100287. lajstromszámú szabadalom • Összecsukható ágy

Megjelent 198Q. évi jnnins lió 16-án. MAGYAR KIRÜLYI ^^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 100287. SZÁM. — XVL/f. OSZTÁLY. Összecsukható ágy. Proliászka János vas- és rézbűtorgyáros Budapest. A bejelentés napja 1929. évi december hó 2-ika. Összecsukható ágyakon a csuklósan kapcsolt ágyrészeiket, mint pl. oldal-, fej-és lábrészeket, valamint a lábakat még külön csatlórudakkal is összekötjük avég-5 bői, hogy összecsukáskor az egyik rész beforgatásával a másik rész kívánt elfor­dulását idézzük elő. E szerkezeti meg­oldásnak azonban hátránya, hogy a for­gatónyomatékok a csatlórudak viszonyla-10 gos helyzete szerint változnak és a csatló­rudak az általuk összekötött részeknek bi­zonyos, gyakorlati szempontból figye­lembeveendő elmozdulást engednek meg, vagyis nem elégítik ki a kényszerkapcso-15 lás követelményeit. E hátrányt a találmány értelmében úgy szüntetjük meg, hogy az összecsuk­ható ágy fej- és lábrészét a hozzátartozó lábakkal fogazás révén kapcsoljuk, úgy-20 hogy az egymással kapcsolt részek egyi­kének elforgatása a másik résznek ugyan­olyan mérvű elforgását eredményezi, azaz bizonyos ágyrészek között oly kény­szerkapcsolatot létesítünk, mely fogas-25 kerékkapcsolás módjára működik. A mellékelt rajzon a találmány példa­képpeni foganatosítási alakja látható, az 1. ábra az összecsukható ágy perspekti­vos nézete nyitott állapotban1 , a 30 2. ábra oldalnézete összecsukott hely­zetben, a 3. ábra a kényszerkapcsolat oldalnézete nagyobb méretben, míg a 4. ábra ugyanennek hátulnézete. 35 Az (a) középlábak révén ismert módon csuklósan kapcsolt és előnyösen sodrony­szövettel bevont (b, c) ágykeretrészek egyikéhez a fejpárna, alátámasztására való (o) szövetet hordozó (d) fejrész, má­sikához pedig a szokásos (e) lábrész van 40 csuklósan kapcsolva. E célból az ágykere­tek hosszoldalainak külső végein egy-egy harántirányú (f) fejlemez van megerő­sítve és ezeken a (d) fej-, illetve (e) láb­részhez, valamint a külső (g, h) lábakhoz 45 erősített, kerületük egy részén fogazott (i) tárcsák vannak a (k) csapok körül fo­roghatóan ágyazva, úgyhogy a fogazott (i) tárcsák a fej- és lábrész, valamint a hozzátartozó külső lábak között kényszer- 50 kapcsolatot létesítenek, melynek folytán az egyik résznek elforgatása a másik rész­nek ugyanoly mérvű elforgását vonja maga után. A (d) fejrészt és a hozzátartozó (i) tár- 55 esát úgyis rendezhetjük el, hogy mind­kettőt elforgathatóan ágyazzuk az (f) fej­lemezen, de ebben az esetben az (i) tárcsá­ban körívalakú (1) hasítékot létesítünk, a (d) fejrészen pedig e hasítékba nyúló (m) 60 pecket erősítünk meg, miáltal a Cd) fej­résznek az (1) hasíték hossza által meg­szabott, szabad elfordulást biztosítunk és így azt az 1. ábrán látható, ferde hely­zetbe hozhatjuk. 65 Ha a (d) fejrészt ismert módon szövet­tel, vászonnal vagy szőnyeggel vonjuk be, úgy elegendő, hogy a (b, c) ágykereten megerősítatt sodronyszöve'ten az ágyke­retrészek hosszúsági és szélességi méretei- 70 vei megegyező, két darabból álló (n) mat­racot helyezzünk el, miáltal az ágy ösz­szeeisukott állapotban kisebb méretet fog­lal el és az előállítási ár is csökkenthető. Megemlíthető végül, hogy a fentiekben 75 isimerteitett találmány nem szorítkoizik kizárólag ösiszecsukható ágyakra, hanem előnyösen összeesnkható nyugszékeken és

Next

/
Oldalképek
Tartalom