a kiöntési anya­got befogadó térrel bíró burkolatban egymásfölé rétegezve a lemezeket és ke­reteket nyomás alá helyezzük és azo- 105 kat kiöntés által szorosan összetapadó, az elektrolytet tömítő teleppé egye­sítjük. ö. Közbenső keret az 1. igénypontban vé­dett eljárás foganatosításához, azáltal 110 jellemezve, hogy a keret azt a kiöntő masszában rögzítő orrokkal és kihaj­tott csapokkal van ellátva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom