100137. lajstromszámú szabadalom • Dilatációs sínillesztés

úgy keletkezik, hogy a felület egy alkotóját a sínlengely irányában való mozgaiása közben, a függélyes helyzetből fokozato­san megdöntjük. Ezáltal egyben elérjük 5 azt, hogy a sínvégek kevésbbé éles csúcs­ban fognak végződni. A mellékelt rajzon az említett módon kiképezett sínillesztés az 1. ábrán felülnézetben, a 10 2. ábrán vízszintes metszelben, a 3. ábrán oldalnézetben és a 4. ábrán függélyes középkeresztmetszet­ben látható. (1) és (2) jelöli az illeszkedő s/rivége-15 ket, amelynek (3) és (4) illesztési felületei a feltüntetett módon középen a sínek füg­gélyes középsíkjával összeesnek és ebből a sínfej oldalai felé hajló, görbe felületekbe mennek át. Az illesztési felület középső 20 függélyes része lefelé, a síngerincen és a síntalpon keresztül is folytatódik, úgyhogy ezeket is kettészeli. A síntalpon azonban nem folytatódik szükségképpen görbe fe­lületben, hanem, az ábrázolt módon, derék-25 szög alatt is vezethető a szélek felé, úgy­hogy itt harántirányban teljes szélességé­ben jelentkezik az illesztési hézag. A sínfejen az illesztési felület ívelt része a feltüntetett módon a fej oldalfelületeire 30 is kiterjed és annak legalsó részéig vau vezetve, úgyhogy csak ezen helyen éri el teljes szélességét a (h) hézag, amely lehat a sínközép felé haladva mindinkább kes­kenj'edik. Különösen az 1. áhrabeli t'e-35 lületnézetben világosan látható, hogy a ha­rántirányú (h') hézag a sínfej nagyobb terhelési helyein még maximális nyitás esetén is (h=20 mm nyitást tételeztünk fel) elenyésző csekély. •40 A sínvégeket a szokásos (5) és (6) heve­derek foglalják össze, amelyeket azoaban egy-egy sínvéggel szilárdan összekapcso­lunk, legcélszerűbben összehegeszl ímk, amivel a síngerincnek kettészelése által 45 egyébként bekövetkező gyöngítést teljes mértékben ellensúlyozhatjuk. A hevedere­ket összefoglaló (7) csavarok felvételére, a hevedereknek a síncsúcsokon túlnyúló végeit hosszúkás (8) kivágásokkal látjuk el, 50 amelyek a sínek eltolódását megengedik. Ilykép a síngerincet csak kerek furatokkal kell ellátni és annak tekintetbe jövő gyön­gítését elkerüljük. Mint fentebb említettük, a sínfej illesz-55 tési felületének görbe részeit abból a cél­ból, hogy minél hosszabb és minél eny­hébb ívelésű illesztési felületet kapjunk anélkül, hogy a sínvégződések túlhegyesek lennének, előnyösen csavarfelületszeríien torzítjuk. ( A görbületet, hogy a szerkesztésnél terv­szerűen járhassunk el, egy vezérgörbe ha­tározza meg, amely, síkba kifejtve, ez eset­ben harmadrendű parabola. Ha ezt á gör­bét a sínfej szelvényéhez alkalmazzuk, ( vagyis a sínfej köré fektetjük, megkapjuk az illesztési felület külső határvonalát. A görbe hosszát mindenkor a kívánatos nyitás nagysága határozza meg, még pedig olykép. hogy az a követelmény, miszerint r , a keréktalp az illesztés teljes hosszában zökkenésmentesen vezetve legyen, kielé­gíttessék. Ezt pedig akkor fogjuk elérni, ha a kerék a hézagon való áthaládás min­den szakaszában, mindkét sínvéggel érint- r , kezésben marad, vagyis ha a haráiitirányú hézag a görbe felület végénél is áthidal­latik, ami úgy deffiniálható, hogy a görbü­let úgy legyen megválasztva, hogy még a legnagyobb hézagnyitásnál is az illeszkedő 8 sínvégek oldalfelületeinek mindig közös, függélyes (t) érintői legyenek; (3. ábra), vagyis, hogy az ilyen függélyes érintők mindkét sínvég oldalfelületébe még bele­essenek. 8 Szabadalmi igények: 1. Dilatációs, átlapoló sínillesztés, amelyre jellemző, hogy a sínek illeszkedő felü­letei egy-egy a sín függélyes középsík­jában fekvő, sík felületből és ebből ki- 9 induló, a síní'ej oldalai felé hajló, görbe felületekből összetett felületet alkotnak. 2. Az 1. igény szerinti sínillesztés kiviteli alakja, amelyre jellemző, hogy az illesz­tési felület görbülete a sínfej oldalai 9 felé fokozatosan nő. 3. Az 1. vagy 2. igény szerinti sínillesz­tés változata, amelyre jellemző, hogy az illesztési felület görbe részeinek ve­zérvonala egy-egy parabolikus görbe. l 4. Az 1—3. igények szerinti sínillesztés vál­tozata, amelyre jellemző, hagy az illesz­tési felületnek a sínfej oldalai felé gör­bülő részei fokozatosan csavarfelüle­tekbe mennek át. l 5. Az 1—4. igények szerinti sínillesztés ki­viteli alakja, amelyre jellemző, hogy az illesztési felület görbe részei kétoldalt a sínfej legalsó részéig terjednek és gör­bületük úgy van megválasztva, hogy 1 még a legnagyobb hézagnyitásnál is az illeszkedő sínvégek oldalfelületeinek még közös, függélyes érintői legyenek. 6. Az 1—5. igény szerinti sínillesztés ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom